Lopnivaló

 

“ Ha jól belegondolok, történetünk nem más, mint fázásaink századokon végigvonuló, nemzedékeket cidriztető sorozata, halálfélelmünk legyőzése; amikor tűzifát, karácsonyfát, szárazságot, rőzsét lopunk családunknak, gyermekeinknek, unokáinknak. A magunkéból”.

 

Bölöni Domokostól idéztem ezt a két mondatot. Nem csak azért idéztem, mert éppen fáztam, s úgy gondoldoltam, hátha egy kicsit fölmelegít, főleg a második mondat. Mert az előtte lévő mondatot jól fölhevítette, monhatnám úgy is, földobta egy kanyarulattal. Szóval a magunkéból. Mert mi onnan szoktunk lopni csakugyan, a magunkéból. Először is azért szoktunk onnan lopni, mert onnan könnyebb. Tudjuk, mi, hol van, aztán azért is, mert nem tartjuk szégyellenivalónak.

 

Sorsunknak eme furcsa állapotán tűnődtem éppen, midőn a Bolyai-téren megszólít engem Bálint Károly. A szobrász. Ha valaki esetleg nem tudná. Röstellem is odaírni, hogy a szobrász, mert úgy gondolom, ennyit minden valamirevaló ember tud Marosvásárhelyen. Na, de ne legyen az ember kicsinyes, vegye tekintetbe, hogy vannak itt azért olyanok is, akik esetleg nem tudják. Ne rekesszük ki őket, ahogyan manapság mondani szokás.

 

Szóval megszólít engem Bálint Károly, azt mondja, nézzek be hozzá néhány percre, nem árt, ha látom, miképpen készül egy szobor.

A műteremben erősebb hideg fogadott, mint amilyen kint volt.  

Meg is jegyeztem azonnal, te, Károly, én már tudom, miképpen készül egy szobor. Hideg kell hozzá. Az a hideg, amit kintről szereztél be, amikor odakint még nagy hideg volt. Az ember onnan lopja a hideget, ahol van...

 

Bálint Károly azért elővette a vésőt és a kalapácsot, kopogtatni kezdte a szép, fiatal leány márvány szobrát, hogy lássam, egyéb is kell a szoborfaragáshoz, a hideg nem elég. Azt mondja közben, aki dolgozik, nem fázik. Ezzel a hideg ügyet le is zártuk. Mondom, te, Károly, szép ez a leányzó, eredetiben hol lehetne reátalálni, olyan csodálatos vonásai vannak... Azt feleli Károly, a fejére mutatva : innen loptam né, a fejemből, ott vannak a formák... Helyben vagyunk, mondom, ugye, hogy onnan lop az ember, ahonnan tud. Legfőképpen önmagunktól lopunk. Ha van mit.

 Ahogy elnéztem ezt a szép, márványból faragott leányt, arra gondoltam, milyen jó, ha még van lopnivalónk...Magunktól...

 

Marosvásárhely, 2009, január 23.