Benemtartás esetén

 

Van, aki állandóan szidja a hatóságot. Ismertem egy kedves, idős asszonyt, aki abban lelte örömét, hogy mindenért a hatóságot szidta. Ha rossz volt az időjárás, azért is. Legalább szólhatott volna, vegyen magára kabátot. De nem szólt. Vagy ha  szólt, akkor már késő volt. Én is szoktam szidni a hatóságot. Főleg olyankor, ha épp soromra várok, s ő a körmét piszkálja, kávézik, vagy csak kinéz az ablakon. Pedig a hatóság roppant kedves tud lenni. Még el is mosolyodik néha. A hatóság úgy viselkedik, mintha rokonok volnánk, vagy legalábbis barátok. Levelet küld nekünk, azokat szépen megcímezi, olyan borítékba teszi, amelyen van egy kis átlátszó ablak, hogy tisztán lássuk a nevünket. Az ember szereti, ha neve tisztán látszik, s azt helyesen írják. Ilyenek vagyunk. A hatóságnak rengeteg ábrázata van, nehéz eligazodni rajta. Én könnyen eligazodom, mert még nagyapám megmondta volt, honnan lehet megismerni a hatóságot. Onnan, hogy piros a szeme. Ha véletlenül nem látnók, hogy piros a szeme a hatóságnak, akkor is piros. Olyankor valószínűleg a lelki szemeivel néz reánk. Szerinte azért piros a hatóság szeme, mert éjjeleken át nem alszik. Örökösen azon töri a fejét a hatóság, hogy miképpen tudna a zsebünkből több pénzt kivenni. Ezen töri a fejét éjnek idején is. És piros az ő szeme. Ha nem látjuk a szemét pirosnak, az akkor is piros. Ezt jól megjegyeztem magamnak.

 

 Azért valamit én is hozzá tudnék tenni a mindenkori hatóság természetrajzához. Megvizsgáltam például a nékem küldött leveleit. A hatóság leveleiben szinte mindig van egy olyan mondat, amit általában vastag betűkkel szokott kiemelni. Ez a mondat így kezdődik : Benemtartás esetén... Ha ezt egy levélben megpillantjuk, bizonyosak lehetünk afelől, hogy a hatóságtól érkezett. A hatóság ugyanis így szokta kifejezésre juttatni ama szándékát, hogy a zsebünkbe szeretne nyúlni. Számára létkérdés ez a benemtartás, mert ha mi minden betartanivalót betartanánk, akkor a hatóságnak nem lenne oka, hogy pénztárcánban kutakodjék. A hatóság valósággal elvárja, hogy valamilyen szabályt ne tartsunk be. Amint a hivatalos papirunkon  megpillantja, hogy átléptünk egy befizetési határidőt, máris mosoly jelenik meg a szája szögletében, kedve  földerül és egész lényében teljesen kivirul a hatóság. Ilyen a természete. Közvetlen lesz, beszédes, elmagyarázza, miben tévedtünk, de egy szóval sem mondaná, máskor ilyesmit ne cselekedjünk. Mert miért ne cselekednénk máskor is úgyanígy ? A hatóság előre látja emberi gyarlóságainkat. Azt is, hogy mi vár reánk, benemtartás esetén.

 

Marosvásárhely, 2009, január 31.

Pusztai Péter fotója