Nem értem a rablók lelkivilágát

 

Másnapos az új esztendő, másnapos minden, a hó is úgy hull alá, imbolyogva, az a néhány ember, aki ma nagy lomhán kivánszorgott a térre, hogy mélylélegzetet vegyen, éppen csak lépdel erre-arra, céltalanul, zárva minden üzlet, a fény sem szűrődik ki a szigorú arculatú, mogorva, de vikszolt bankok ablakán, zuzmara telepedett a vasrácsos ajtók nehéz pántjaira, üresek a villogó kirakatok, egy árva, olcsó mobiltelefont sem látni sehol, beszedték őket, elrejtették a járókelők pillantása elől, még a járdára kitett pléhből készült reklámtáblát is megkötötték egy kutyalánccal, el ne lopják ezek a hitvány rablók, sok minden eszembe jut erről a nikkeles kutyaláncról, jó kutyám, Rebeka emlékét viszem magammal a téren, meg is feledkezem arról, hogy jobban szemügyre vegyem  másnapos várost, közömbösen lépdelek az  összetört pezsgősüvegek, eldobott parafadogók között, egy rekedt hangú, üveges tekintetű férfi tüzet kér, tőlem kér tüzet és épp most kéri, amikor már úgy nézett ki, elhagyom a cigarettázást, előveszem az öngyújtóm, meggyújtom a kettőbe törött cigarettáját, meg is bánom azonnal, kéznél van  a bontatlan doboz, megkinálom, nem tud kivenni egyetlen szálat se, a hidegtől meggémberedtek az ujjai, segítek néki, elbúcsúzunk és rágyújtok magam is, úgy megyek tovább, mint aki valami jót cselekedett, mintha egy árnyalattal vidámabb lenne a hangulatom, nézegetem tovább az üres kirakatokat, a műanyag próbababákat, 

egyszer ott találom magam egy olyan bolt előtt, amelynek ablakában ott sorakoznak a szebbnél szebb könyvek, lexikonok, regények, díszkiadású albumok, na, tessék, mondom magamban, ezek nem féltik drága portékáikat a hitvány rablóktól, az elvetemült tolvajoktól, úgy gondolkodnak, amiképpen én, aki nem értem a rablók lelkivilágát.  

 

Marosvásárhely, 2009, január 2.