kedd, január 06, 2009


 

A rőt, idegen macska

 

Ez a mai nap is világra olyan, mint a tegnapi nap. A rőt, idegen macska pontosan úgy préseli be magát az idétlen, nagy és rusnya pléhkapunk alatt, mint tegnap. Remeg belé az egész udvar. A verebek fölrebbennek, de nem szállanak messze, csak átmennek a másik meggyfára, nem félelemből, hanem inkább azért, hogy lássa a rőt, idegen macska, mennyire éberek, figyelnek minden mozdulatra. Még szél sem járt az éjjel az udvarunkon, hogy a nagy, fehér műanyag lepedőket elvigye haszontalan dolgaim fölül, amiket már két éve pár napra, ideiglenesen letakartam. Csönd van. Nincsenek fejlemények. Tegnap direkt megnéztem a százéves ház falának repedéseit, szerencsére nem lettek nagyobbak azok a repedések. Legalábbis szemmel láthatóan nem. Nincsenek újabb nyomok a hóban, nem járt itt senki tegnap óta, csak a rőt, idegen macska. Nincsenek fejlemények. A rádiót meghallgattam, kisújjamban vannak a hírek. Keleten folyik tovább a háború, de még nem jött el az ideje annak, hogy abbahagyják, nincs elég áldozat. Már a rádió is unja a híreket, ugyanazok a hírek, mint tegnap. Nincsenek fejlemények.

Gondoltam, ebből a tegnapról itt maradt unalomból kilépek, megnézem, mi van a téren, ahol mégis emberek járnak. Az udvar sarkából figyeli a rőt, idegen macska, kilépek-e a kapun, vagy visszatérek. Ő tudja, miért fontos ez neki.

 

Sétálok a téren, sehol egy ismerős, észre sem veszi senki, hogy ott vagyok én is.

Még az a szépen kipuderezett hölgy se néz rám, akinek képe ott van a patika ablakába kiragasztva. Másfelé tekint, valahová a messziségbe. A kép alá  nagy betűkkel az van odaírva, hogy forradalmi tudományos fölfedezés. Na, ez igen ! Ez már fejlemény. Ezért érdemes volt kijönnöm a térre.. Forradalmi, tudományos és fölfedezés. Ez kell nékem. Egy ilyen fejlemény.

Olvasom tovább a részleteket. Azokban ez van:   ha én most megveszem odabent azt a fénylő dobozt, mely ott látható a szépen kipuderezett hölgy orcájának közelében, ha három hónapon át kenegetem a saját képemet azzal a krémmel, melynek neve ezésez, akkor az én ábrázatomról úgy eltűnnek a ráncok, hogy engem többé föl sem ismer senki.  Már ugye azok, akik eleddig ismertek. Akikkel találkoztam, s beszélgettem. Például a rőt, idegen macska.  Mert akik nem ismertek eddig, akikkel soha nem találkoztam, azoknak teljesen mindegy, hogy milyen voltam a kenegetés előtt, vagy azután. Szóval ez a mai nap fejleménye. Ez plakát, a szépen kipuderezett hölgy arcképével. Aki bántó módon még reám se néz.

 

Normális ember úgy megy el egy ilyen kiragasztott papír mellett, hogy észre sem veszi. Vagy nem törődik véle, ha észre is veszi. Egy normális ember. Én viszont most arra gondolok, csakugyan, ha most vennék egy ilyen dobozt, s kenegetném az orcámat három hónapon által, s a ráncaim is mind egy szálig eltűnnének, akkor mi lenne vélem ? Akkor még azok sem ismernének föl, akik eleddig ismertek. Ez lenne a kenegetésnek a  fejleménye. Akkor kezdhetném előlről az életemet, amibe már eléggé belefáradtam. Akkor mint egy teljesen ismeretlenre, úgy nézne rám ő is, a rőt, idegen macska.

 

Marosvásárhely, 2009, január 6.

2 megjegyzés:

Zsigmond Bathori írta...

ez egyenesen felháborító, mert az egy dolog, hogy az ember kenegeti a fizimiskáját mindenféle csodaszerrel s változást remél, de ez a fogyasztó orientált marketing halandzsa megtudja az ember szerény lelkivilágát is törni az biztos… meg akarunk változni, egyesek fiatalodni, mások gazdagodni, megkevesebben müveltek akarnak lenni, de sajnos alapvető termeszetünk fölé is csak nagy ritkán tudunk felelmelkedni. Inteligenciánkra hivatkozva pusztító felsöbbrendű állatok vagyunk, sőt, még annál is rosszabbak, emberek! Közel-Keletet folyik most a pusztítás. Tegnap is folyt. Holnap is fog! Ha netalán kiegyezés születik, máshol fog akkor a keserüség és szenvedés karöltve, lelkileg megnyomorult emberek életébe lakótársnak beköltözni. Ezek vagyunk mi… de nem kell csodálkozni, a nagyhatalmak is megvátoztak már egy jó ideje… ma már jobban meg tudják motiválni azt hogy MIÉRT? KIVEL? s MEDDIG? Pedig ők nem is kenegették magukat annyit… persze, a rőt, idegen macska az nem akar megváltozni, az biztos! Elfogadta az már rég a rőtségét, azt is hogy ő csak egy macska… Nincs ebben semmi szégyellnivaló, mondom én, hogy nincs… miért is lenne?

jojo (bufuka) írta...

Szep foto ! es aki nem tudja hogy mivel volt csinalva meg sugom en "HUAWEI U120" az ugy ismert RDS mobiltelefon ;).