Kapu

Kedves Borboly Csaba !

Kihez fordulhatnék, ha nem a megye első emberéhez ? Esetleg Károly herceghez folyamodhatnék, akinek ük-ük-üknagyanyja magyar grófnő volt, s aki mostanában szívén viseli több erdélyi helység omladozó félben lévő tárgyi emlékének ápolását. Várakét, kastélyokét. Én most egyelőre Önhöz fordulok, holott nincs se váram, se kastélyom. Mégpedig egy látszólag semmiséggel zavarom Önt : kérem, mentsen meg egy kaput !

Ez a kőből épített kapu még ott van, a Hargita megyei Siménfalván, Elekes Ferenc kertjének hátsó végében, a Nyikó pataka mellett. Ez a kapu az én kapum. És testvéremé, Elekes Károlyé. Ükapánk építette, 1800 elején, a falu egyetlen vízimalmának bejáratához. Nincs a főút mellett. Eldugott helyen van, s ez azért fontos, mert azt bizonyítja, abban az időben eldugott, félreeső helyeken is építettek szép portákat a népek. Nem kirakatnak, hanem a saját lelkük gyönyörűségére. Kevés hasonló kőkapu áll még a falunkban, több megsemmisült már. Ez, a miénk, most nagy veszélyben van ! Árvízvédelmi szempontok szerint egy hatalmas betonkerítést öntöttek a patakunk mentén, jókora részt levágtak a kertünkből, s ez a kőkapu a kertünkön kívül rekedt.

Nem is a kertünk elcsatolt földje fáj nekünk, nem is az, hogy ezen a kapun többé se ki, se bemenni nem lehet, hanem az, hogy elvész, megsemmisül egészen. Hogy nem marad emléke sem őseink munkájának, ízlésének, szorgalmának. Annak a székely hagyománynak, mely megérdemelné, őrízzük meg és adjuk tovább a következő nemzedékeknek. A látványát legalább, azt őrízzük meg, ha már semmire nem használható. Most hozzam föl a bözödújfalusi torony példáját ? A falurombolás kiáltó jelét ? Nem hozom föl. Mindenki jól ismeri, akinek van egy csöppnyi érzékenysége múltunk tárgyi örökségei iránt ezen a világon.

Kedves Borboly Csaba ! Nem kerültem meg falunk polgármesterét, Péter Zoltánt ebben az ügyben. Telefonon kérte beleegyezésemet a betonfal megépítéséhez. Beleegyeztem, mert valóban szükség van az árvíz elleni védelemre. Azt kérdeztem, mi lesz a kapu sorsa ? Azt felelte, a kapu megmarad. És csakugyan, megvan még a kőkapu. Tegnap sírtunk öcsémmel a tövében ! De a cserepes födelének egy részéről a cserepet leverték már, amikor kivágtak mellőle egy hatalmas hársfát. A polgármester sem lehet ott minden pillanatban, amikor az építők dolgoznak. De nem nyugtatott meg, hogy mi lesz a kapu további sorsa. Most pedig jönnek a hitvány idők, összeomlik a kőkapu fedél nélkül.

Bárki föltehetné a kérdést, miért kell megőrízni egy kőkaput a patak új medrében, ha már semmire sem jó ? Erre azt mondom, akkor sem kell hagyni, hogy elvesszen. Ha minden kötél szakad, be lehet költöztetni a betonfalon belülre. Úgy ahogy volt. Ha már ott, kint nem maradhat meg. Bár megmaradhatna ! Ugyanabból a kőből, eredeti formájában. A látványért, amint már említettem. A látványért. És cserép is van a tető pótlására. Jóindulat kellene csupán. Ezt kérem Öntől, kedves Borboly Csaba. Még akkor is, ha ez a kapu esetleg nem szerepelne a megyei műemlékvédelmi listán. Oda lehet tenni. Még nem késő. Talán.

Tisztelettel,

Elekes Ferenc,

Marosvásárhely, 2010 november 1.