Cseke

Nem tartom magam gonosztevőnek

Az este megnéztem egy riportfilmet. Egy krimit. Nem szeretek ilyen filmeket nézni, mert rosszul alszom tőlük.

Ezt a filmet megnéztem, mert Cseke Gáborról készítették, s ő az én barátom.

Ha ezt a filmet olyan ember nézi meg, aki nem tud magyarul, azt hihetné, egy igazi gonosztevőről, vérbeli betörőről van szó, akit valamelyik utca sarkáról figyelnek a fegyveres rendőrök és bármely pillanatban le is lőhetnek.

 Léptek, október esti sötét (Csíkszereda) utcáin. Kopogó lábbeli zaja. Őszhajú, esőkabátos, megereszkedett vállú férfi látszik hátból, amint távolodva lépeget. Mintha magában motyogna...

Mit motyoghat magában ez a gonosztevő,- tehetné föl a kérdést a tájékozatlan néző. Lehet rémhírt akar terjeszteni, vagy valami ilyesmit. Mondjuk, ellenforradalmat akar kirobbantani, amikor már elmúltak a forradalmak. Ki tudja... Énnekem az a híres plakát jut eszembe, a fegyveres katonáról, aki a rémhírterjesztőt, a sötétben bujkálót reszketésre szólítja föl.   

És csakugyan, sötétben bujkál az én barátom ezen a filmen : léptek koppannak, esőkabátos alakom a megyei könyvtár alagsori főlépcsőin ereszkedik az alsó folyosóra, beveszem a kanyart, majd behúzom magam után a deszkafallal leválasztott újságlerakat ajtaját és az egymásra halmozott dobozok között felkapaszkodom a deszkagalériára, ahol a lapokat, folyóiratokat szoktam tanulmányozni. (Snitt)

Persze, valami rémhír után fog kutakodni, ott az alagsorban...

Változik a kép: otthoni dolgozószobámban, hátradőlök a fotelben, s mintha magamnak idézném fel, befelé fordulva mondom: “- Az indíttatása az volt, hogy elmondjam azt, amit a pályámnak a vége felé még elmondhattam és amire még emlékeztem. S amire sokan már nem emlékeznek. Azt, hogy hogyan alakult az életem s ebben melyek voltak azok a pontok, ahol kisiklott bizonyos irányban.”

Nekem könnyű : tudom, hogy Cseke könyvéről van szó, a Jelentésekről. De miért kell “befelé fordulva” mondania az emlékezéseit ? Hát azért, mert senki nem néz rá. A riporter arca alig kivehető, sötét, elmosódott. A kérdező nem hajlandó fölfedni arcát, nem úgy kérdez, mint mondjuk, Veiszer Alinda, aki belenéz annak az embernek a szemébe, akivel beszélget.

És újra következik az alagsor. És újra egy másik színhely, esti fények alatt, a csíkszeredai utcán. Háttal vagyok, távolodom. (Snitt)

Aztán megint ott látjuk Csekét, a fotelben, otthon,  háta mögött a gondosan elrendezett könyvek sora. És beszél. Vall. Szépen, nyugodtan, okosan, mint amiképpen azt már megszoktuk tőle.  “De ettől kezdve, egészen addig, hogy  olyan döntéseket hoztam például mint lapszerkesztő és mint főleg az ifjúsági lapnál, az Ifjúmunkásnál vagy az Előrénél, amik ellenkeztek az én felfogásommal és tudtam, hogy az nem helyes és nem jó, és mégis tudtam, hogy van, amit muszáj megcsinálni.”

Aki nem ismeri Csekét, azt hihetné, ez a bűnöző már lerótta büntetését, azért olyan nyugodt a saját otthonában.

Ismét változik a kép, fordul a krimi felé :  cementlapokon lépdelek az esti téren. Tócsákon, repedéseken, gödrökön keresztül. (Snitt)

De nem, nincs krimi: újra otthon : írógép kattog a csöndben. A könyvből idézett részlet fedi el a gép fémes zaját:” "Idáig jutva azon kapom magam, hogy egyszerűen kételkedem a saját mostani helyzetértékelésemben is. Félek, nehogy olyan látszata legyen a dolognak, hogy azt sugallnám: tulajdonképpen parancsra cselekedtem. Mint annyi arctalan, érzéketlen és kiürült személyisége a történelemnek. Mindig szerettem az értelmes parancsokat teljesíteni.”

Itt azért érdemes lenne megállani egy pillanatra: nincs értelmes parancs, Gábor ! Egyszerűen nincs. Mert a parancs, az parancs ! Azon nem lehet és nem szabad gondolkodni. Márpedig amin nem lehet és nem szabad gondolkodni, teljesíteni sem érdemes ! De ez már elvinne a tárgytól, nagyon messzire.

Hanem azért volt itt egy mondat, ami elhangzott a filmben : "Ennek ellenére nem tartom magam gonosztevőnek, se besúgónak. Hogy a világ hogyan ítél meg, ebben nem kívánom őt befolyásolni.”

Nos, az a helyzet, hogy ebben a filmben (biztosan nem rosszindulatból, hanem az érdekes felvételek kedvéért !) úgy mutatnak be téged, mint valami gonosztevőt. Ezért nem szeretem én ezt a filmet !

A fizikában, a kémiában, mindenütt, ahol finom mérésekre van szükség, a tudományos emberek mindig kételkednek a mérések eredményében. Mert maga a mérés befolyásolhatja azt, amit megmérni szeretnének. Van-e kényesebb, finomabb mérés annál, mint amikor az ember lelkiismeretét mérik ? Valami ilyesmit fedezek föl ebben a filmben: úgy mutatnak be téged, mint aki sötét dolgokon töri a fejét ! Márpedig te világosságot akartál teremteni magad körül azzal a vallomással, nem pedig homályosságot !

 De amiképpen te is azon kapod magad, hogy egyszerűen kételkedsz a saját mostani helyzetértékelésében, hát tudd meg, én is kételkedem olykor a magaméban. Lehet, igazságtalan vagyok ebben a rövidke írásomban, nem jól fogom föl ezt a rólad készült filmet. De hogy el vagy maszatolva benne, az nyilvánvaló. Készítőinek arctalansága a bizonyság erre: nem vállalták az arcukat ! Nem állt senki eléd tiszta tekintettel, hogy megkérdezze tőled: te, Gábor, most már tisztább-e a te lelkiismereted, hogy ezt a hatalmas könyvedet megírtad ? Magadra hagytak, hogy gyónjál, magadnak. Énnekem ez a véleményem erről a filmről. És miért ne írhatnám meg a saját blogomba ? Nem közösségi lapba írtam, nem is kerül oda. A Káféba bizonyosan nem. Mert te tapintatos vagy, nem szeretnél senkit megbántani. Ha csak egy mód van reá. Énnekem eléggé kötekedő természetem van, jól tudod. De most nem kötekedni akarok, hanem egyszerűen kimondani azt, amit látok, s gondolok. És én sem tartom magam gonosztevőnek, Gáborom !