Szünet

Pusztai Péter fotója

Ideje lenne már egy kis szünetet tartani ebben a nagy zenebonában, hadd pihenjenek a kürtök és dobok, tenyereteket tegyétek rá szépen a réztányérra, nem árt, ha meglazulnak a húrok hegedűn, nagybőgőn, vonón, lógjon önfeledten a harangkötél, túl sok a zúgás fülben, levegőben, ne hordjátok szét a szórólapokat, engedjétek, hulljanak egyenesen a szemétbe, nyomdából kijőve, s ti, költők, jelöljetek ki egy napot legalább, amikor nem írtok lagymatag verset, pihenjétek ki a semmitmondás fáradalmait, egy hétre maradjatok otthonaitokban, ti, örökös szervezők, ne nyissatok meg semmi fesztivált, kiállítást, konferenciát, túl van beszélve ez a kurta emberi élet, ó, el ne felejtsem a sok politikust, gyertek ki szépen a térre, mint más, egyszerű halandó, gyalogosan, engedjétek szabadon a sofőrjeiteket, hadd tűnődjenek csöndben egy kocsmai pultnál a világ folyásán, gyertek ki szépen a térre, mint más, egyszerű halandó, fontosságotokat hagyjátok otthon, akár egy kopott kabátot, szegre akasztva hanyagul a kijárati ajtónál, a sarokban, gyertek ki saját véleményetek nélkül, keveredjetek el a galambok között, legyetek szelídek, a postáskisasszonyt se riassza senki, hogy hordja szét a fölszólítást, számlát, büntetést, fenyegetést, hagyjatok néki egy csöpp időt,

fodrászra, pedikürre, apró gyermekére, ideje lenne már egy kis szünetet tartani ebben a nagy rohanásban, figyeljétek meg, csöndben történnek a legnagyobb dolgok a világon, nem kiabál a fűszál tavasszal, kalapáccsal sem tudnátok visszaverni a földbe, az este is úgy jő, s a hajnal is, szinte észrevétlen, akár a tél, vagy a nyár, ezek a legnagyobb dolgok a világon, nem a parittyakő, s a kilőtt golyó.