Hazafi

Foto Ádám Gyula

A villanykapcsoló hazafias kezeléséről

Sokáig azt hittem, a hazafiság megfogható valami, mint mondjuk, az ember feje, vagy nyaka. Az iskolában is azt tanították, a jó hazafi ontja vérét a hazáért, nyakra-főre, s ahol vérétől elázott a föld, oda szobrot emelnek, az utókor pedig minden évben nagy szorgalommal hordja arra a helyre a kegyelet virágait, verseket szaval és beszédet mond.

Sokáig azt hittem, a hazafiság megfoghatatlan valami, mint mondjuk, maga a lélek,  a szellem, mely ott lebeg a vizek fölött, vagy a szemünk előtt, de mi nem láthatjuk. Az iskolában is azt tanították, a jó hazafi lelkében hordozza  hazáját, bármerre jár a világban, reá gondol és imádkozik érette.

Eljött aztán egy olyan világ, amelyben azt tanították, a hazafiság az, hogy az ember ragaszkodik az olyan világhoz, nem foglalkozik más világok berendezésével. Sőt, az igazi hazafi ki sem teszi a lábát a saját hazájából. Csak ül otthon a fenekén és dicséri az olyan világot, más által szigorúan kiválasztott verseket szaval, s nem mond beszédet, csak összecsapja tenyerét, amikor látja, hogy tapsolnak körülötte.

Ebben az olyan világban volt a legegyszerűbb hazafinak lenni.

Egyszer például határozatot hoztak a villanykapcsoló hazafias kezeléséről.

E határozat szerint a jó hazafi előre tudja, hogy a villanydrótok ereiben egyre kevesebb áram csörgedezik, ezért a villanykapcsolót kikapcsolja, ne maradjon teljes sötétségben az ország. Egy kattintás lefelé, s máris jó hazafi volt az ember. Egy kicsit ültünk a sötétben, de tudtuk, legalább jó hazafiak vagyunk. Ezt a módszert kizárólag a saját használatomra, előrelátó hazafiságnak neveztem el. Hogy legyen elnevezve.

De nem voltam eléggé előrelátó.

Mert íme, most más rendszer van. És más a hazafiság is.

Most nem kell itthon ülnöd a fenekeden, míg lapos lesz, elmehetsz Brémába bank-betyárnak, s ha gyűlnek az árnyak, nyomás Zélandra, az Újra, újra, meg újra, csak átlépsz Afrikába, csodálni, a vadbikák, ha hágnak, Hága is csak itt van, egy futamodás, de vehetsz kalapot Kölnben, hogy megemeld a Dómnál, vagy leköpheted a francúzt a szétvetett lábú toronyból, ha látod, nem tetszik neki a képed, beállhatsz nomádnak, ha befogadnak, csak annyi szorgalmad legyen, mint körmöd feketéje, máris szedheted az epret spanyolban, a pénzen felnevel apád egy árva malacot itthon, az ólban, s a fáradozásért küldesz néki lapot, képest, a Niagarától, ahhoz képest nagy dolog ez, mert ő még tengert se látott, már késő, belevénült a jó hazafiságba, de sokra is viheted, ha kerítesz magadnak jobb „job”-ot, amitől a tenyeredre seb nő, igaz, akkor már nem néz reád egy kényesebb nő, de bárhogyan alakul a sorsod, az maradsz, jó hazafi. Ez a divat ma.  

A villanykapcsolót nem kell kikapcsolnod ahhoz, hogy jó hazafi légy. Egy egész város világítását kikapcsolják, ha nincs kifizetve a számla. Ha kifizeted, akkor újra fényben úszik egy egész város. Ez az igazság: a számla kifizetése maga a hazafiság ! Meg lehet venni. Árú lett a hazafiság. Mint a sósperec, a spenót, a kupáscserép.