vasárnap, december 20, 2009

Elrajzolt angyalok, (Bözödi napjaim, 17)


                                                Fotó : Balázs Ödön, Káfé-Képtár


Elrajzolt angyalok



Tulajdonképpen jó életem volt nekem Bözödön. Az iskola közel volt a kocsmához, ahol laktam, s majdnem mindig azt tanítottam, amit akartam. Amikor nem volt kedvem semmihez, elővettem egy fehér papírt és rajzolgattam valamit reá. Húsvét előtt nyulakat és tojásokat rajzoltam. Csak úgy, a magam kedvtelésére. Egyszer egy tojásra a Dániel arcát is megmintáztam. Törtem a fejem, miért hagyta el Dániel Bözödöt oly hirtelen, mi dolga lehet a világban. Sajnáltam ezt a Dánielt. Főleg azért, mert nem vette el Terézt. Pedig Terézből jó feleség lett volna. És rengeteg kompótot tett el télire. Szépen megvetett ágy volt a szobájában, tele díszes párnákkal, s az üveges polcokon csillogtak a boros és pálinkás poharak. Ennek a Teréznek még arra is gondja volt, hogy legalább havonta egyszer megkérdezze, hogy van Piroska, ír-e nékem levelet, s ha letelik ez az esztendő, mihez kezdek ebben az életben. Olykor csak annyit válaszoltam, hogy lesz valahogy, Teréz. Karácsony táján angyalokat rajzoltam. Ha egy angyal jól sikerült, fölrajzoltam egy nagy, havas fenyőfa tetejébe. Hogy jól láthassa a falut. Mert ha volt még hely a papíron, Bözödöt is oda tettem, alulra, legyen amit őrízzen ez az angyal. Játékból megpróbáltam a testes asszonyt is megkomponálni. De már a ruházatánál megakadtam. Fekete legyen-é vagy fehér a ruházata. A feketét elvetettem. Hogy néz ki egy fekete angyal ? A fehér ruha sem állt jól rajta semmiképpen. Viszonylag jól tudtam rajzolni, de ennek a testes asszonynak az arcát nem sikerült összeraknom. Legalább tíz arcképet készítettem róla. Tíz angyal-képet. Megnéztem őket többször, aztán megállapítottam, ezek mind elrajzolt angyalok. Összegyűrtem ezeket az elrajzolt angyalokat, s megcéloztam a papírkosarat. Nem találtam el. Ott is hagytam őket, ahová estek. Jött Teréz és fejét csóválva mondta, nagy a rendetlenség körülöttem. Mondtam, nem körülöttem van rendetlenség, hanem énbennem, Teréz. Semmi formája nincs az életemnek mostanában. És elrajzolom az angyalokat is. Azt mondja, akkor rajzoljak mértant. Mert a mértanban leginkább csak egyenes vonalak és körök vannak. Azokat nehéz elrajzolni. Jó ötletnek tartottam, amit Teréz mondott. Másnap szóltam a gyermekeknek, ma nem történelmet, hanem mértant tanulunk. Amikor egy nagy léniával kiléptem a tanári szoba ajtaján, hát jő a testes asszony. Kérdi, hová igyekszem azzal a hatalmas léniával, mert a magasugráshoz eddig egy szimpla karót használtam. Mondom, ma mértan lesz, nem magasugrás. Mértan ? Csodálkozott a testes asszony. Hát magának a képesítése nem a mértanra szól. Mondom, eléggé meggondolatlanul, hogy magasugrásra sincs nekem semmiféle képesítésem, de ebből még baj nem lett soha. Na, akkor ha megengedi, bemennék én is arra a mértanra. És beült a leghátsó sorba. Mondom, köszöntsétek szépen a kedves vendéget, azért jött, mert ő is imádja a mértant. Kórusban köszöntek, jó napot kívánunk ! Az órát azzal a bevezetéssel kezdtem, hogy vannak módszerek, amelyekkel az emberi okosságot is lehet mérni. De azok bonyolult módszerek. Inkább képzeljetek el egy tálat, amelyben az ételt szokta melegíteni anyátok. Ha abba a tálba nem ételt teszünk, hanem észt, akkor mit tartunk a kezünkben ? Hát egy tál észt, mondta egy talpraesett gyermek. A legelső sorból. Ezért őt azonnal meg is dicsértem. Fölírtam a táblára, hogy Thálész. Ez a talpraesett gyermek azonnal szólt, hogy nem jól tetszettem fölírni, mert véletlenül odakerült egy h-betű. Mondom, szándékosan tettem azt oda. Mert ez a Thálész egy nagyon nagy tudós volt és mi most éppen az ő tételét, vagyis megfigyelését fogjuk megtanulni. Hosszú, egyenes vonalat húztam a krétával a táblára.  Az egyenes vonal két végére két kicsi tornyot rajzoltam. És elmondtam egy rövid történetet, melyben egy nagyon gazdag ember a halála előtt azt mondta két fiának, hogy ő egy véka aranyat ásott el a két torony közé. Oda, ahonnan az a két torony derékszögből látszik. A véka arany pedig azé lesz, amelyik jó helyen ássa ki a földet, s megtalálja. Ti pedig hol ásnátok,  kérdem az osztálytól. De jól figyeljetek, mert ott van a véka arany, ahonnan az a két torony derékszögből látszik.  Egy csavaros észjárású gyermek szerint azt nehéz kiásni, mert a két templom között falu van, a faluban pedig házak. Akárhol nem lehet ásni. Mondtam, igazad van, akkor képzeletben tegyük ki azt a két templomot a falun kivülre. A mezőre. Ahol nincsenek házak. Sorra jöttek a gyermekek, mindenik tett egy pontot a táblára. Oda, ahol szerinte érdemes lenne ásni. Megtelt fehér pontokkal a tábla, s a kréta is fogytán volt. Kérdem, melyik az a pont, ahonnan a két torony derékszögből látszik. Egy gyermek azt mondja, az ő apja asztalos és ezt a dolgot könnyedén elintézné. De ő is el tudná, ha lenne itt egy spárga. És egy gombostű. Hoztam spárgát, gombostűt és odaadtam annak a gyermeknek. A spárgával kimérte a két templom közötti távolság közepét, s abba a pontba beleszúrta a gombostűt. A spárga egyik végét a gombostűhöz kötötte, a másik végéhez egy krétát szorított, s azzal egy nagy kört rajzolt a táblára. Azt mondta, ez az a kör, ahol érdemes ásni. Mert ennek a körnek minden pontjából nézve derékszögből lehet látni a két tornyot. Ezt ő az apjától tanulta, aki még a vécéjük ülőkéjét is így vágta ki. Na, mondom, ez a Thálesz tételéből adódik. Mert annak a körnek az átmérője, amit ide kanyarítottál, az pontosan akkora, mint a két torony közötti távolság. És annak a körnek minden pontjából nézve, a két torony derékszögből látszik. Ügyesek vagytok, mondtam, mára elég mértanból. Szünet után a testes asszony azt mondta, azért mi vonuljunk el arra a csöndes helyre, ahová szoktunk. Mert ezzel a mértannal baj van. Elvonultunk. Azt mondja, ő a Thálész tételét most sem érti, de ez nem számít. Az számít, hogy miért mondtam a gyermekeknek, hogy ő a mértant imádja. Ez az imádás szó nem iskolába való. Bözödön amúgy is többféle Istent imádnak a népek, ezt a szót kihagyhattam volna. Továbbmenve pedig, azzal is vétettem, amikor a hosszú vonal végére két tornyot rajzoltam. Mégpedig templomtornyot. Ez világosan látszott. Miért nem rajzoltam inkább tengeri világítótornyot ? Mert a mi országunknak szép tengere van, s ott ilyen tornyok is vannak. Mondom, ezek a gyermekek még nem láttak soha tengeri világítótornyot. Különben is az a gazdag ember nem áshatta a véka aranyat a tenger vizébe. Ez igaz, mondta a testes asszony, de azért azt a két templomot is ki kellett költöztetni a faluból. Megmondták a gyermekek. És miféle dolog, hogy most, amikor házakat és gyárakat építünk mindenfelé, odateszi ezeket a tanulókat, hogy templomokat költöztessenek ki a faluból. Egyenesen a mezőre. Ahol semmi keresnivalójuk nincs a templomoknak. A mi mezőinken búza és répaföldek vannak, nem pedig templomok. Ez nagy hiba volt. Még akkor is, ha képzeletben történt a hurcolkodás. Ezeknek a gyermekeknek a képzeletét nem szabad megtölteni templomokkal. Sem pedig arannyal. Az arannyal mindig baj van. Ez nagyon nagy hiba volt ! Jobban tenné, ha továbbra is a magasugrásnál maradna. Mondom, ezt a tanácsát megfogadom. De tegyük fel, ha véletlenül egy tehetséges gyermek a végén akkorát találna ugrani, hogy azzal egy templom tetején is átmehetne, akkor mit kellene szólnom hozzá ? Azt, hogy átugorhatna egy szép, tengeri világítótornyot ? Erre csak annyit mondott a testes asszony, nem gondolta volna, hogy az ő jóindulatú, építő megjegyzéseit ilyen fölényesen kezelem. Sokszor eszembe jutott ez a mértan-óra. Unalmas, téli estéken egy nagy, bekötött rajztömbbe kecskét, őzet, lovat, házakat rajzoltam. De azokon a hófehér lapokon már nem voltak sem szabályos, sem elrajzolt angyalok.


6 megjegyzés:

tarcsi írta...

Tanú
Jártam Bözödön. Akkor is, most is, Frici vitt oda. Szó nem esett a büntetésről, amiért ott egy egész esztendőt kellett eltöltenie. Lehet, csak iskolai esztendő volt, s az elviselhetőbb, mert a nyári vakáció kurtítja, s ennek igézetében telnek a tanárok napjai is, amikor lehet nekik mindenféle magas- és távolugrást, meg több thál észt tanítani. Merthogy. (Ezt most törölnöm kell, mert direkt megkért Frici, hogy felejtsem el a hogyokat, a merthogyot pedig mindenképpen.) Szóval, ha már Vásárhelyen jártam, és kutyahűséggel követtem Fricit a füstös kávézókba, szerkesztőségekbe, a Böződi Gyurka iránti tiszteletben sem tágítottam mellőle. Tanácsára nyomban felkerestük, kocsiba tuszkoltuk és vittük Bözödre. Akkor még semmit sem tudtam. Szégyellem, de bevallom, akkor még ezt sem tudtam. Mármint azt, hogy semmit sem tudunk. Most már tudom. Ez is valami, s ezért érdemes volt félévszázadot gürcölni.
De arra tisztán emlékszem, nagy tisztelettel néztünk fel Bözödi Gyurkára. Nem emlékszem, olvastam-e tőle ezt, azt, vagy csak olyanformán tiszteltem, mint manapság is szokás, a különféle csacska beszédeket készpénznek venni, hittem másoknak, akik nagyra tartották, s akikhez tartozni akartam. Bözödi Gyurka, talán éppen olyan idős lehetett, mint most jómagam mostanság. Bözödi házában nem a maga írásaival, könyveivel traktált, hanem levette a polcról első regényemet, akkor még egyetlen könyvemet. Olvastam, mondta, s a megtiszteléstől, meg a szégyentől egyszerre éget a pofám. Ma is ég egy kicsit, amikor lemaradok a a fiatal zsenik könyveinek olvasásában. Mert, ha a magasugrást elsajátították is, a másokra figyelési órákról lógtak. Nem szeretném magamra haragítani mindet, azért szükségesnek tartom megemlíteni a mások ingét, ne vegyék magukra.
Mostanság, egyébként stb. (törlendő), mi Fricivel, megelégszünk két –három olvasóval. Ha véletlenül egyik bözödi volna, az lenne igazán nagyszerű. Bözöd, az igen. Sejtem, hogy több ilyen hely van a világon. Még akkor is Bözöd, ha más a neve. Mindnyájunknak kell, hogy legyen Bözödje, ahol a történések olyan természetes észrevétlenséggel csobognak időtlenül, mint a csöndes baráti beszélgetések szoktak az ingyenes skype-n.

Elekes Ferenc írta...

Megjegyzésedben azt írod : tarcsi írta...
Tanú
“Jártam Bözödön. Akkor is, most is, Frici vitt oda. Szó nem esett a büntetésről, amiért ott egy egész esztendőt kellett eltöltenie. Lehet, csak iskolai esztendő volt, s az elviselhetőbb, mert a nyári vakáció kurtítja, s ennek igézetében telnek a tanárok napjai is, amikor lehet nekik mindenféle magas- és távolugrást, meg több thál észt tanítani. “

Bizony, büntetésből kerültem Bözödre. Mégpedig Felsősófalváról, ahová ugyancsak büntetésből kerültem egy évvel azelőtt. Vagyis 1961-ben. Mert egy tanárnőnek lejárt a szűlési szabadsága és nékem már nem volt helyem a felsősófalvi iskolában. Abban igazad van, hogy iskolai esztendőt töltöttem Bözödön. De azzal az esztendővel jól belementem hatvankettőbe is. És én az égvilágon minden tantárgyat tanítottam már. Még a kötekedést is. Egészen jól tudok most is kötekedni, de már elment a kedvem tőle. Magasugrásból is eléggé hadilábon állok. Hogy nem esett szó büntetésről ? Hát nem esett. Annyi baj legyen.

Dancs Artur írta...

Csak bekukkantottam Hozzád, de itt ragadtam egész délelőttre a kávémmal együtt Nálad... És még csak lelkifurdalásom sincs, mert nagyon jól éreztem magam. Este még visszajövök egy forralt borra is, tudom, hogy lesz még mesélnivalód. Én meg ráérek most hallgatni. Meg hát jól is esik a lelkemnek.
Ölellek.

Elekes Ferenc írta...

Azóta elmondtam még egy rövid dolgot a feleségemről. Örülök, hogy oly gyakran nézel hazafelé. Mármint ide, mert a hazád nagyjából már ott van.

Ölellek, Artur.

Ilona írta...

Mondtad, vagy csak gondoltam, hogy a jó könyvet a szerzőn kivül legalább még egy valaki elolvassa. Olvasom - a baj az, hogy nem vagyok valaki. De annyit tudok, hogy minden könyved, ha regény is, alapja a jegyzet, mégpedig az az erdélyi újságírásban kimunkált féle, amit valamikor hírfejnek neveztünk, s amit az egyetlen és feledhetetlen romániai magyar ifjúsági lapban, a Ifjúmunkásban, többnyire magad műveltél Frici. S mert lapunk belehalt a régóta szükségszerű változásba, nem volt hova írnod heti jegyzeteidet. Ezért hallgattál.Ezért is. Azért is... Szerencsére volt főszerkesztőd kitalálta neked a blog-ot, így nem hetenként, hanem naponként gyakorolhatod testhezálló műfajodban az írást. Vannak, vagyunk még ilyenek néhányan. Magunknak írunk? Egymásnak? Írásainkat majd kivágja, hideg ecetes ollóval, valamely nyájas olvasónk és felragasztja az évtizedekig festetlen konyhafalra? Ennél többet érdemeltünk és kaptunk az ingyenes világháló végtelenségétől.
Szövegeink, ha sorba rakjuk betüinket, a Holdig érnek. A világhálón halhatatlanok.
Él a svédországi Lundban (Liget)egy kolozsvári műbútorasztalos, nemrég töltötte kilencvenkettedik évét. Minden szombaton kisétál a város ószerére, vásárol néhány nemes fából faragott tárgyat, hazacipeli, és szerszámait reszkető kezekkel forgatva, felújítja, újra lakkozza. Hát nem gyönyörű? - kérdezi, és sietek igenelni, mert valóban az. Nemcsak a keze alól kikerülő tárgy, hanem emberi tette - az. Kitartása, ahogyan megkeresi és élteti a szépet. Sejtem, hogy Dezsőt, aki kenyere javát megette, ez élteti.
Nem erőszakolnám a hasonlóságot, szerintem magától értődő: éltessen az írás Frici! Meggyőződésem, hogy akadnak majd szép számmal olyanok, akik veszik a lapot. A magad szerkesztette virtuális, örökifjúsági lap halhatatlan. A pattanásokba pedig nem szép, nem is érdemes belehalni.
tarcsi

tar írta...

Mondtad, vagy csak gondoltam, hogy a jó könyvet a szerzőn kivül legalább még egy valaki elolvassa. Olvasom - a baj az, hogy nem vagyok valaki. De annyit tudok, hogy minden könyved, ha regény is, alapja a jegyzet, mégpedig az az erdélyi újságírásban kimunkált féle, amit valamikor hírfejnek neveztünk, s amit az egyetlen és feledhetetlen romániai magyar ifjúsági lapban, a Ifjúmunkásban, többnyire magad műveltél Frici. S mert lapunk belehalt a régóta szükségszerű változásba, nem volt hova írnod heti jegyzeteidet. Ezért hallgattál.Ezért is. Azért is... Szerencsére volt főszerkesztőd kitalálta neked a blog-ot, így nem hetenként, hanem naponként gyakorolhatod testhezálló műfajodban az írást. Vannak, vagyunk még ilyenek néhányan. Magunknak írunk? Egymásnak? Írásainkat majd kivágja, hideg ecetes ollóval, valamely nyájas olvasónk és felragasztja az évtizedekig festetlen konyhafalra? Ennél többet érdemeltünk és kaptunk az ingyenes világháló végtelenségétől.
Szövegeink, ha sorba rakjuk betüinket, a Holdig érnek. A világhálón halhatatlanok.
Él a svédországi Lundban (Liget)egy kolozsvári műbútorasztalos, nemrég töltötte kilencvenkettedik évét. Minden szombaton kisétál a város ószerére, vásárol néhány nemes fából faragott tárgyat, hazacipeli, és szerszámait reszkető kezekkel forgatva, felújítja, újra lakkozza. Hát nem gyönyörű? - kérdezi, és sietek igenelni, mert valóban az. Nemcsak a keze alól kikerülő tárgy, hanem emberi tette - az. Kitartása, ahogyan megkeresi és élteti a szépet. Sejtem, hogy Dezsőt, aki kenyere javát megette, ez élteti.
Nem erőszakolnám a hasonlóságot, szerintem magától értődő: éltessen az írás Frici! Meggyőződésem, hogy akadnak majd szép számmal olyanok, akik veszik a lapot. A magad szerkesztette virtuális, örökifjúsági lap halhatatlan. A pattanásokba pedig nem szép, nem is érdemes belehalni.
tarcsi