Adolf
Estefelé valamiért átrendezték a hálószobákat. Miroszláv szerint a vezetőséget az a szempont vezérelte, hogy egy szobában ne csak egészen fiatalok legyenek, hanem idősebbek is. A mi hálónkba három Erdélyből való fiatal került. Miroszláv és én voltunk az idősebbek. Lefekvés előtt Miroszláv egy kis előadást tartott a fiataloknak arról, miképpen vigyázzanak a pénzükre, ha van pénzük. És az irataikra, mert azok most már kezdtek szaporodni. Hordják a pénüzket mindig magukkal, mélyen zsebre rakva, éjjelre pedig tegyék a párnájuk alá. Az egyik beszédesebb fiú azt mondta Miroszlávnak, olyant csak az utálatos, bizalmatlan vénasszonyok csinálnak egy családban, hogy éjjelre párnájuk alá teszik a pénzüket. Ő nem fél attól, hogy valaki éjjel elveszi a másik pénzét ebben a szobában. Mert mi itt egy család vagyunk, egy a sorsa mind az ötünknek, ő nem teszi azt a kevés vagyonát a párnája alá. Ha valamelyik mégis elcsenné a kicsi pénzét, akkor csak vigye, jól megveri miatta őt a fönnvaló.
– Hogy hívnak téged, öcsém, kérdezte ettől a legénykétől Miroszláv. -Az én nevem Adolf, válaszolta a legényke. –Adolf. Szóval Adolf a te neved, -mondta Miroszláv fontoskodva. -Az, -mondta Adolf. Az a nevem. -Tudod mit mondok neked, Adolf ? Szerencsétlen neved van neked, Adolf. – Miért mondod, talán az ember neve hordozza a szerencséjét ? – Az is hordozza, -válaszolta Miroszláv. És megszólalt valaki Adolf barátai közül :
-Hogy neked milyen egy tapló fejed van, Adolf ! Hát nem beszéltük meg többször is ezt a témát még mielőtt elszöktünk volna hazulról ? Hát még mindig nem jegyezted meg eléggé hogy Hitlernek is Adolf volt a neve ? Hát nem tisztáztuk végérvényesen, hogy ezt a nevet a világon sehol nem kedvelik ? Pedig le is leszögeztük. Hányszor szögezzük még le, Adolf ?
–Nem felejtettem el, hogy ezt már leszögeztük, -mondta Adolf. De azt sem felejtem el, amit anyám mondott a régi időkről. Azt mondta, hogy ő kényszermunkára ítélt zsidókat mentett meg a pusztulástól. És anyám még azt is mondta, ne törődjek a nevemmel, amit cselekszem, azzal törődjek egész életemben. Nem tehetek arról, hogy erre a névre kereszteltek. Adolf vagyok immár, kinek mi köze van hozzá ?
Miroszláv ekkor megszólalt: nekem. Nekem van közöm. Több közöm van, mint annak a tábori őrnek a családjához, akinek az imént köszöntem. Ezt az Adolf-ügyet így nem hagyjuk. Holnap hajnalban indulunk Bécsbe. Aki velünk akar jönni, jöhet. Nagy házba viszlek téged, Adolf. A zsidók központjába.
– És azt akarod, hogy ott, abban a nagy házban engem újra megkereszteljenek ? Hogy zsidó nevet adjanak nekem, mert az Adolf nem jó név? –kérdezte Adolf. – Olyan nincs, hogy téged valaki újra megkereszteljen, -mondta Miroszláv. -De olyan van, hogy abban a központban, aki akarja, elmondhatja, segített-e üldözött embereken valaki az ő családjából. Te szépen elmondod, amit anyádtól hallottál. Ezt a történetet ott följegyzik és csatolják a nevedhez, Adolfhoz. Hogy bármikor megnézhessék, ha úgy adódik, miféle emberek vannak a te családodban. Ez egy olyan pont, ami elkisér a világban a te útjaidon.
-Te ezt így gondolod, Miroszláv, -kérdezte Adolf. –Én ezt így gondolom, felelte határozottan Miroszláv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése