Térkép a füvön
Ültünk a hatalmas fák alatt, a levélhullásos őszi délutánban. Nyolcan, vagy tízen. Előttünk, az elvékonyodott pázsitfüvön nagy térkép volt kiterítve. Az egész világ. Mindenki rámutattott arra a földrészre, országra, városra, ahová innen eljutni akart. Volt, aki három, vagy négy országot is megjelölt, találgatta, melyik lenne jobb. Tekintetbe véve az időjárást, az ottani népek állítólagos természetét, de főleg azt, hol lehetne könnyebben megélni. Volt, aki nem törődött az időjárással, az idegen népek állítólagos természetével, sem a megélhetési lehetőségekkel. Csak azzal, hogy hol fogadják be. És mennyit kell várni a befogadásra. A fiatalabbak finnyásak voltak, távoli országokra mutattak, főleg Amerikát jelölték meg, vagy Ausztráliát. És vitáztak szenvedélyesen, hol a legjobb.
Miroszláv reá sem nézett a térképre. Egy tőlünk nem messze elhaladó őrnek nagyot köszönt és megkérdezte, uram, hogy van, miképpen szolgál a kedves egészsége. Az őr azt válaszolta elmenőben, köszöni, jól van. – És a család ? –érdeklődött tovább Miroszláv. – A család is jól van, felelte az őr, pedig már messzire eltávolodott. –Az a fontos, hogy jól legyen az egész család, mondta eléggé hangosan Miroszláv. A kis csoportból egy fiatalabb azt kérdezte Miroszlávtól, mi baja van azzal az őrrel, mit törődik véle, miért nem hagyja, hogy menjen a maga útján. Ő csak egy őr, tőle nem függ semmi. Ma itt van, holnap nincs itt. Ilyen az őrök élete. Miroszláv jól megnézte magának ezt a fiatalt és azt válaszolta, az őr élete is élet. Mindenkivel törődni kell. Azzal is akitől semmi nem függ. Csönd lett.
Már a térképet kezdték összehajtogatni, amikor Miroszláv felé fordulva azt a megjegyzést tettem, furcsa ember vagy te, Miroszláv...Miért lennék én furcsa ember, kérdezte Miroszláv. Mondom, azért vagy te furcsa ember, mert ebbe a táborba a menekültek többsége szökve jött, tiltott határokon át, útlevele sincs, neked pedig négy is van. És furcsa vagy azért is, mert a kiterített térképre reá sem néztél, nem mondtad, hová szeretnél innen eljutni. És azt is furcsának tekintem, hogy ilyen nagy buzgalommal érdeklődsz egy idegen tábori őr családja iránt.
Miroszláv ujjaival dobolni kezdett a saját térdén, úgy, mint aki zongorázik, és azt mondta, hát akkor az ő furcsaságait vegyük sorra. A négy útlevele közül egy sem ér semmit. Mindenik elfuserált hamisítvány. Nem ő hamisította, hanem a jóakarói. A térkép. Őt nem érdekli semmiféle térkép, mert már néhányszor bejárta a világot a hamis olasz útlevelével. Ebből a táborból pedig nem akar elmenni sehová, jól érzi itt magát, és addig marad, ameddig innen erőszakkal el nem kergetik. Az idegen tábori őrről csak annyi a mondanivalója, hogy nincs kizárva, egyszer ők ketten barátok lesznek. Ha minden jól megy,- nyomta meg utolsó mondatát Miroszláv. De hogy a kissé feszült beszélgetést ne ilyen hirtelen fejezzük be, azt mondtam, mindenre tisztességesen válaszoltál, Miroszláv. Ráadásul még hihetők is a szavaid. Azért mégis azt mondom, furcsa ember vagy te, Miroszláv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése