Kiderült, hogy király voltam (6)

                                Fotó : Jurca Elisabeta, Káfé-Képtár

6. Az árnyék hossza

Ameddig a mi Idánk Miklós nagyapámmal lakott, valósággal az ő fennhatósága alá tartozott. Nekünk beleszólásunk abba nem volt, hogy mit csinál a mi Idánk, magában beszél-e, vagy hangosan, s merre jár a hátsó udvaron. Én pedig valósággal kerestem az alkalmat, hogy Idával találkozhassak, mert sokszor olyan kérdések forogtak a fejemben, amelyekre nem találtam semmiféle megnyugtató választ. Márpedig anyám megmondta, hogy a mi Idánk mindent tud. És magam is tapasztaltam az apám hajának nyírásakor, hogy a Churchill születésének dátumát is pontosan tudta.

Egy esős napon, amint láttam, hogy ott áll, elázottan az udvaron, s nagyapám be van húzódva a házba, elmentem Idához. Gondoltam, valami könnyű kérdést teszek föl neki, hogy sok időt ne vesztegessünk, s ő se törje a fejét ebben az esőben. Mondom Idának, te, Ida, itt nálatok én még soha órát nem láttam. Honnan tudod, hogy hány óra van. Ha véletlenül kiváncsi lennél, hogy mennyi az idő. Azt mondja a mi Idánk, a pontos időt mindig megmondja az árnyék hossza. Mert délidőben a legrövidebb az árnyék. A délelőtti és délutáni árnyékot pedig meg lehet saccolni könnyedén. Csak hozzá kell szokni. Ha pedig nem süt a nap és nincs árnyék, akkor az idő múlásával nem kell foglalkozni.

Ez a Fedák Sári sokszor úgy elmulatta az idejét, azt sem tudta, hányadika van, nemhogy hány óra. Mert Fedák Sári nagy vendégségeket rendezett és belealudtak a végeláthatatlan traccsolásba. Mondom, énnekem most el kell mennem a lúdjaink után, a patakra, majd ezt a dolgot folytatjuk. Erre azt mondja a mi Idánk, azok a lúdak megvannak, nagyon szeretik ezt az esős időt, valósággal mosakodnak a lehulló cseppekben, ne menjek utánuk. Ha nem akarom meghallgatni Fedák Sárit, akkor ő még mondana valamit arról, amit elkezdett, vagyis az árnyék hosszáról. Mondom, jól van, akkor mondj nékem valamit az árnyék hosszáról, nem megyek a lúdak után.

És a mi Idánk szépen elmondta, hogy az árnyék hossza pont olyan, mint az ember élete. És minden teremtmény élete ezen a világon. Akárcsak a Nap fénye, föltűnik az ember élete, s egyre fényesebb lesz. Ez a gyermekkor. Legfényesebb az ember élete, úgy tízóra tájban. Utána gondok jönnek és töprengések kerülnek az ember életébe. De ezek szép gondok és szép töprengések. Délidőben, amikor legrövidebb az árnyék, megsokasodnak az ember gondjai, s a töptengései is. Néha annyira, hogy egészen elborítják. De az ember természete olyan, hogy azt hiszi, minden dolgának végére tud járni. Mert van még ideje rá. Ez az ember felnőtt kora. Aztán észre sem veszi, hogy egyre hosszabb az árnyék. Föl sem néz, annyi a tennivalója. És azokat végzi is, amennyire tudja. De az árnyék hosszának nyúlását fogyó ereje mutatja legjobban. És ettől szomorúbb napjai jőnek elő. És egyre sokasodnak a szomorú napok, mert ereje egyre inkább fogy. És akkor már a vénség hosszú árnyékát szemléli, s csodálkozik, milyen gyorsan elillant az élete. Legjobb, ha az ember megteheti, hogy ne nézze az órát. Sem a dátumot, sem pedig az árnyék hosszúságát.

Ez a Fedák Sári is roppant nagy szegénységben halt meg. Mondom Idának, köszönöm ezt a szép toldalékot, most pedig menj be szépen, legalább állj az eresz alá.