9. Egy véka paszuly
Most pedig kihagyok egy vastag könyvre való történetet. Arról, hogy haza jött apám a hadifogságból, s Miklós nagyapámat is egy napon eltemettük. Pedig izgalmas idők voltak ezek. A régi házat, ahol nagyapám, s Ida lakott, lebontottuk. Le a csűrt, s az istállót is. Az egész hátsó udvaron szinte nem maradt semmi. Csak a régi, kicsi ház, ahol születtem, a kőből épített kapu, s a kút. Még azok a vastag levelű növények is kivesztek a kút mögül, amelyek sebeinket gyógyították. Idát elhozta anyám a régi udvarról, s ezzel ő a mi fennhatóságunk alá került.
Sokszor fájdalommal néztünk az üres udvarra, ahol régen vízimalom működött, s nagy, lapos köveken lehetett járni mindenfelé. Öcsém benépesítette egyszer ezt az udvart egy sor ribizlibokorral, s mindenféle furcsa, erdei fenyővel. Apám magasra növő fákat ültetett a patakunk martjára, hogy megkössék a beomló földet, megjavította a hosszú kerítést, s a régi kaput is. De ezen az udvaron már nem lakott senki. Csavargó, idegen ludak jártak be a több helyen föltépett kerítésen. Olykor lovak is nyerítettek, s részeg emberek is tántorogtak, hogy útjukat rövidebbre fogják hazafelé menet.
Egy napon azt mondta anyám, ő meggyógyítja a mi Idánkat. Mert ő most már a mi fennhatóságunk alá tartozik. Munkát ad neki. Mert a munkánál nincs jobb orvosság a világon. Mi ezen eléggé csodálkoztunk, mert miféle munkát lehet adni egy gyönge és beteg aszonynak, aki egy fél életen át semmit nem dolgozott. Csak álldogált a hátsó udvaron, magában beszélt, vagy hangosan, s csupán a fákkal és madarakkal társalgott. És mit fog szólni a falu közvéleménye ahhoz, hogy valaki dolgoztat egy bolond asszonyt. Anyám nem várta meg, hogy fölsorakoztassam minden ellenkező véleményemet, rámutatott egy ládára, s azt mondta, ott van egy véka paszuly. És hozott két tálat és két hokkedlit. Hívta Idát és hívott engem, s azt mondta, ti most ketten szépen leültök ide, megválogatjátok ezt a véka paszulyt. Az ép szemeket ebbe a tálba teszitek, a hibásakat a másikba.
Eleget dolgoztam addigi életemben, de unalmasabb és utálatosabb munkát nem tudtam volna magamnak elképzelni annál, hogy ülök egy hokkedlin és válogatom a paszulyt. Férfiember létemre. Ida is láthatta arcomon a nemtetszésemet, mosolyogva ült le a hokkedlire, kezét ölébe tette és várta, hogy leüljek én is.
Kénytelen voltam elfogadni ezt a lealacsonyító, undok munkát, mert arról volt szó, hogy ezt az Ida gyógyulásáért kell végeznem. Márpedig én mindent megtettem volna azért, hogy ép, egészséges legyen a mi bolond Idánk, s szemébe vághassam a járkáló asszonynak, na, tessék megnézni, nincs normálisabb ember a faluban, mint a mi Idánk. És menjen Isten hírével, vigye a közvéleményt is magával. De messze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése