Fotó : Varga Béla, Káfé-Képtár
5. A fák metszett ágai
Egyszer véres orcával láttam sétálni kertünkben Idánkat. Kérdeztem tőle, mi történt véled, Ida. Csak annyit mondott, semmi, semmi. De én tudtam, hogy a seb az orcáján a csúfolódó gyermekek kődobálásától származik. A kukoricakas mögött nőttek azok a vastag levelű, sebre való növények, onnan szakítottam egy húsosabbat, s azzal bekötöttem Ida vérző sebét. És amíg a kötözéssel foglalkoztam, kérdem Idától, te miért nem védekezel, amikor dobálnak téged azok a vásott gyermekek. Legalább elmehetnél tőlük távolabbra, hogy köveikkel ne érjenek el. Ida a legnagyobb nyugalommal azt válaszolta, ez az ő sorsa. És ugye, Jézust is megdobálták és föl is szegezték a keresztfára. Mert neki az volt a sorsa. De a Fedák Sári élete is elromlott. Mondom, itt álljunk meg, mert amint látom, van még bekötöznivaló az orcáján.
A kődobáló gyermekek a kerítés nyilásain át végignézték az én sebkötöző kínlódásomat, szépen elcsöndesedtek és rendre mind eloldalogtak valamerre. Miklós nagyapámat megpillantván a tornácon, egyenesen hozzá mentem és megállottam előtte. Mondom néki, miért tűri szótlanul, hogy ezek a neveletlen, átkozott csirkefogók kövekkel dobálják a mi Idánkat, amikor ő semmit nem vétett. Ő erre közönyös szavakkal válaszolt. Azt mondta, mindenkinek megvan a maga sorsa. Akit kövekkel dobálnak, álljon félre a kövek elől. Nem lehet ő mindenkinek őrízője. És ő lépni is alig tud már. És az ő sorsa az Ida sorsánál is kegyetlenebb sors. Mert néki lehetősége sem volt a sorsa elől félreállani.
Mondom erre, de hiszen nem kell néki mindenkit őríznie, ezen az udvaron csak ketten vannak. Azt mondja, ketten vannak, de mindkettőjük világa más világ. Ida a bolondok világában él és a bolondok világában más súlya van a szenvedésnek. Ő föl sem tudja fogni a saját szenvedését. Aki pedig nem a bolondok világában él, annak százszorosan fáj minden bántalom. Még egy idegen ember pillantása is. Bárcsak őt is kővel dobálnák meg, nem pedig idegen és megvető pillantásokkal. Ida pedig boldog lehet, hogy csak kövekkel dobálják meg. Ráadásul gyermekek dobálják, akik nem tudják, mit cselekednek. De a felnőttek tudják, mit cselekednek, amikor vádló pillantásokat vetnek reá. Mert azt vetnek. Mindenki vádló pillantást vet reá, aki csak elmegy a kapuja előtt. Pedig az ő bűne nem valóságos bűn, hanem a törvény tévedése. A népek pedig inkább a törvény szavában, s ítéletében hisznek inkább, mint az egyes ember igaz vallomásában. Ezt jól jegyezzem meg.
És azt is jól jegyezzem meg, hogy az Ida sebei be fognak gyógyulni. Mert a testnek ez a tulajdonsága. Begyógyítja saját sebeit. Az emberi léleknek pedig más a tulajdonsága. Sebei nehezen gyógyúlnak. És ha gyógyítja is valamennyire az idő múlása a lélek sebeit, azok állandóan kiújulnak. Amiképpen a fák metszett ágai. Ha pedig nem hiszek abban, amit ő mond, nézzem csak meg a fák metszett ágait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése