Fotó, Szabó Attila, Káfé-Képtár
1. Utcán járkáló asszony
Az utcán járkáló asszonyt minden nap lehetett látni, hogy járkál az utcán. Ment lefelé és jött vissza. Semmit nem vitt magával sehová és semmit nem hozott magával sehonnan. Csak járkált az utcán. Ezért is nevezték őt utcán járkáló asszonynak. Ez a furcsa asszony soha, semmi rosszat nem csinált. Illedelmesen köszönt, akivel találkozott és ha jobb kedvében volt, csöndesen megkérdezte tőle, na, hogy van. A választ nem várta meg, ment tovább, mint akinek sok a dolga. Kiváncsi természetű gyermek voltam, ezért egy alkalommal meglestem ezt az utcán járkáló asszonyt. Hogy hová megy és miért megy oda, ahová elindult. Azért voltam kiváncsi, mert minálunk senki nem járkált céltalanul az utcán. Legföntebb ünnepi napokon. Vagy vasárnap. Akkor is csak délután. Mert estefelé enni kellett adni az állatoknak, akár ünnepi nap volt, akár vasárnap.
Amikor meglestem ezt az utcán járkáló asszonyt, csak annyit vettem észre, hogy úgy elmenőben egy ház előtt, benéz a kerítés, vagy a kapu hasadékain. És megy is tovább. Ezzel le is mondtam a további leskelődésemről. Gondoltam, ilyenek az asszonyok. Benéznek egy udvarra, kertbe, rendben van-e minden, nem veszekednek-e éppen az ott lakók, vagy életben vannak-e a legöregebb vénasszonyok.
Egyszer bejött hozzánk ez az utcán járkáló asszony és azt mondta anyámnak, te, Emma, van-e néked tudomásod arról, hogy a ti Idátok nem normális. Anyám azt mondta, van, de te azt honnan tudod, hogy a mi Idánk nem normális ? Az utcán járkáló asszony azt mondta, ő a közvéleményből tudja, hogy a mi Idánk nem normális. És ő is látta a saját szemével, hogy a mi Idánk egy nagy ollóval fölszabdalta a színesebb ruháit, azokat furcsa, pántlika formában magára aggatta és táncolt a hátsó udvarunkon. A fa alatt. Tiszta egyedül táncolt, pedig nézőközönsége nem volt neki. Márpedig aki úgy táncol, hogy senki nem látja, az olyan ember nem lehet normális. Erre anyám azt válaszolta, éppen te voltál az Ida nézőközönsége.Tehát a közvélemény is te vagy. Aki leskelődik a népek után. De a mi Idánkról keveset tud a közvélemény. Mert a mi Idánk nem csak nem normális, hanem valóságos bolond. Ida a mi udvarunk bolondja. És te pedig sokat ne leskelődj Idánk után. Még eltalál téged egy parittyakő a környező fákról, vagy a patak felől. Mert onnan dobálják a hitvány gyermekek mostanában a mi Idánkat. Szóval bolond, valóságos bolond a ti Idátok, mondta az utcán járkáló asszony és behúzta maga mögött a kaput. Aztán ideges lett anyám, s szólt nekem, menjek, zavarjam el a csúfolódó gyermekeket az Ida közelében lévő fákról, s a patakunk partján nagyra nőtt, bokros helyekről.
Ettől fogva ilyen begbizatást sokszor kaptam anyámtól. Anélkül, hogy az utcán járkáló asszony a mi Idánkra nézve megjegyzést tett volna. De nem is tehetett megjegyzést, mert még az utcánkat is elkerülte ez a kiváncsiskodó asszony.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése