Kiderült, hogy király voltam (16)

16. Kiderült, 
hogy király voltam

Egyszer, amikor csak ketten voltunk, azt mondtam a mi Idánknak, most jól figyelj reám, Ida. Mert én néked fontos dolgot szeretnék mondani. Meg vagyok győződve arról, hogy te nem vagy valóságos bolond. Nehezen győződtem meg erről. A te Fedák Sárid miatt. De meggyőződtem. És bármi is történjék ezután a mi sorsunkkal, ha a nevedet megemlítik további életünk során, akkor én azt fogom mondani, te nem voltál bolond soha. Mert kiderült, hogy színész voltál. Mégpedig nagy színész. Ezt én derítettem ki rólad. Mert te az egész életedet ennek a mesterségnek szentelted. És szenvedtél érette egész életeden át. Mert néked szent meggyőződésed volt, hogy egyedül a művészet az a mesterség, mely képes csodálatos dolgokat hozni elő az emberi lélek mélységeiből.

Az élet értelme, hogy csodálatos dolgokat hozzunk elő az emberi lélek mélységeiből.

Így látom én ezt, Ida. Ha valaki ezt elhiszi, az jó. Ha pedig nem hiszi el, az az ő dolga. És a döntésem ettől a pillanattól kezdve maradjon közöttünk. Én meghagyom néked a te döntésedet, hogy téged bolondnak lássanak a népek. Felőlem bármikor emlegetheted Fedák Sárit. De ha csak mód van reá, az én jelenlétemben ne említsd többé Fedák Sárit. Előfordulhat, hogy ott vagyok én is, amikor néked elő kell hoznod a Fedák Sári nevét. Hogy bolondnak lássanak téged. Én nem futhatok el onnan minden ilyen alkalommal. Feltűnő is lenne, ha én mindig elfutnék a közeledből, ha meghallom a Fedák Sári nevét. De én úgy teszek, mintha nem is hallanám ezt a nevet. Mert tudom, miért vagy kénytelen az ő nevét említeni. Maradjunk ebben. Ha te is jónak látod.

Észrevettem a mi Idánk arcán, hogy teljességgel megkönnyebbült e szavak hallatán és normális ember módjára nézett reám. Kissé elgondolkodva. Egyszer megszólalt. Azt mondta, nem baj, ha csupán egyedül énnekem van tudomásom arról, hogy ő nem bolond. Neki bőven elég, ha legalább egy ember tudja róla az igazságot. Mert minden ember egy világ. És én is egy világ vagyok.

Idának ezt a válaszát gyönyörű válasznak tartottam. Egyszersmind igaznak is. Mondtam néki, Ida, te szépen fogalmaztad meg, hogy minden ember egy világ. A te világod most már teljességében látszik énelőttem. De én, a saját világomat nem látom teljességében. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy én ki vagyok. Erre a mi Idánk azt mondta, ő most már az én életemet is teljességében látja. Aki az ő rejtett világát föl tudta fedni, ezzel önmagát is kitakarta. Most már tisztán lát engem. Mert rólam kiderült, hogy király voltam. Mondom a mi Idánknak, megint bolondságokat beszélsz, Ida. Hogy mondhatsz rólam olyasmit, hogy én király lettem volna ? Hát láttál te valaha a mi udvarunkon királyt ? Azt mondja a mi Idánk, igen, látott a mi udvarunkon királyt. És az a király most is éppen itt áll előtte. Mert előtte én állok. A magam teljességében.

Mondom Idának, te úgy beszélsz, mint egy próféta. Aki mindent tisztán lát. Szeretném, ha gondolataidat, bővebben is megmagyaráznád. Mert számomra teljességgel érthetetlen, amit rólam mondtál. Ida széttárt karokkal rámutatott az udvarunkra, s a kertünkre is vetett egy pillantást. Azt mondta, ez az én birodalmam. Ez az udvar, s a kert. És még a hátsó udvarunk is az én birodalmamhoz tartozik. Az én udvaromnak van egy keleti tartománya és van egy nyugati tartománya. Ez az én birodalmam. Ez a két tartomány. Ha pedig gondolatban végignézek a történelmen, láthatom, hogy minden valamirevaló királynak volt udvari bolondja. És nekem az is van már. Udvari bolondom. Aki nem más, mint ő. És én roppant szűk látókörű, gyönge király lennék, ha őt nem fogadnám föl udvari bolondomnak. Ilyesmit föltételezni is nagy vétek lenne. Mert egy királynak sok a dolga és rendes udvari bolondot nehéz találni egy birodalomban. De nekem könnyű a dolgom. Mert a királyságomhoz a két legfontosabb  feltétel készen van. Nézzek szét, mondta Ida. Ott van a birodalom. A két tartományával. És nézzek rá, ő az udvari bolond. Mi kell még egy királysághoz ? Majdnem semmi. Jól van, mondtam Idának, ezen még gondolkodom.