22. A kert nem fut el
Lassan annyira komolyan vettem ezt a szép játékot, a birodalom alapítását, hogy ha időm engedte, naponta körbejártam a kertünket és a Nyugati tartományt. Vagyis a hátsó udvarunkat. Megvizsgáltam, helyükön vannak-e a határt jelző kövek és megszámoltam, hány új vakondtúrás jelent meg az előző naphoz viszonyítva. Néhányszor átnéztem a szomszédok felé is, nem került-e birtokunkhoz közelebb a kerítésük. Borbélyékkal nem voltam megelégedve. Kerítésük nem jött hozzánk közelebb, de a trágyadombjuk egy része valósággal be volt suvadva az én birodalmamba. És akkor elképzeltem, miféle királyság az, amelynek birodalmába be van suvadva egy idegen tartomány trágyadombja. Már jött, hogy átszóljak Borbélyékhoz, hogy ezt a rondaságot szüntessék meg. De azonnal, mert én itt egy olyan birodalom megalkotásán fáradozom, amelynek még a közelében sem lehet semmiféle trágyadomb. És vigyázzanak magukra, mert itt én leszek a király. A közvetlen szomszédjuk. És egy királynak messzire nyúlik a karja. Még a szomszédokon is túlra. De erről azonnal le is mondtam. Attól féltem, másnap rólam is azt fogja mondani a közvélemény, hogy a bolondságot elkaptam a mi Idánktól, mint amiképpen a gyermekek kapják el egymástól a himlőt. Megfelelő alkalom adódott és én tanácsot kértem Idától, mivel is kezdjem a birodalom alapítását. Említettem, hogy bejártam mind a két tartományt, s a kertet is. A mi Idánk röviden és okosan annyit mondott, a kert nem fut el. Ez azt jelentette, hogy most ne a kertünkkel foglalkozzam, s a vakondtúrásokkal, hanem előbb a külügyekkel.
Mondtam is Idának, milyen nagy igazságot szólott. Mert egy birodalom sorsa a szomszédaitól függ. A történelem is azt mutatja, ha egy ország nincs jó viszonyban a szomszédaival, akkor az az ország nemhogy haladni nem tud, hanem még helyben topogni is alig. Mert nem hagyják békében. A rossz szomszédok minden okot megkeresnek arra, hogy sötét színekkel fessék le a velük vitába keveredett birodalmakat és akkor megbénul a kereskedelem, a turizmus, a kultúra, tudomány, egyszóval minden. Mondom, akkor ott fogjuk kezdeni, a külügyekkel.
Nagykövetünk már van is, mondtam Idának. Mert az én öcsém, Károly haza szokott látogatni Pestről anyánkhoz és ha legközebb jön, akkor én megkérem őt, képviselje külhonban a mi érdekeinket. Mert ez a Károly nem egyszerű, pesti lakos, hanem a világjáró ember is. Nemrég jött vissza Délafrikából, nagy lehet az ő befolyása a világ dolgaiba. A mi Idánk erre a szájához emelte kezét, hogy ne lássam a kacagását. De én láttam, hogy kacag a mi Idánk. Kérdem, mit tudsz te ezen mulatni, mert komoly dolog, ha valaki megjárja Délafrikát. Azt mondja Ida, biza, ő hallotta, jól megjárta a mi Károlyunk azt a Délafrikát. A festményeivel ment oda, hogy azokat ott kiállítsa, s olyan hitvány társaságba keveredett, szinte agyon is verték. Örült, hogy onnan épségben haza tudott jönni. És ő nehezen tudja elképzelni, hogy ez az én öcsém valaha is a mi ügyeinket képviselni tudná Délafrikában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése