szombat, január 30, 2010

Kiderült, hogy király voltam (23)





23. Röpködő ötletek

Mondom Idának, akkor felejtsük el ezt a Délafrikát. De Károlyt ne felejtsük ki a számításainkból, mert nem Délafrikából áll a világ. Ott van például Siklód. Ida ismét a szájához tette a kezét, épp csak ki tudta mondani, milyen birodalom alapítás az, ha egy királynak annyira röpködnek az ötletei, hogy Délafrikából egyenesen ide tud szökni Siklódra. És mit lehet kezdeni ezzel a hegyek közé eldugott faluval, Siklóddal, ahová még szekérrel is nehezen lehet eljutni esős időben. Miképpen tudná Siklód képviselni az én birodalmam külügyeit, amikor a saját baját is nehezen intézi az a falu. Mondom, az lehet, hogy a saját baját nehezen intézi az a falu, de az én öcsém az ő pesti barátjával, Stefanovits Péterrel olyan kazettás mennyezetet festett a siklódi templomnak, hogy annak csodájára jártak. Messzi földről eljöttek a művelt népek. Filmezték, fényképezték azt a mennyezetet és csak csodálkoztak az ő nemes cselekedetük láttán. Szóval, ne hagyjuk ki Károlyt. Nem is beszélve arról, hogy ennek a Károlynak akkora életrajza van leírva, hogy alig fér el egy könyvben. És neki is sok barátja van. Még Amerikában is van  barátja.
És milyen jó, hogy eszembe jutott Amerika ! Emlékszel a te testvéredre, Miklósra ? Aki Johnson elnök idejében itthon járt ? Olyan repülőgéppel utazott át a tenger fölött, amilyenen az amerikai elnökök járnak a világban. Ennek a repülőnek három számból van a neve. 747. És tudod te azt, hogy én is utaztam egy pont ilyen repülőgépen ? És Láttam magát Nixon elnököt is a maga, élő valóságában ? Éppen melletünk suhant el az ő fekete autóján. Az is lehet, fékezett, amikor engem meglátott. Kezet nem fogtunk, ez igaz, mert nékem akkor sürgősen el kellett mennem egy moziba. De láttam őt. És ez nem kicsiny dolog. Mert nem mindenki látta ezt az elnököt a mi falunkból. A maga, élő valóságában.
Mondod, hogy röpködő ötleteim vannak. Tudd meg, hogy nem árt, ha szökdösik az ember képzelete. Mert attól az ember képzeletének nem lesz semmi baja. Ha szökdösik. Erre mondok néked egy példát, Ida, hogy jobban megértsed, mit akarok mondani. Mert egy udvari bolond nem maradhat ki semmi fontos tudományból. Képzeletben az ember elmehet egészen a forró Nap legbelsejébe és attól nem perzselődik meg a képzelete. És elmehet a legnagyobb jéghegyek közé és nem fagy meg az ember képzelete. Persze, én tudom, hogy te ezeket a dolgokat mind egy szálig ismered. Mert  egy jó királynak csakis okos bolondja lehet, s te okos vagy, Ida !
De említettem az imént a testvéredet, Miklóst. Az igaz, hogy ő csak házmester San Franciscoban. De azt tudnod kell, hogy a fontos dolgokat nem minisztériumokban intézik az okos emberek, hanem kapusokkal és házmesterekkel intézik ebben a világban. És honnan tudhatnók, hogy hány fontos ember lakott éveken át abban a nagy házban, amelynek intézője volt ez a Miklós ?
Mert a házmesterek tudják legjobban a náluk lakó, fontos emberek viselt dolgait és ezáltal szerteágazó kapcsolataik vannak. Énnekem például Cleveland városában olyan fontos beosztású barátom is volt, akire azt  bízták, hogy az űrhajók tartósságát számítsa ki. Hogy ne hulljanak darabokra az űrhajók. Ezt az embert Gyékényessy Györgynek hívták. Sajnos, elment a föld színéről. De él a fia. Aki szintén Gyuri. Ez a fiatal Gyuri egy tömlecnek az őrízője most abban a városban. És nem árt jó barátságban lenni a tömlecek őreivel sem. Azt mondom néked, Ida, a mi, eljövendő birodalmunk külügyi dolgai jó kezekben vannak.


Nincsenek megjegyzések: