hétfő, június 22, 2009






CD




A ház asszonya




Az udvaron





Éjfél felé


Fellépés a padlásra


Tizenketten mentünk fel a padlásra, de ebből a tucatból heten csupán azért, hogy meghallgassuk öt lelkes ember éneklését. Mert ez a padlás, amit már kétszer megnyitottunk, s Galériának neveztünk el, hangilag jólszigetelt tér. Ott lehet énekelni. Az az öt lelkes ember, - a CANTUALE – együttes pedig nem azért jött ide, hogy csak pusmogjunk ezt-azt, hanem az éneklésért. Hát ők énekeltek. De oly szépen énekeltek, oly gyönyörű nótákat adtak elő hetünknek, hogy kár lenne erről hallgatni. Pedig azt akartam. Hallgatni erről a meghitt összejövetelről. Mert ez voltaképpen az én magánügyem. De némiképpen magánügyem ez a kis terület is a világhálón, ahová ezeket a sorokat most írom. Azt mondom, némiképpen, mert jól tudom már, ha egyszer valamit szélnekereszt az ember a „hálón”, akkor az megy a maga útján, mégpedig mindenfelé. Odaviszi ez a műszaki világhuzat, ahová éppen akarja. Hát vigye. Vigye el ennek az öt lelkes embernek a nevét : Nyilas Szabolcs, Szabó Levente, Biró Péter, Márton Zsolt Barna, Ferencz Örs Csaba. Vigye el ennek az öt lelkes embernek a nevét, hadd csillogjon ott is, ahol még ők se jártak.



3 megjegyzés:

Kávédaráló írta...

Jól tetted, hogy ide írtad az örömeteket. És a szépen éneklők nevét szerre. legyen felvésve az internet falára. S ha valakik majd elkezdik keresni eszeveszetten a világhálón ezt az öt nevet, úgymint:

Nyilas Szabolcs,
Bíró Péter,
Márton Zsolt,
Balla Sándor,
László Norbert Endre,
akikből a Cantuale áll, hát akkor bukjon fel a keresőmotor révén ez a blog, s benne az aranyat érő adalék: ekkor és ekkor, szépen énekeltek és lelkesen, egy magángalériában, s még kép is van róluk az utókornak, aki szeret ilyen apró titkokban vájkálni.

Elekes Ferenc írta...

Gábor,

soraid nem illenek bele ebbe a mostani, magánakvaló korba. Soraid olyanok, mintha bennük minden magánhangzó egy-egy Teréz-anya volna. Ki nem tudja, föl sem tételezi, hogy vannak, akik teljesen ingyen firkálnak a világháló „falára.” És volt türelmed fölsorolni szépen mind az öt nevet ! Ráadásnak. Hát ezt most megköszönöm néked. Persze az utókor nevében. Mert övék a világháló. Vagyis a mennyeknek országa.

fotós írta...

Egy kis malőr jött közbe, mert lám, az élet zajlik, s a Cantuale is alakul, egyesek kilépnek, mások belépnek, a lényeg az, hogy mindig legyen, aki énekeljen, és mivel nagyon fontos, hogy a nevek pontosan és helyesen maradjanak fönn, a javítás szándékával most ideírom azokat, akik ma a Cantualét éltetik, tehát:

Nyilas Szabolcs,
Szabó Levente,
Biró Péter,
Márton Zsolt Barna,
Ferencz Örs Csaba