Pusztai Péter fotója

Ki öltöztet engem ?

Most elmegyek és megmondom nekik őszintén, engem a feleségem öltöztet. Ha akarják, be is vallom, ahogyan az adót szokás bevallani. Kitöltök kérdőíveket és rubrikákat és mellékelem a nyakkendőimet. A cipőfűzőt is mellékelem. Ha útközben össze nem bogozódik. Mert szokása. És megmondom azt is, ha kérdezni találják, gyermekkoromban engem anyám öltöztetett. De csak vasárnap. Amikor templomba kellett menni. Hétköznap fölvehettem magamra akármit. Énnekem gyermekkoromban két öltözékem volt, úgymint : vasárnapi és miesnapi. Roppant könnyenöltöző természetű gyermek voltam, vasárnap fölvettem az egyetlen vasárnapi öltözékemet, hétköznap pedig az ugyancsak egyetlen miesnapit.

Ma már mondhatni kizárólag a feleségem öltöztet engem. Amikor itthon van. Most például épp nincs itthon. De azért elmondom, miképpen öltöztet engem a feleségem. Egyszerűen. Azt mondja meg, hogy mit ne vegyek föl. Például a lyukas zoknit, a cigarettával kiégetett ingem, a pecsétes kabátomat. Ha ezeket nem veszem föl, vehetek magamra akármit. Az én koromban már mindegy.

Szóval most elmegyek és bevallom, ki öltöztet engem. Nem tudtam eddig, hogy ezt be kell vallani. Mert érdekli a társadalmat. Hogy így illik. Be kell vallani. Most tudtam meg a tévéből. Ott minden titkolódzás nélkül bemondták, ki öltöztette azt a hölgyet, aki szíveskedett fölsorolni, hol lesz eső és hol nem lesz eső. Bemondták, ki öltöztette. Be. Alig vártam, hogy bemondják már egyszer, mert éjjeleket nem aludtam, csak találgattam, ki segített neki felöltözni. Azt sejtettem, hogy egyedül nem tudna, mert a szakmájához az időjárás tartozik, nem az öltözködés. Ő csak azt tudja, hol lesz eső és hol nem lesz. Ezért volt szüksége öltöztetőkre. Mindent nem tudhat az ember. Még én sem tudok mindent. Például azt sem tudom, milyen büntetés jár azoknak, akik csak úgy, önfejűleg kimennek a nyilt utcára, anélkül, hogy előbb valaki felöltöztette volna őket. Előfordulhat, hogy valakinek se anyja, se felesége nincs. Egyedül él, mint az ujjam. Őt ki öltözteti fel, hogy kimehessen a nyilt utcára ? Emberek elé ? Ki ? Fogalmam sincs. Lehet, a szomszédok öltöztetik . Vagy a barátai, ki tudná azt pontosan megmondani?

Most elmegyek és vallomást teszek. Az illetékeseknek. Cserébe csupán azt kérném, ne büntessenek meg nagyon viszamenőleg, mert sok időre kellene visszamenni, s ki se tudnám fizetni mulasztásomat. Akkor se, ha eladnám összes nyakkendőmet, s a cipőfűzőmet. Ingről, kabátról ne is beszéljünk. Beszéljünk inkább arról, miből gondolják ott a tévében, hogy a társadalmat az érdekli legjobban, ki öltöztette a bemondónőt ? Az igaz, hogy engem semmi nem érdekel jobban, csupán ez a kérdés izgat, ezért nem alszom éjjelente, de úgy látom, mások is élnek körülöttem. Előfordulhat, vannak, akiket az érdekel jobban, miből lehet öltözködni, élelmet venni, cuclit a gyereknek, szóval nem az, hogy ki öltöztette a bemondónőt. Mert akinek alig van mit ennie, s nem tudja, milyen lábbelit vegyen föl esős időben, az másképpen gondolkodik a bemondónő öltözékét illetően. De előfordulhat az is, nem jól gondolkodom. Mert ha jól gondolkodnék, akkor tudhatnám, tévét se néz, ki élni is alig képes. Mert nincs neki. Vagy ha van is, keserűen nézi. És szomorúan veszi tudomásul, ki öltöztette a bemondónőt. És még kérdeznék valamit, de nem tudom, kitől kérdezhetném : ki öltözteti az emberi szomorúságot ? Ki adja föl a remény könnyű, nyári kabátját arra, akinek a szeme a kilátástalanság ködébe réved ?