Pusztai Péter fotója

A svájci egészség

Már említettem egyszer : nincs a világon unalmasabb ország, mint Svájc. Ott minden rendben van. Nincs mit csinálni. Ragyognak mindenfelé a szidolozott rézkilincsek, s ha véletlenül egy meggondolatlan légy odapiszkít egy kirakat üvegére, óriási zenebonával megjelenik a tűzoltóság, hogy alaposan átnézze a fertályt, nincs e valahol ennél nagyobb baj. Mert előfordul, mondjuk , szökőévente, hogy két darab légypiszok is kerül a kirakat üvegére. Ez Svájcban tűrhetetlen állapot. Valóságos hadihelyzet. Svájcban nem tűrik a hadihelyzetet. Ezért unatkoznak ott az emberek. De unatkoznak azért is, mert nincs miről beszélgessenek. Nincs megoldanivaló probléma. Megy minden a megszokott módon, mint a karikacsapás. Én csak néhányszor jártam Svájcban, de csak átfutottam rajta, nehogy engem is elkapjon az unalom.

Az egészség is pont olyan, mint Svájc. Unalmas. Amikor semmi baja nincs az embernek, csak lézeng a világban, nincs amiért törje a fejét. Még szerencse, hogy olykor a járda szélébe belebotlik. Olyankor visszafordul és megnézi jól magának azt a járdaszélet. Fejcsóválva, persze. Mert a járdaszél a hibás, nem a cipője, vagy a járása. ( A futballista is, ha megbotlik, visszanéz és azt figyeli, mibe botlott bele. Mert az ő lába nem lehet hibás. ) Az egészséges embert csak sajnálni lehet. Mert unatkozik. Mert csak fecsegni tud. Ha megszólal, jelentéktelen dolgokról fecseg. Nem is érdemes odafigyelni, mit beszél.

Most képzeljünk magunk elé egy egészséges svájci embert ! Kétszeresen unatkozik. Azért, mert egészséges és azért, mert svájci. A svájci egészségnél nincs unalmasabb beszédtéma a világon.

Énnekem nagy szerencsém van. Se egészségem nincs, sem pedig svájci nem vagyok. És annak is nagy a szerencséje, aki beteges és velem találkozik. Mert fontos beszédtémánk van bőven. Mi lehet fontosabb az egészségnél ? Semmi. Ezért beszélgetünk a betegségeinkről. Gyakran találkozom egy nyeszlett, sápadt, de szerencsés beteg emberrel. Meg szokta kérdezni, mi a helyzet a hatvannegyedik halálos betegségemmel. A minap azt válaszoltam, nincs azzal semmi baj, megvan, már ragaszkodom is hozzá. Valamiért megtetszett nekem. Nem is betegség az a hatvannegyedik, hanem valóságos szindróma. Milyen szépen hangzik ! Szindróma ! Láttam rajta, a bánat árnyéka suhant végig az orcáján. Szomorúan közölte velem, sajnos, neki nincs szindrómája, csak holmi egyszerű betegségei vannak, szégyelli is őket fölsorolni. Ráadásul az ő betegségei nem is halálosak. Csak kínozzák őt teljesen öncélúan. Az ilyen öncélú betegségekkel nincs mit kezdeni. Gyógyíthatatlanok, mert ártalmatlanok. Csak arra valók, hogy kínozzák az embert. Beszélni se érdemes róluk. A halálos betegség, az más ! Annak van értelme. Azon érdemes eltűnődni. Mint az életbevágó dolgokon, általában.