A rőt macska pályafutása

 

Soványan, megtörten érkezett a kapunk elé, múltját nem ismerem. Láttam, félszegen, félve néz be a kapu alatt, figyeli, érdemes-e oda egyáltalán bekerülni. Aztán úgy döntött, megpróbálja. Kicsiny volt a rés, ezért földhöz lapulva, nagy bajjal valósággal bepréselte magát a kapu alatt és várt. Onnan vizsgálta a számára új világot, az udvarunkat. Az a néhány ideszokott veréb csak nézte őt az orgonafáról, föl nem foghatták, mit keres itt egy hívatlan, rőt macska. Hogyan is foghatták volna föl, amikor egy verébnek talán még annyi esze sincs, mint egy tyúknak. Egy óra sem telt belé, a rőt macska bejárta az udvart. Előbb a fal mellett haladt, hol apró bokrok, árnyékban is megélő virágok vannak, ahol el is lehet bújni, ha valami veszély fenyegeti. Nem fenyegette őt semmi. Másnap már úgy jött be a kapu alatt, mint aki majdnem otthon van. Felém nem közeledett, de már ismerte a járást, kikémlelte azt is, miképpen, s merre tud elmenekülni, ha úgy adódik. Nem adódott úgy. Ezt a rőt macskát nálunk nem zavarta senki. Enni is adtunk. Nem hívtuk be a házba, de el se zavartuk.

 

Ma már ez a rőt macska oly pökhendi módon néz reám, mint egy miniszter. Ha végigmegy az udvaron, a fejét is elfordítja. Úgy tesz, mintha nem ismerne. Időnkint valahol fölhág a háztetőre, onnan tekint alá az udvarunkra, mégpediglen büszkén, mintha azt akarná érzékeltetni velem, nemsokára ő lesz itt a gazda. Máskor pedig megáll a fészer tetején, nagyot nyújtózkodik, pózol valósággal. Meg is hízott. Talán már ki sem férne a kapu alatt, azon a résen. Amikor másfelé van intéznivalója, arra távozik, a szomszéd udvara felé. Ott nem kell magát összehúznia. Van hely bőven. Fölvitte Isten a rőt macska dolgát. Föl sem merül benne az egérfogás gondolata. Lehet, nincs is egerünk. Letekint a tetőről, lám, a kitett tányérban van-e élelem. Ha van átjön. Unottan jön, mint aki nem akarja otthagyni meg nem érdemelt fizetését. Ha már szert tehet arra is. Elnézem, szinte naponta, ennek a rőt macskának a pályafutását. A kaputól a tetőig. Onnan, ahol magát összehúzva bepréselődött az udvarunkra, el odáig, ahonnan lenéz reám, pökhendi módon, megvetőleg. Voltaképpen engem nem is érdekel ez a rőt macska. Csak az, ami eszembe jut róla.

 

Évekkel ezelőtt becsöngetett hozzánk egy fiatalember. Finoman csöngetett, nem erőszakosan, nem ismételve. És várt. Nyítom az ajtót, nem jön be. Egy noteszt vesz elő, mondja a nevét és jövetele célját. Aláírást szeretne tőlem. Kérdem mihez kellene. Azt mondja, az ő politikai pályafutásához kellene, mely most, épp ezen a napon kezdődik, mert törődni akar ezután az emberekkel. Ha aláírom, s lesz elegendő név a noteszében, akkor nekünk nyert ügyünk van. Ő elkezdi a politikai pályafutását, mi pedig meg leszünk látogatva általa. Így mondta, meg leszünk látogatva. És meg is leszünk kérdezve, hogy vagyunk, mi bánt, miben lehet segítségünkre. Aláírtam, hadd legyek én is meglátogatva. És hogy legyen akinek elmondjam, hogy és miképpen vagyok. Derekas, szép, igazi férfimunka volt ez az aláírásos percnyi tevékenységünk. Azért még mielőtt elbúcsúztunk volna, megkérdeztem, mi a foglalkozása. Csak úgy, kiváncsiságból. Ha már beírtam nevem a noteszébe. Azt válaszolta, nincs neki semmiféle szakmája, vagy tanulmánya, de lesz, igéri lesz neki ezután.

 

Nemrég láttam őt a televizióban. Ki volt öltözve szépen. Kissé meg is hízott.  Amikor reá került a sor, még beszélt is. És a szavaiból az jött elő, hogy őnéki van politikai meggyőződése. Hogy elvei vannak. A nézése pedig pont olyan volt, mint annak a rőt macskának. Még a fejtartása is olyan volt. Magabiztos és pökhendi. Időnkint elnézett valahová, a nézők feje fölé. S hogy el ne felejtsem, azóta még nem voltam meglátogatva. Általa. Csak a rőt macska tekint le reám a tetőről. A rőt macska.  

Fotó : Báthori Zsigmond