szombat, október 22, 2011

Vézna fűszál

Báthori Zsigmond fotója




Csikkcsere

Két sebhelyes arcú férfi ült egy ottfelejtett gerenda végén és igazgatták maguk előtt a vézna fűszálakat.
Közelebbről kezdtem megismerni ezt a két sebhelyes arcú embert.

Az egyik már az elején megmondta, szerszámot nem hozott, csak magát hozta. Az erejét. Ami még van neki a karjában. Mert sportolt fiatalabb korában.
A másik is megmondta már az elején, szerszámot nem hozott, csak a szakmáját hozta. A tudományát. Ami már van neki a fejében. Mert kitanulta a szakmát fiatalabb korában.

Az ottfelejtett gerenda végén ülő férfiak közül az egyik cigarettázott. Mondom annak, aki a szakmát kitanulta, azért látszik rajtad, hogy okos ember vagy. Legalább nem cigarettázol. Mert okos ember nem cigarettázik.

Leültem én is az ottfelejtett gerendára és rágyújtottam egy cigarettára.
A két sebhelyes arcú ember hosszú rámnézéssel végigmért engem, de egyik sem szólt semmit. Csak igazgatták tovább maguk előtt a vézna fűszálakat.

Egyszer azt mondja, aki csak magát hozta: csikkcsere.

Mondom neki, két nagy hiba van abban, amit mondtál.
Kettő?- kérdi, aki csak magát hozta. Mondom, annyi. Pont kettő. Az egyik hiba az, hogy nem csicsere, hanem csicseri. Így hívják a borsót. A másik hiba az, hogy a vézna fűszálak közül egyik sem csicseriborsó. Csak szimpla fűszál.

Akadékos ember maga, mondta, aki a szakmáját hozta. Csikkcserét mondott a barátom. Ilyenkor át szokta nyújtani nekem a cigarettát, hogy szívjam tovább. Mert drága a cigaretta.

Hárman ültünk az ottfelejtett gerendán hallgatagon, igazgattuk magunk előtt a vézna fűszálakat.

Azt mondja, aki csak magát hozta: könnyű magának, aki jómódban van. Tiszta egyedül elszívhat egy egész cigarettát. És még kedve is van ahhoz, hogy viccelődjék a csicseriborsóval. Tudja, hogy a maga viccelődésében is két hiba van?
Kettő?
Annyi. Pont kettő, mondja, aki csak magát hozta. Az egyik az, hogy a csikkcserével nem illik viccelődni. A másik hiba az, hogy pont magának nem illik a csikkcserével viccelődni. Mert maga jómódban van. Tiszta egyedül elszívhat egy egész cigarettát. És nem veszi észre, hogy maga sem több, mint egy vézna fűszál.


5 megjegyzés:

Rozek Enikô írta...

Ezek szerint én okos ember vagyok,mert nem cigarettázom.De jómódban mégsem élek!

Art úr írta...

És a macskákkal, azokkal mi lett, Frici?

Elekes Ferenc írta...

A macskáim kiköltöztek az állatkertbe, mert imádják a zsiráfokat.
Ha látogatók érkeznek, első kérdésük az, hogy Fricivel mi van?

Anna írta...

És mit válaszolnak a látogatók a macskáknak?

Elekes Ferenc írta...

Valami szépet talán ők is kitalálnak...Azért virágos asszonyok, amint az újabb bejegyzésemben megírtam.