Lila öngyújtó
( Útleírás)
Oda volt ledobva, Amerika földjére. Egy nagy városban, a járdára. Nyári napon pillantottam meg a lila öngyújtót. Majdnem a fele bele is süppedt a megolvadt szurokba. Reá léphetett valaki.
Én fölvettem a lila öngyújtót. Úgy, mint egy elhullatott patkószeget. De nem azért, mert majd jó lesz valamire. Nekem azonnal szükségem volt öngyújtóra.
Szép öngyújtó volt ez. A lila. Egyik oldalán, a járdáról ráragadt szurokban piciny, aranyos csillámok ragyogtak. A másik oldalán írás : Bank of Amerika. A napfény felé fordítottam a lila öngyújtót, hogy lássam, van-e még benne valamennyi gáz. Volt benne még valamennyi gáz. Úgy dobták el, még ki sem volt fogyva. Made in USA. Ez volt a fenekére írva. Ha véletlenül kiváncsi lenne valaki, mi volt a lila öngyújtó fenekére írva. Ez volt. Elolvastam.
Amikor lehajoltam a lila öngyújtóért, a vállamról lecsúszott a pánt, s a fényképezőgépem odaütődött a járdához. Baja nem lett, mert puha volt a járda. A lila öngyújtóval rágyújtottam egy cigarettára és boldogan mentem tovább. A magam útján.
Száz métert ha mentem, valaki megállított. És azt mondta, látta, amikor én lehajoltam valamiért. Mutattam a lila öngyújtót, hogy azért hajoltam le. Az idegen nyújtotta a kezét és bemutatkozott. Mondta a nevét és azt, hogy ő lengyel. De itt él. Én is mondtam a nevem, s azt, hogy nem itt élek. És megkérdeztem, véletlenül nem az övé volt ez a lila öngyújtó ? Mert akkor én azt neki vissza adom. Azt mondja, nem a lila öngyújtó miatt állított meg. Nem cigarettázik. És jobban tenném, ha én sem cigarettáznék. És az én helyemben ő nem hajolna le azzal a drága fényképezőgéppel. Mert ugye, hogy odaütődött a járdához.... Az a gép egy vagyont ér . Leica. Ráadásul Ős-Leica. A feketéből való. Tessar az objektívje. Egy vagyont ér. Ilyen géppel utoljára Henry Kissingert lehetett látni. Az amerikai külügyminisztert. Valószínűleg akkor is ilyen gép volt Kissingernél, amikor Oriana Fallaci feltette neki a legkényelmetlenebb kérdést : -Nem gondolja, hogy ez a vietnámi háború egy teljesen fölösleges hadviselés ? És mit válszolt a külügyminiszter erre a kényelmetlen kérdésre ? Azt válaszolta, hogy de. Ő is úgy gondolja...Szóval, ilyen gép lehetett nála akkor is. Mint amilyen a maga vállán van. Leica. És ha magától most valaki azt kérdezné, mit gondol a mostani háború felől, mit válaszolna ? Na, mit ? Azt, hogy ez is egy teljesen fölösleges hadviselés ?
Mondom a lengyelnek, nagyon messzire kerültünk ezzel a lila öngyújtóval. Mert íme, ott vagyunk a politika dzsungeljében. Ebben a fényes városban. Pedig tulajdonképpen nem történt semmi. Csak lehajoltam egy lila öngyújtóért.
Az nem éppen így van, mondta az idegen. Aki ilyen drága fényképezőgéppel járkál ebben a városban, nem lehet akárki. –Márpedig én akárki vagyok, - montam az idegennek. Tulajdonképpen egy senki. Én meg sem merném kérdezni egy idegentől, mit gondol bármely hadviselésről. Láthatta, hogy lehajoltam egy lila öngyújtóért. El tudja képzelni, hogy egy fontos ember lehajol egy eldobott, lila öngyújtóért ?
-El, mondta az idegen, el tudom képzelni. Amerikában minden megtörténhet. Az is, amit el sem tudunk képzelni.
4 megjegyzés:
Ferenc, Jót kacagtam a fényképezőgépeden, és a lágy aszfalton. A bibi valójában ott van, hogy nem lehetett ős Leicad hiszen Tessar lencsével nem gyártottak. A
tipusa az, amit később Elmárnak neveztek. Ami az árat illeti az utolsó Christie's árverésen 93 ban 45 ezer dollár +kommisszió áron adtak el. Mindenesetre a fantáziád ennyit megér.
Ami néhai Fallaci kitünő asszonyságot illeti így dedikálja egyik könyvét " Apámnak, aki nem akar a Holdra menni, mert a Holdon nincsenek virágok, se halak se madarak...Talán Marti Larni még hozzá füzne valamit . Én csak annyit, hogy kösz hogy rám is gondoltál, A Tied, Péter
Én nem javítottam ki a lengyel állítását, ami a lencsét illeti. Hagytam, hogy mondjon, amit akar. Így is elkomplikálta azt a napomat.
Csupán tehnikai megjegyzés volt az objektívvel kapcsolatban. Nem is ez a fontos. Nekem a mindennapi életem nagyon hasonló amit leírsz. Ez azt jelenti, hogy
Te mindig fényképész szemmel jársz a világban...
A lila öngyújtóért magam is lehajoltam volna, mert hatvanöt éve elhagytam a dohányzást, de a szemetelést nem szeretem. Itt svéd földön az a szokás, hogy nemcsak lehajolnunk kell, hanem a talált félkesztyűt, sálat, sapkát, táskát és minden egyebet, valamely közeli fára, bokorra, látható helyre illik fölakasztani. Persze, ehhez nélkülözhetetlenek a fák, bokrok és egyéb útszéli diszítések. Az a jó, hogy ezekből sem fogytak itt ki.
Pusztai Péter fényképezőgépeinek gyűjteményét nézegetve, meg nem állhatom, hogy el ne dicsekedjem, fenn jobboldalon, az a bőrtokba bújtatott Agfa gépet édesanyámtól örököltem, s büszke vagyok rá, hogy jobb helyen van Péternél, mint nálam.
Megjegyzés küldése