péntek, november 20, 2009

Miért biceg


Jurca Elisabeta fotója, Káfé-Képtár


Miért biceg ez a Zoli ?


Megyünk, mint máskor, egymás mellett és látom, hogy ez a Zoli elkezd bicegni. Soha nem sántított és nem bicegett. Most pedig hirtelen sántít és biceg. Mondom, mi van veled, te, Zoli, rosszul léptél, vagy a cipőddel van valami, mert én is úgy jártam a múltkor, csak egyszer azt vettem észre, nem tudok rendesen járni. Pedig nem léptem rá sem egy kőre, sem pedig a járda szélére, még a cipőmet sem hibáztathattam. Jött magától valami furcsa fájás, beleállt az egyik lábamba, mint amiképpen a görcs szokott beleállani, úgy, hogy megálltam. Nekitámaszkodtam a villanypóznának, s fogtam a lábam. Megvártam, amíg elmúlik. Megállhatnál te is, hátha elmúlik magától, nem muszáj az embernek bicegve járni. Azt mondja erre nekem ez a Zoli, hogy csak folytassuk utunkat, mindjárt megmondja, mi a helyzet az ő bicegésével. Folytattuk hát utunkat és egyszer látom, hogy ez a Zoli már nem is biceg. Mondom, na, jó hamar elmúlt neked ez a fájás, amitől olyan furcsa módon bicegtél egy darabig. Mert az én görcseim nem szoktak ilyen hirtelen elmúlni. Ha megállok, akkor is jó sokat kell várnom, hogy elmúljanak. Azt mondja erre ez a Zoli, hogy neki semmiféle fájás, vagy görcsféle nem állott bele a lábába. Az ő bicegése kizárólag a pszihológiából adódott, mondhatná azt is, hogy filozófiai meggondolásból szokott bicegni. Ha úgy adódik. Most pedig pont egy olyan helyzet adódott. Helyesnek látta egy kicsit sántítani. Mert amint mentünk ketten az úton, észrevette, hogy közeledik felénk egy sánta ember. Aki attól biceg, hogy sánta. Nem valami görcs, hanem a sántasága miatt jár bicegve. Mármost ő amint megpillant egy feléje közeledő sánta embert, azonnal elkezd bicegni. Így látja jónak. A pszihológiából kifolyólag. Mert ő úgy gondolja, ha az az igazi sánta ember látja, hogy nem csak ő biceg, hanem más is, akkor ez lelkileg megnyugtatja őt, nincs egyedül a bicegésével. És miért ne tenne ő jót egy sánta emberrel, amikor ez nem kerül semmibe, csak egy teljesen fájdalmatlan százméteres bicegésbe ? Ennyit megtehet az ember egy sánta ember lelkivilágának javításáért. Mert szerinte rontani nem ront semmit a lelkivilágán, ha azt látja a sánta ember, nincs egyedül az ő bicegésével. Ez az ő pszihológiai fölfogása, mondhatná azt is, a filozófiája. És ezen felül még azt is tapasztalni szokta, hogy a saját lelkivilága is javulni szokott, valahányszor egy sánta emberrel találkozik, s ő is elkezd bicegni. Mondom, te, Zoli, miért nem szóltál nekem, amikor azt a felénk közeledő sánta embert megpillantottad ? Hogy bicegjek én is egy kicsit ? Ha nem is az igazi sánta ember lelkivilágának javításáért, hanem a saját lelkivilágomért ? Mert tudd meg, én szerencsére sánta még nem vagyok, görcs sem állott bele a lábamba, de az én lelkivilágom se rózsás, azon is lenne ápolnivaló...Erre azt mondja ez a Zoli, azért az nem úgy van ! Mert ennek a pszihológiának magától kell előjönnie az ember belsejéből, nem lehet azt tanítani. Vagy előjön, vagy nem jön elő. Most pedig kissé csüggeteg hangulatban megyünk tovább. Alig várom, hogy egy sánta ember jöjjön felénk. Magamra vagyok kiváncsi. Arra, hogy előjön-e belőlem ez a pszihológia, vagy nem jön elő...



2 megjegyzés:

Bölöni írta...

Egy tanács:

Kizárólag bot nélkül bicegő sánta emberrel érdemes empátiázni.

A botos derékon vágja az őt majmoló civileket.

Probatum est.

Elekes Ferenc írta...

Csakis bot nélkül bicegővel. Isten sem ver bottal. Ki van próbálva.