szombat, február 09, 2013

Az első székely


Forrás:Transindex


        

Az első székely Argeş megyében



"Ma én is székely vagyok. Az első székely Argeş megyében!"
Ez a befejező mondata Lucian Mîndruţa román újságíró cikkének, mely valósággal belobbant a médiának nevezett romániai katlanba.

Eddig rendben van minden. Nincs semmi különös abban, hogy lelkiismeretére hallgatva, megszólal egy normális román ember. Egy írástudó ember.

De abban már van valami különös, hogy ezt az írást nem egy Erdélyben élő írástudó ember sietett lefordítani, hanem a Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós! Hogy neki volt szeme, normális gondolkodása és sürgető lelkiismerete, hogy azonnal lefordítsa, ne vacakoljon, ne halogassa, ne tépelődjék, ne latolgasson és ne méricskélje a következményeket. 

Az most mellékes, hogy Tamás Gáspár Miklós is erdélyi, hogy innen ment el! De az nem mellékes, hogy elmenvén, nem hagyott itt annyi érzékenységet, amivel most kiállhatnánk a terekre, álljunk már meg egy pillanatra, emberek! Ez a Tamás Gáspár Miklós -úgy látszik- magával vitte a mi érzékenységünket is. A mi lelkiismeretünket is!
Lehet, hogy jó helyre vitte! Mert ahová vitte, ott is nagy szükség van normális gondolkodásra, érzékenységre, jó lelkiismeretre.

De én most inkább másról szeretnék szólni. Arról, hogy kár fitogtatni azt a szerencsétlen felvételt a tévében, amikor Avran Iancu rongyból tákolt bábuját égeti valaki egy téren.
Mert az az igazság, hogy Avram Iancu életét egy székely ember mentette meg. Az én feleségem, Szentpéteri Piroska dédnagyapja mentette meg. Név szerint Szentpéterí János. Aki a negyvennyolcas lángoló kavarodásban orvos volt Verespatakon. Magához vette Avram Iancut, bújtatta és gyógyította. 
Azt mondta Avram Iancunak, hallgass ide, Iancu! Te most velem jössz, mert ha nem, a fejedet vehetik bármely pillanatban. De nálam jó helyen leszel és én téged meggyógyítalak. Mert orvos vagyok és nekem ez a kötelességem. Iancu pedig erre  mit mondhatott? Azt mondta, jól van, veled megyek, János.

1849 május 19-én, amikor a felkelés lángjai valamennyire elcsitultak, ezt a hivatalos okiratot fogalmazták meg a verespataki hatóságok:





Mi van ebben a hivatalos okiratban leszögezve? Röviden az, hogy senki ne merészelje Szentpéteri Jánost bántalmazni, mert őt a hatóság Avram Iancuval egyetértésben védelmébe vette ezekben a nehéz időkben.

Ma sok és nagy szobra áll Avram Iancunak, Románia városainak főterén. És ünnepek, különösen választások idején virágot is visznek lovának lábaihoz.
De amikor a legnagyobb bajban volt, egy székely orvos állt melléje, hogy el ne vesszen. Sőt! Íme, mit ír Jókai Mór Avram Iancuról, az ő szomorúságos napjairól, amikor már elmúltak a civakodások:  

Itt egy patak mellett láttuk üldögélni Janku Ábrahámot. Valami csárda volt ott, az előtt ült; fakózöld kalapja szemére lehúzva, zilált haja bámult arcát segített még szomorúbbá tenni. Ott ült senkire sem ügyelve. Valaki kérdezte tőle, hogy nem jön-e fel a sógorához, a vizesés mellé. Nem fogadta el a kérést. Nem akar ő most senkivel beszélni; ő vele sem törődik senki. Amióta ő szegény emberré lett és kopottan jár, azóta nem nagyon becsülik. Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön, kik, közben emlékeznek rá, hogy őket nagy veszélytől szabadítá meg, amikor saját sorsosai többször rá is lőttek. A szivekben látó Isten ítél és kegyelmez; ember ne szóljon ehhez. Mi hagyjuk fezöldelni szépen a szomorú évek sírját; s felejtsük el a tényeket, de tartsuk meg belőlük a tanulságot. “(Hazai utazók Erdélyben”, Cseke Gábor blogja)

Kiveszek ebből a szép leírásból egy mondatot: „Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön”

Egy napon, úgy negyven évvel ezelőtt, én is valami jót szerettem volna hallatni Avram Iancu felől.
Ezt a családi dokumentumot megmutattam Bözödi Györgynek, akivel jó barátságban voltunk. Ő akkortájt épp az akadémia marosvásárhelyi részlegén dolgozott, s jól tudtam, őt főként a negyvennyolcas idők foglalkoztatják. Amikor ő ezt a megsárgult lapot elolvasta, fölsóhajtott, s azt mondta : - Ej, ha nekem ilyen papír lett volna birtokomban ! Nem vittek volna el engem a Duna-csatornához. Talán azt keresték volna, milyen érdemeim vannak, hogy valamiképpen kitüntessenek. Őseimre való tekintettel...Mert nem sok magyar embert vettek védelmükbe román hatóságok akkor ! Őrízd meg jól ezt a papírt ! Jó lesz az, talán hetediziglen...

Hát nem lett jó. Az akadémia emberei elolvasták az okiratot, visszaadták Bözödi Gyurkának, legyintettek, s ezzel annyi. Még csak föl sem jegyezték egy papírra, van itt egy dokumentum Avram Iancuról. 

Én sem mászkáltam ezzel a papírral semerre, nem voltak soha politikai terveim, messzire elkerültem a politikát. Csupán a blogomban tettem közzé négy évvel ezelőtt, hogy van a családomban egy ilyen dokumentum. (http://elekesfrici.blogspot.ro/2009/07/gemkapocs-cseke-gabor-blogjaban-olvasom.html)

Erre a bejegyzésemre egyedül Cseke Gábor figyelt föl. Ezzel a megjegyzésével:
„Nagyszerű adalék, ki hitte volna, hogy az élet és Jókai Mór még ma is ennyire nyilvánvalóan összejátszanak. S még őt tartották nagy fantasztának...” 2009. július 3. 5:34
Most csak azt szeretném, ha erre a kicsi írásomra rátalálna az első székely Argeş megyében.

Avram Iancu-document

Prinu aciasta se face cunoscutu tuturoru officialiloru precumu si Romaniloru cumche Domnu Ioan Senpeteri, cha Doctoru ordinariu in Rosia dupe trista si gesnica, aceiasi intamplare, si Domniasa cha nevinovatu si ne amestecatu in lucruri politice, nici luandu parte cu rebelli, prinu aceiasi catastrofe amaru au petimitu, ase dare eu cha jude primaru in Rosia incelegandume, cu ordinariu Prefectu fratele Avram Iancu, amu hoteritu alu eloca, in statu seu ciche ne fericitu in offenbaia, unde cha medicu practicu care sti, si voieste ajuta omeniri va locui pane la alte mai favorisitare jurusteri  - Toci dare selu recunasce ca pe omu de omenie si unu la acela care ei primitu suptu protectie, si nime se nu indresniasce al supera - Offenbaia 19 Maju 1849



Simeon Balintu
Prefectu Salineloru si
Judeprimariu a Rosiei

Aceasta recomandatiune sa recomenda si de catra officiolatu Offenbajei cu tóta statornicia  - Offenb., 19 maju 849
Amos Jordasian (?)
Jude primaru

A dokumentum fordítása

Ezáltal minden hivatalosság, valamint a Románság tudomására hozzuk, miszerint Ioan Senpeteri Úr, mint verespataki orvos, ama szomorú és aljas események után, mint politikába magát nem ártó, ártatlan, a rebellisek közé nem keveredő, ugyanolyan keserű katasztrófát megszenvedve, én mint Verespatak polgármestere, egyetértsében a Prefektussal, Avram Iancu testvérrel, elhatároztuk kibocsátani számára, amig szerencsétlenségére Offenbányában tartózkodik, ahol orvosként ténykedik, segíteni tudván s akarván is az embereken, ott fog lakni kedvezőbb körülményekig - Mindenki úgy tekintsen rá, mint emberséges emberre és aki védelem alatt áll és senki se merészelje megsérteni. - Offenbánya, 1849. Május 19

Simeon Balintu
a Sóbányák Prefektusa
Verespatak polgármestere

Ezen ajánlást Offenbánya hivatalosságai is teljes mértékben támogatják - Offenb., 849 május 19
Amos Jordasian (?)
polgármester

A román szöveget kibetűzte és magyarra fordította Cseke Gábor.


1 megjegyzés:

Matekovics János Zoltán írta...

Ma ezzel kapcsolatosan ez jelent meg a sepsiszentgyörgyi Háromszékben: http://www.3szek.ro/load/cikk/57134/nem_mindenkinek_serti_a_szemet_roman_publicistak_a_szekely_zaszlorol