Forrás:Transindex |
Az első székely Argeş megyében
"Ma én is székely vagyok. Az első székely Argeş megyében!"
Ez a befejező mondata Lucian Mîndruţa román újságíró
cikkének, mely valósággal belobbant a médiának nevezett romániai katlanba.
Eddig rendben van minden. Nincs semmi különös abban, hogy lelkiismeretére hallgatva, megszólal egy normális román ember. Egy írástudó ember.
Eddig rendben van minden. Nincs semmi különös abban, hogy lelkiismeretére hallgatva, megszólal egy normális román ember. Egy írástudó ember.
De abban már van valami különös, hogy ezt az írást
nem egy Erdélyben élő írástudó ember sietett
lefordítani, hanem a Budapesten élő Tamás Gáspár Miklós! Hogy neki volt szeme,
normális gondolkodása és sürgető
lelkiismerete, hogy azonnal lefordítsa, ne vacakoljon, ne halogassa, ne
tépelődjék, ne latolgasson és ne méricskélje a következményeket.
Az most mellékes, hogy Tamás Gáspár Miklós is
erdélyi, hogy innen ment el! De az nem mellékes, hogy elmenvén, nem hagyott itt
annyi érzékenységet, amivel most kiállhatnánk a terekre, álljunk már meg egy
pillanatra, emberek! Ez a Tamás Gáspár Miklós -úgy látszik- magával vitte a mi
érzékenységünket is. A mi lelkiismeretünket is!
Lehet, hogy jó helyre vitte! Mert ahová vitte, ott
is nagy szükség van normális gondolkodásra, érzékenységre, jó lelkiismeretre.
De én most inkább másról szeretnék szólni. Arról,
hogy kár fitogtatni azt a szerencsétlen felvételt a tévében, amikor Avran Iancu
rongyból tákolt bábuját égeti valaki egy téren.
Mert az az igazság, hogy Avram Iancu életét egy székely ember mentette meg. Az én
feleségem, Szentpéteri Piroska dédnagyapja mentette meg. Név szerint
Szentpéterí János. Aki a negyvennyolcas lángoló kavarodásban orvos volt
Verespatakon. Magához vette Avram Iancut, bújtatta és gyógyította.
Azt mondta Avram Iancunak, hallgass ide, Iancu! Te most velem jössz, mert ha nem, a fejedet vehetik bármely pillanatban. De nálam jó helyen leszel és én téged meggyógyítalak. Mert orvos vagyok és nekem ez a kötelességem. Iancu pedig erre mit mondhatott? Azt mondta, jól van, veled megyek, János.
Azt mondta Avram Iancunak, hallgass ide, Iancu! Te most velem jössz, mert ha nem, a fejedet vehetik bármely pillanatban. De nálam jó helyen leszel és én téged meggyógyítalak. Mert orvos vagyok és nekem ez a kötelességem. Iancu pedig erre mit mondhatott? Azt mondta, jól van, veled megyek, János.
1849 május 19-én, amikor a felkelés lángjai
valamennyire elcsitultak, ezt a hivatalos okiratot fogalmazták meg a
verespataki hatóságok:
Mi van ebben a hivatalos okiratban leszögezve?
Röviden az, hogy senki ne merészelje Szentpéteri Jánost bántalmazni, mert őt a
hatóság Avram Iancuval egyetértésben védelmébe vette ezekben a nehéz időkben.
Ma sok és nagy szobra áll Avram Iancunak, Románia városainak
főterén. És ünnepek, különösen választások idején virágot is visznek lovának
lábaihoz.
De amikor a legnagyobb bajban volt, egy székely orvos állt melléje, hogy
el ne vesszen. Sőt! Íme, mit ír Jókai Mór Avram Iancuról, az ő szomorúságos
napjairól, amikor már elmúltak a civakodások:
„Itt egy patak mellett láttuk üldögélni Janku Ábrahámot. Valami csárda
volt ott, az előtt ült; fakózöld kalapja szemére lehúzva, zilált haja bámult
arcát segített még szomorúbbá tenni. Ott ült senkire sem ügyelve. Valaki
kérdezte tőle, hogy nem jön-e fel a sógorához, a vizesés mellé. Nem fogadta el a kérést. Nem akar ő most senkivel beszélni;
ő vele sem törődik senki. Amióta ő szegény emberré lett és kopottan jár, azóta
nem nagyon becsülik. Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült
magyaroktól jön, kik, közben emlékeznek rá, hogy őket nagy veszélytől szabadítá
meg, amikor saját sorsosai többször rá is lőttek. A szivekben látó Isten ítél
és kegyelmez; ember ne szóljon ehhez. Mi hagyjuk fezöldelni szépen a szomorú
évek sírját; s felejtsük el a tényeket, de tartsuk meg belőlük a tanulságot. “(Hazai utazók Erdélyben”,
Cseke Gábor blogja)
Kiveszek ebből a szép leírásból egy mondatot: „Ha valami jót lehet még felőle hallani, az a megmenekült magyaroktól jön”
Egy
napon, úgy negyven évvel ezelőtt, én is valami jót szerettem volna hallatni
Avram Iancu felől.
Ezt
a családi dokumentumot megmutattam Bözödi Györgynek, akivel jó barátságban
voltunk. Ő akkortájt épp az akadémia marosvásárhelyi részlegén dolgozott, s jól
tudtam, őt főként a negyvennyolcas idők foglalkoztatják. Amikor ő ezt a
megsárgult lapot elolvasta, fölsóhajtott, s azt mondta : - Ej, ha nekem ilyen
papír lett volna birtokomban ! Nem vittek volna el engem a Duna-csatornához.
Talán azt keresték volna, milyen érdemeim vannak, hogy valamiképpen
kitüntessenek. Őseimre való tekintettel...Mert nem sok magyar embert vettek
védelmükbe román hatóságok akkor ! Őrízd meg jól ezt a
papírt ! Jó lesz az, talán hetediziglen...
Hát
nem lett jó. Az akadémia emberei elolvasták az okiratot, visszaadták Bözödi
Gyurkának, legyintettek, s ezzel annyi. Még csak föl sem jegyezték egy papírra, van itt egy dokumentum Avram Iancuról.
Én sem mászkáltam ezzel a papírral semerre, nem voltak soha politikai terveim, messzire elkerültem a politikát. Csupán a blogomban tettem közzé négy évvel ezelőtt, hogy van a családomban egy ilyen dokumentum. (http://elekesfrici.blogspot.ro/2009/07/gemkapocs-cseke-gabor-blogjaban-olvasom.html)
Én sem mászkáltam ezzel a papírral semerre, nem voltak soha politikai terveim, messzire elkerültem a politikát. Csupán a blogomban tettem közzé négy évvel ezelőtt, hogy van a családomban egy ilyen dokumentum. (http://elekesfrici.blogspot.ro/2009/07/gemkapocs-cseke-gabor-blogjaban-olvasom.html)
Erre a bejegyzésemre egyedül Cseke Gábor figyelt föl. Ezzel a megjegyzésével:
„Nagyszerű adalék, ki hitte volna, hogy
az élet és Jókai Mór még ma is ennyire nyilvánvalóan összejátszanak. S még őt
tartották nagy fantasztának...”
Avram Iancu-document
Prinu aciasta se face cunoscutu tuturoru officialiloru
precumu si Romaniloru cumche Domnu Ioan Senpeteri, cha Doctoru ordinariu in
Rosia dupe trista si gesnica, aceiasi intamplare, si Domniasa cha nevinovatu si
ne amestecatu in lucruri politice, nici luandu parte cu rebelli, prinu aceiasi
catastrofe amaru au petimitu, ase dare eu cha jude primaru in Rosia
incelegandume, cu ordinariu Prefectu fratele Avram Iancu, amu hoteritu alu
eloca, in statu seu ciche ne fericitu in offenbaia, unde cha medicu practicu
care sti, si voieste ajuta omeniri va locui pane la alte mai favorisitare
jurusteri - Toci dare selu recunasce ca pe omu de omenie si unu la acela
care ei primitu suptu protectie, si nime se nu indresniasce al supera - Offenbaia
19 Maju 1849
1 megjegyzés:
Ma ezzel kapcsolatosan ez jelent meg a sepsiszentgyörgyi Háromszékben: http://www.3szek.ro/load/cikk/57134/nem_mindenkinek_serti_a_szemet_roman_publicistak_a_szekely_zaszlorol
Megjegyzés küldése