Heti útravaló

A szorgos férfi, Elekes Károly munkája

Bánat és sajgó seb ellen

Amikor valami baj van a környezetemben, figyelem, a népek miképpen szeretnének megszabadulni a bajaiktól. Azért figyelem, mert én egy olyan  tókmók alak vagyok, aki soha nem tudok megszabadulni a bajaimtól. Hogy ne is szökjek messzire, itt van például ez a reám ragadt szó, hogy tókmók. Azt sem tudom, mit jelent ez a szó, de valamit csak jelent, ha már körme is van, amivel belém tudott kapaszkodni.

Ezt éppen csak megemlítettem, máris térek vissza a bajainkhoz. Mert állandóan hallok olyasmiket, hogy azt mondja  Márta Erzsikének, ne búsulj Erzsike, most szépen menj haza, olvasd el, mit ír Popper Péter, vagy Müller Péter a bánatról és a lelki sebekről, ettől elmúlik minden bajod.

Valamelyik napon megállít a főtéren egy normálisnak kinéző ismerős, azt mondja nekem, képzeljem el, hogy ő hogy járt. Megy a főtéren, s egyszer csak megáll mellette egy ismeretlen alak és jól bokán rúgja. És megy is tovább ez az ismeretlen alak, mintha semmi nem történt volna. Ilyen alakok vannak, mondja ez a normálisnak kinéző ismerős. És mondja még, hogy ő akkor most mit csináljon. Ordítani nem szeret, különösen a főtéren nem, följelenteni sem tudja az ismeretlen alakot, mert fogalma sincs, ki ő és már merre jár.

Mondom, én sejtem, hogy merre jár ez az ismeretlen alak. Keres valakit, akit bokán rúghat, s megy is tovább. Mert ez az ő szórakozása. Mindenki úgy szórakozik, ahogyan jónak látja.

-Rendben van, hogy ez az ő szórakozása, de nekem bánatot és sajgó sebet okozott azzal a bokánrúgással, - mondja az ismerősöm.  Erre én azt válaszoltam, legjobb, ha szépen elmegy haza és elolvassa, mit ír Popper Péter és Müller Péter a bánatról és a sajgó sebekről. Mert ezektől elmúlik minden baja.

Nekem is szoktak lenni bánataim és sajgó sebeim. De nekem más módszereim alakultak ki, hogy azoktól megszabaduljak. Az egyik módszerem az, hogy ilyenkor elmegyek a legközelebbi kocsmába.

Most is épp itt vagyok, egy közeli kocsmában és olvasok egy képes újságot, amit valaki az asztalon felejtett.

Ezt olvasom benne: "Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá se gondolni."

Megnézem, ki írta ezt a szép okosságot. „Heti útravaló Müller Pétertől - 60.rész”, ez van a képes újságban. És olvasom tovább. Azzal kezdi a szerző, hogy „Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv.”

Ezzel a kijelentéssel én messzemenőleg egyetértek. Épp olyan, mintha én mondtam volna.

És megyek tovább az olvasással, hogy lássam, mi a helyzet a bánattal és a sajgó sebekkel.

Azzal folytatja a szerző, hogy „Ezt nem én mondtam, hanem Goethe. Nagyon régen olvastam, és mélyen bennem maradt ez a gondolat. Sok bajból megmentett.” 

Erre fölkapom a fejem, hát mikor járhatott Goethe az én falumban, mikor ejthette el ezt az okosságot, mely szerint "Nincs jobb gyógyszer bánat és sajgó seb ellen, mint rá se gondolni."? Mert hogy elejtette, az biztos.

Szomszédunk, Lajosbá is mindig azt mondta nekünk, gyermekeknek, ha elestünk és ordítottunk a dagadt térdünket fogva, „ne is gondolj rá!”, s akkor elmúlik. Úgy is történt. Nem gondoltunk a térdünkre, s a fájás is elmúlt.

Szóval, most az a kérdés, hogy mikor járhatott Goethe a mi falunkban. Mert szerintem nem járt soha. És azt is föltételezem, Müllert Péterrel sem találkozott Goethe, mert ennek a találkozásnak számos akadálya lett volna.

Ezzel a kérdés el is van intézve.

Mert nem Goethe, nem Müller Péter, nem Lajosbá találkozott egymással, hanem a gondolat jött elő valahonnan, s maradt meg egy csomó ember  emlékezetében. Lehet, maga Goethe is valaki mástól hallotta, hogy mi a gyógyszer a bánatra és a fájó sebekre.

Ebből a történetből semmi mást nem akarok kihozni, csak azt, hogy nem is az a fontos, ki, kivel és mikor találkozott. Az a fontos, hogy a gondolatok szabadon kószálhassanak a világban.

Ennél jobb módszert az emberiség még nem talált föl bánatra és sajgó sebekre.