kedd, október 06, 2009

Sürgős feltámadás

Fotó : Sütő Zsolt : Misszióban. (Káfé kép-tár.)



Sürgős feltámadás


Majd átmegyek, szólok azoknak,

akik már régen

elmentek innen, feltámadni

ha szeretnének,

várjanak nyugalommal,

mert itt a földön még

nem történt semmi különös,

ugyanaz a tűz ég,

mely eddig is lángolt,

nem változott a helyzet,

arcán a régi májfolt,

mivel az idő előre jelzett,

a hatalom azé, akié volt,

most is ő ítél,

lesújt, vagy fölemel,

tudja jól, ki él,

nem sürgős a feltámadás,

holnap is ráér,

ugyanaz a tűz huny el,

mely eddig is kialudt,

ha elkóborltunk

egy ölnyi fáért.


2 megjegyzés:

tarcsi írta...

Feriforma sorok
Még ma is a lánysejtek hoznak izgalomba. Svéd-szőke lánysejt kelleti előttem magát, miközben a kromoszómák telomeron régóiban mutatja bájait. Gondolom, másnak is. Az benne a varázslatos, hogy Nobel-díjasok követik, mindenféle, a székelyföldi utaknál is rögösebb és kátyúsabb utakon, egészen az örökéletig. Ezek bájos lánysejtek pillanatra feledtetik az elkerülhetetlen véget. Frici szerint bevett szokásunk a halál és. Átmenet,amit illendő kézmosással előkészíteni. Kecsegtető feltámadást is sejtet, és kellemes találkozást az előttünk járókkal.Jó volna hinni ebben. Csakhogy milyen az iparos? Tegnap a stockholmi magyar nagykövetségen, Svédországban kutató peregrinusaink a kváncsiskodás mibenlétéről folytattak gondolatcserét. Lányos sejtjeim ott is azt sűgták, hogy ma már minden lehetséges. Képzeletünkbe minden belefér. Az örökélet is. Valamikor talán még a halál elött.Persze nem a mi életünkben. Ilyenformán nincs értelme a magunk vigasztalásának. Készülünk a végső elszámolásra. A Nobel-díjas lánysejtek kacérkodása
segít ebben. Szeretni születtünk a szépet. Ezek a lánysejtek és a telomerol végződések majd teszik a dolgukat.Várok még a feltámadással.Nincs rá fuvintásnyi időm sem. Egészen lefoglal az, hogy táplálnom, csinosítanom kell ezeket a bennem bájolkodó sexis lánysejteket.Melyhez hasonl jókat!
tarcsi

Elekes Ferenc írta...

Igazságod van
ebben a pompás megjegyzésben. Legjobb, ha vigyázunk magunkra, mert jönnek a hitvány, locspocs idők !
Üdv : frici