Herta Müller

Fotó : Wikimedia

Herta Müller

Itt né, épp készülődöm haza, a falumba, mamához, (éppen építkezik), piskótát is kell vennem, kólát, valami húsfélét, margarint, tejfölt, ahogy szoktam, már legalább negyven éve, mama tegnap is fölhívott, de csak azért, hogy megkérdezze, telefonált-e már a tegnap, mert az istennek se jut eszébe, telefonált-e vagy nem, s az baj, ha ilyen rohamosan és váratlanul törne reá a felejtési betegség, az más, egészen más dolog, hogy ő 96 éves, azért még nem kell mindjárt mindent elfelejteni, megnyugtatom, igen, telefonált mama, de nem volt semmi fontos megbeszélnivalónk, azért nem emlékszik, hogy telefonált-e, rendben van minden, most menjek-é piskótáért Bélához, a piskótás emberhez, vagy ráér holnap is, szóval, itt né, készülődöm haza, Siménfalvára, épp egy órával ezelőtt magyaráztam meg egy kiváncsiskodó embernek, hol van ez a Siménfalva, azt mondja, sejti csak, nem járt még arrafelé, gondoltam, ez az ő baja, ott is hagytam a kávézóban, most épp rakosgatom a vinnivalókat, közben hallom, hogy a svédek úgy elhajították a Nobel-követ, itt esett le Buziás mellett, egy kicsiny faluban, melynek neve Niczky, hát én jártam ott, Buziáson voltam katona, lapos, kis falu ez a Niczky, tele van eperfákkal, ha végigmegy az ember a főuton, úgy érzi, mintha csupa lúdpiszokban járna, annyi ott a lehullott eper, úgy látszik, ez a Niczky Kristóf, a gróf nagyon szerette az epret, mert övé volt hajdan ez a falu, a kutyát nem érdekelte eddig, hol van ez a falu, most tele van a világ ennek az epres falunak a nevével, mert ugye, nagy dolog, hogy pont itt született ez a Herta Müller, csak kapkodják a fejüket a népek, nézik a térképet, csodálkoznak, hogyan is születhetett pont ilyen helyen egy Nobel-díjas író, amikor annyi szép városa van ennek a golyóbisnak, amelyen cipekedünk, ki-ki a maga piskótájával, hát kedves Herta asszony, én egy csöppet sem csodálkozom, hogy ilyen félreeső faluban tetszett születni, s a Nobel-kő ide való becsapódásán sem csodálkozom, hiába él ön Berlinben, ugye, megmondta az ön édesanyja is, hogy ugyanaz a hó hull mindenfelé, a németeknél ugyanúgy, mint a svédeknél, vagy éppen az én falumban, ugyanaz a hó, csakhát a haj, az másképpen tapad, ezt már szépen megfogalmazta egy kicsiny irodalom, itt, a végeken, amelyről azt is kevesen tudják, merre van a nagy térképen, szóval én ezen nem csodálkozom, inkább örülök annak, hogy itt tetszett születni, így legalább nem kell szégyenkeznünk nagyon falusinak nevezett mivoltunk miatt, nézze, énnekem most roppant sok a dolgom, nem érek rá alaposabb méltatás fogalmazására, sietek piskótáért, megyek mamához, amint már említettem, igaz, most már egy kicsit másképpen megyek haza, még be sem érek a falumba, kihúzom magam, mert tudom, parányi mivoltom sem annyira szégyenlenivaló, mert a piskótáim mellett velem jön Herta Müller.

Marosvásárhely, 2009, október 8.