Michelle

Michelle

Levél Obama elnök feleségéhez

Kedves asszonyom,

most nézze el nekem, hogy a továbbiakban egyszerűen Miselnek szólítom. Nagyon tudok örülni annak, ha valaki olyan szép nevet visel, hogy Misel ! Több barátom van, aki kiejthetetlen, cseréphangú nevével rontotta el egész életét. És maradjon köztünk, kedves Misel, lehet, azzal rontottam az enyémet én is el.

Most például itt ülök, elrontott életemmel, magányosan egy padon, holott sétálni küldött a feleségem, megroggyant egészségi állapotomra való tekintettel. De én csak addig tekintettem reá, míg lelkemre kötötte a szigorú sétát, a térre kiérve máris leültem egy padra. Pihenni. Ezt persze, nem vallom be néki, de Önnek nincs okom füllenteni, mert úgy illik, mindenki füllentsen a saját feleségének, ne a másokénak.

Az a helyzet, hogy találtam itt a padon egy otthagyott, színes újságot, s épp azt olvasgatom, szeköndhandilag. Ebben az újságban azt írják, hogy jó magasra hágott az Ön népszerűsége odaát, s ez bizony fúrja a férje oldalát. Mert azért ő az elnök. És nincs a világon olyan elnök, ki oda se figyel, ha belőle népe valamit magától ellök. Hát mi hibát találnak benne odaát mostanában a népek ? Talán nem tudja oly szorgosan követni a kor szeszélyeit, mint Ön, kedves Misel ? Nézze, megjártam én is, mert csakugyan, sűrűn változnak a divatok. Emlékszem, kipróbáltam vagy hatot, hordtam sálat, széles övet, kalapot, de aki megpillantott az utcán, nem vette a lapot, valaki egyszer meg is jegyezte, istenem, honnan kerülnek ide ilyen alakok ? Szóval, nehéz az élet, kedves Misel. Önnek se lehet könnyű. Az ember egész nap tétlenül nem heverhet, cipelnie kell mindenféle terhet. Ott van pédául az a két, szép leányka, azt olvasom, elviszi őket iskolába. És ott van az a sok megjelenés, állandóan hívják halahová. Én valósággal kerülöm a megjelenéseket, mert már tudom, azok mivel járnak. Át kell öltöznie, más gunyába, s még viselkednie is kell az embernek, ha egyszer nincs otthonában. Remélem, Önnel azért viccelődni nem mernek. Mert velem igen. Hogy lóg a kabát a vállamon, s a cipőm is lötyög. Hát csak ennyi legyen az én bánatom. Tudja, én ilyen dolgokkal már nem sokat foglalkozom.

Aztán írja ez a színes újság, hogy Ön roppant bőkezűen bánik a pénzzel. Hogy csak azért a kicsi táskájáért tömérdek dollárt adott, holott az csak egy kicsi táska. És van Önnek egy speciális asszisztense, na, őt is jól megfizeti. Szerintem ne törődjék ezekkel az irigykedő újságírókkal. Költekezzék bátran, ha van miből, mert egyszer élünk. Képzelje el, ebben az újságban szenzációs hírt találtam. Egy roppant gazdag kínai ember teljes vagyonának kilencven százalékát a szegényeknek adta. Hogy a szegényeknek is legyen pénzük. Szerintem roppant helytelenül cselekedett, mert azt a pénzt a szegényektől vette el, s most nagylelkűen visszaadta nekik. Ha náluk hagyta volna, náluk is lenne most, nem kellene kapkodjanak a saját pénzük után, kinek mennyi jár.

Kedves Misel, tudja, miért írok most Önnek, s nem a férjének ? Mert bárki föltehetné a kérdést, ha valami bajom van magukkal, miért nem tárgyaljuk meg ketten, férfi, a férfivel ? Két válaszom is van nékem erre. Az egyik az, hogy olvasom, a férje néhány fontos dologban pont olyan, mint én. Mondjuk ki tisztán : rendetlen természetű. Szanaszét hagyja a zokniját, meg minden. Na, látja én is mindenemet szanaszét hagyom. Az ilyen embereknek nem érdemes levelet írni, mert kihullhat a zsebünkből akármi, s így egy levél is. És el sem olvassuk. Énnekem is ott van egy halom levelem, tudom a borítékról, kifizetnivalók vannak benne, el sem olvasom őket. Nem szeretem a számláim megfogalmazását. Nincs benne stílus, nagyvonalúság. A másik válaszom az lenne, hogy sokáig én is azt hittem én vagyok az úr a háznál, vagyis az elnök. Hát nem én vagyok, hanem a feleségem. Ő is nagyon szeret költekezni. Az egész nyugdíjamat el tudja költeni egy szempillantás alatt. Igaz, nagyjából reám is költi a nyugdíjamat, mert főz és mos reám és kiüresíti a hamútartómat, ez igaz. A valódi elnök maguknál csakis Ön lehet, kedves Misel, mert csak egy szavába került, s a férje leszokott a dohányzásról. Így írja az újság. De azért ne nagyon higyjen az újságoknak, mert a férjéről még az is kiderülhet, titokban elhúzódik a spájszba, s levesz egy slukkot valami jófajta szivarból ! Titokban. Mondjuk, olyankor, ha éppen erre a Putyinra vár. Engedje, legalább titokban vegye le azt a slukkot, egy férfinek ennyi csak kijár...

Máskülönben Önökkel nincsen semmi bajom. Esetleg annyi, hogy van nékem egy öcsém, aki tizenhat évvel kisebb, mint én. Gyermekkorunkban gyakran azzal sirattam meg őt, hogy elvettem tőle a játékát, játékból, persze, hogy örüljön, amikor visszaadom, lássa be, tőlem függ az egész lelkiállapota. Úgy néz ki, hogy az Ön országa jelenleg legalább tizenhat évvel erősebb ennél az Európánál. És nem lenne szép dolog, ha az erősebb éreztetné a gyöngébbel az ő hatalmasságát. Mert az sem szép dolog, ha egy nagyobb gyermek fagylaltot vesz a kisebbnek, s amikor elvenné, ő elkapja előle, mintha nem akarná odaadni. Játékból, persze. Ilyen dolgokkal nem szabad játszani. És ha fagylaltot igérünk, akkor adjuk is oda azt, annak, akinek igértük. Most érthetőbben mondom Önnek, kedves Misel, hogy mi sok esztendőkön átal vártuk Amerikát. Hogy jöjjön, mert bajban vagyunk. Most aztán még sem jönnek, hanem küldenek ide támaszpontokat, amelyekről el lehet lőni messzire innen. De mi nem azért vártuk Amerikát, hogy innen el tudjon lőni messzire. Valami másért vártuk. Azt hittük, hozzák magukkal a demokráciát és a szabadság eszméjét. Azt vártuk. Szó sem volt lövöldözésről a mi képzeletünkben ! Én nem vagyok katonailag jólképzett ember, még a rangjelzéseket sem ismerem, ezért lehet, most tévedek. Mert azt is mondhatják, ezek a támaszpontok minket védenek. Kissé zavarban vagyok, de azt azért világosan látom, hogy a támaszpont nem maga a demokrácia. És a szabadság eszméje. Azért is hívják ezeket különféle módon.

Abban reménykedem, egy csöndes, téli estén, miután elalszanak a leánykák, úgy mellékesen megkérdi majd a férjétől, csakugyan, ezért vártak minket Európában az ottani népek ? Hogy küldjünk oda egy-egy támaszpontot ? Hogy legyen aminek nekitámaszkodjanak azok a népek ? Nem azt kellene nékik odaadni, amit igértünk ? Ebben reménykedem, persze, szigorúan a magam nevében, kedves Misel. Egy ilyen semmi kérdést az Ön férje is talán könnyedén elvisel...

Nagy tisztelettel üdvözlöm Önt, kedves Misel !