Egy láda koncert

 

Itt van ez a Laji. Az új szomszéd. Érdekes ember ez a Laji. Még nem ismeri a fertály szokásait, ha valami furcsa hangot hall, azt hiszi, a túloldalról jön, erősíti, hogy onnan jön, a túlsó ház udvaráról, ő nem süket. Van úgy, reáhagyom, higyjen, amit akar, majd reájön magától, honnan jönnek a furcsa zajok. Márpedig azok jönnek. Főképpen a Kultúrpalotából jönnek át a furcsa zajok. Egész nap próbálnak a filharmónia zenészei, fújják a kürtöket és a trombitákat, ütik a nagy dobokat. Egyszer azt mondta egy szomszédom, néki könnyű zeneileg műveltnek lennie, egész nap koncerten van, ki sem kell mozdulnia a házból. A koncert bemegy hozzá, akár akarja, akár nem. Beviszi a szél a koncerteket, be a házába. Laji szerint ez nem koncert, mert csak próbálják a hangokat, ez valóságos zaj, lehet ki sem bírja itt sokáig. Érdekes ember ez a Laji. Mondom neki, te, Laji, ha ráérsz, segíthetnél letakarítani a padlást, épp hurcolkodom. Százévesnél is öregebb ez a ház, tele a padlás mindenféle lommal, nem tudok véle megbírkózni egyedül. Azt mondja erre, meg lesz oldva. És már indulunk is. Föl a padlásra. Azt fölsorolni nem lehet, mi mindent kell lehordani erről a padlásról. Közben pedig hallgatni kell a koncertet, mert azt ide is behozza a tavaszi szél.

 

Egyszer egy ládára mutat ez a Laji, kérdi, ez is ki lesz dobva ? Nézzem meg jobban, mert nem akármilyen láda. Valódi bőrrel van bevonva, rajta épek a csatok, minden. És az oldalán ott az írás : Deák Sándor, víz-gáz és vilany szerelő. Nézegetjük ketten a gyönyörűen megalkotott szerszámos ládát, a helyesírási hibával nem foglalkozunk, csak azt találgatjuk, miféle ember lehetett ez a Deák Sándor, hogy száz év múltán is ilyen épségben megmaradt az ő ládája, hibát nem lehet benne találni. Mesternek jó mester lehetett, mert aki ilyen ládában tartotta  szerszámait, megbecsülte a munkát. A társadalmi rendszerek jöttek, mentek, a láda maradt. Ki tudja, merre járt véle a gazdája száz évvel ezelőtt ? Először is végigment a régi kapitalizmuson, s a nemrég letűnt szocializmuson. A mai kapitalizmust már nem érte meg a mester. Szerencséjére. Mert ilyen régimódi, az örökkévalóságnak szánt szerszámos ládával most nem járhatná a várost. Először is azért, mert igazi bőrrel bevont ládával ma már nem indul útnak mesterember. Másodszor pedig, mert túlágosan tökéletes. Aztán elképzeljük  mind a ketten, ki-ki a maga módján, hogy vajjon, ez a Deák Sándor mit csinálhatott az elveivel, amint az egyik rendszerből átsétált a másik rendszerbe ezzel a ládával ? Például vitte-e magával az elveit, vagy csak a ládát vitte ? Mert ha az elveit is vitte, akkor sokszor meggyűlhetett a baja néki. Ha pedig elvet cserélt csak, ládát nem, akkor sem lehetett könnyű a dolga. Sorsát nem ismerjük. Annyival azért adózunk az emlékének, hogy azt kivánjuk mind a ketten, legyen könnyű néki a föld. Megérdemli. Mert az igazi koncert az lehetett, amikor a mester fölnyította azt a bőrrel bevont ládát és szerszámai közt kutatott. Amikor csengő hangon megszólaltak a franciakulcsok, a reszelők, kitátotta száját a harapófogó. Az volt az igazi koncert. A becsületes munka muzsikája. Egy láda koncert  tűnt el a mesterrel együtt a múló időben. A ládát nem dobtuk el...