Zajlik az élet

 

Ma jó napom volt. Csináltam ma is valamit. Fölaraktuk az új csatornát és megoldottuk a nemzeti kérdést. Az első könnyebb föladat volt. Megjött a három csatornás cigány, autóval jöttek, lerakták a fölszerelést a kicsi udvar közepébe,  már ahogy szokás. A kávé robbantotta ki a nemzeti kérdést, nem a csatorna föltevése. Mert kisurrant a kapun a bajuszos cigány és hozta a kávét a közeli bárból. Mondom neki, miért nem szóltál, rég megfőztem nektek a kávét. Azt mondja büszkén, uram, mi cigányok vagyunk, de nem szeretjük a cigánykodást. Mi nem potyázunk. Mi göcsiek vagyunk. Egy göcsi ember nem cigánykodik. Ismeri maga a göcsi embereket ? Az én nevem Demeter. A másik nevemet most hagyjuk. Azt maga is kitalálja. Hát Gábor. Mi legyen egy cigány ember neve, ha nem Gábor ?  Itt van például a fiam, na, benne van egy kis Mihályság, de ezt most ne feszegessük, ő is Demeter. Megisszuk a kávénkat, s máris ahhoz fogunk, amiért jöttünk. Szóval harmincegy méter. S a végébe az a cifraság. Már ahogy szokás. Nem ?  Persze, mondom, ahogy szokás. De előbb tisztázhatnónk valamit, ha meg nem sértelek benneteket. Ti nem romák vagytok ? Mert az imént azt mondtad, hogy cigányok vagytok. Nem én mondtam. Azt mondja erre a vékony, bajuszos Demeter, a göcsiségére büszke vállalkozó : romák ? Minket hívhatnak akárhogy, mi cigányok vagyunk, s ezzel minden el van intézve. Ez a romázás most került elő valahonnan, ki tudja miért, minálunk a fehérnépeket cigánynéknak hívják, nem pedig romanéknek. Még kimondani is szörnyűség. Máskülönben minket, cigányokat ez nem foglalkoztat. A csatorna, az igen. Az foglalkoztat. Az a mesterségünk. Ha valaki elmegy a piacra, s pityóka helyett krumlit kér, vagy fuszulyka helyett paszulyt, akkor az nem ugyanaz ? Mi minden esetre pityókát szoktunk venni, s fuszulykát. Ennyiből áll a nemzeti kérdés. Tudja maga azt, hogy mi ezzel az igazi probléma ? Az az igazi probléma, hogy sok politikus ember abból él, hogy hadakozik a mi romaságunkért. Úgy látszik, ők ebből meg tudnak élni. Ebből a vitatkozásból. Hogy mi mik vagyunk, vagy mik legyünk. Cigányok-e, vagy pedig romák. Abból élnek uram, a nemzeti kérdésből. A vitatkozásból. Jobban tennék, ha ehelyett dolgoznának. Nem tisztességes dolog abból élni meg, hogy mi mik vagyunk. Azt az élet úgyis kiforogja. A csatorna felrakását nem forogja ki az idő, azt föl kell rakni, másképpen nem kerül a helyére. Mi ahhoz erősen kicsiny emberek vagyunk, hogy vitázásból meg tudnánk élni. Na, gyere te kicsi Demeter, vedd azt az ollót, s a forrasztót. A savra vigyázz. Aztán hadd eméssze magát a házigazda, ha az érdekli, hogy mik vagyunk. Cigányok-e, vagy romák.

Szép munkát végeztek ezek a göcsi cigányok. Elmentek rég, én pedig az új csatornában gyönyörködöm itt, a meggyfa tövében, de azon is eltűnődöm, amit ettől a bajuszos Demetertől hallottam. Mármint azon, hogy valakik meg tudnak élni a cigánykérdés feszegetéséből. Csupán abból, a feszegetésből. Nincs más dolguk. De a megélhetés eme módját kitalálták. Okos emberek lehetnek, ha munka nélkül meg tudnak élni. Szép, puha, fényes tenyerük lehet, gondolom magamban. Közben megjönnek a régi verebek. Az ideszokottak. Fölszállanak az új csatornára, látom, valami nem tetszik nekik a változásban. Sokan le is csúsznak róla, nem tudnak megkapaszkodni, mint amiképpen abban a régiben megszokták. Túlságosan fényes és síma nekik ez az új csatorna. Olyan, akár azoknak a poltikusoknak a tenyere. Abban sem lehet megkapaszkodni. Nem is érdemes. Gondoltam, az én kicsi, piros fényképezőgépemmel lekapom azokat az ideszokott verebeket, de mire megcéloztam őket, elröpültek. Csak egy maradt a csatornán. Hát levettem azt. Észrevette, elröpült. Úgy látszik, a fényképezőgépem is túlságosan fényes neki.