Bejöttél melegedni ?

 

Nézegetem a képeket a tárlaton, önfeledten, mint máskor, mondjuk májusban, vagy augusztusban, a bejáratnál, a sarokban ül a teremőr, a nagy darab román asszony, jól ismer engem, legalábbis látásból, s beszélgetésből, mert én általában olyankor szoktam kiállításra menni, amikor nincs ott senki, vagy legalábbis kevesen vannak, a teremőr ez a nagy darab román asszony ilyenkor ráér megkérdezni, hogy vagyok, mit szólok a képekhez, a szobrokhoz, ilyesmiket szokott kérdezni tőlem, rég észrevette rajtam, szeretek itt, ebben a teremben őgyelegni, a múltkor is effélét kérdezett, s válaszolt is a saját kérdéseire, megjegyezvén, hogy bizony ezek a képek nem nekünk való képek, föl lehetne tenni azokat fejjel lefelé is a falakra, észre sem venné senki, szóval  annyira ismer engem, hogy el meri mondani nékem a birálatnak is beillő megjegyzéseit, most nem szól semmit, bizonyára megvárja, amíg többször is végigjárom a termeket, amiképpen szoktam, arra gondolok figyel engem, követi, hol, melyik képnél időzöm többet, melyikhez térek vissza, s hányszor.

 

Azt hiszem, én vagyok az ő ízlésbeli hőmérője, december közepe van, kint gyönyörű napsütés, valósággal tavasz  odakint, túlságosan felöltöztem, kigombolom az ingem nyakát, melegem van, besüt ide a nap, szeretem, ha természetes fényben láthatom a képeket, el is indulok vissza, oda, egy festményhez, amelyet már legalább háromszor  jól megnéztem magamnak, ekkor lép be az ajtón egy ismerősöm, még kezet is fogunk, mint ismerősök, aztán a kézfogáshoz egy kérdést mellékel könnyedén: „ bejöttél melegedni ?”

Ezt már nem hagyja szó nélkül a teremőr, a nagy darab román asszony, úgy látszik, tud annyit magyarul, hogy megértette a kérdést, válaszol is rá helyettem azonnal, pontosan nem értem, mit válaszol, meg vagyok lepődve,  valami affélét válaszol, hogy most meleg van odakint is, meg hát ez az ember itt szokott lenni minden kiállításon, akár hideg, akár meleg van odakint, nem azért jött, hogy itt melegedjék, látom, megtorpan egy pillanatra az én ismerősöm, nézi a teremőrt, a nagy darab román asszonyt, közben én is  szólok valamit, mondom, asszonyom, én direkt azért jöttem ide, melegedni, direkt, mi másért jöttem volna, s ezzel megszégyenülten kisomfordálok a teremből, ki a fényes napsütésbe, ahol pillanatok alatt elönt a szomorúság.

 

Minek kellett énnekem ma ide bejönnöm, messziről észre  lehet venni rajtam, hogy rákos daganatom van, sápadt vagyok, úgy lépdelek, mint aki kifelé megy ebből a világból, mit keresek én ilyen helyen, ahová ép, egészséges emberek járnak, előttük még az élet, nem a hátuk mögött, mint énnekem, akiről úgy látszik, messziről észre lehet venni, ha bemegy valahová december közepén, akkor melegedni megy be oda, mi másért menne be, ha nem melegedni ?

Igazad van, te távoli ismerős, mi másért mentem volna én oda, ha nem melegedni...?