A filozófia haldoklása

                                      

Forrás:Wikipédia

Gondolkozz, Iván!

Igor és Iván elhatározzák, megpróbálnak lemondani az ivásról. Hogy ezt az elhatározást megünnepeljék, vesznek egy üveg vodkát. Igor fogja az üveget, elrejti a háta mögé és azt mondja: –Ha kitalálod, melyik kezemben van az üveg, akkor megisszuk ezt a vodkát, s az italozást folytatjuk tovább. Ha nem találod  ki, örökre fölhagyunk az ivással.

Iván nem sokáig töri a fejét, azt mondja:

–Az üveg a bal kezedben van!

–Hová sietsz úgy? Gondolkozz, Iván!

Iván gondolkozott, s az italozást folytatták tovább. Mert nincs az a nehéz kérdés az életben, amit ne lehetne megoldani gondolkozás útján. Persze, csak akkor, ha jó a hozzáállás. Ha van az ember gondolkozásában egy csavar, mely könnyen kezelhető, s azt úgy állítja be, hogy célját elérhesse.

Peter Sloterdijk a Cinikus ész kritikája-című munkájának elején Otto Flake megjegyzését idézve azt mondja:”A német koponyák nagy hiányossága abban áll, hogy az irónia, cinizmus, groteszk, a megvetés és gúny iránt semmi érzékük nincs.”

És megállapítja: „A filozófia egy évszázada haldoklik, és képtelen meghalni, mivel nem teljesítette feladatát. Bevallja: a nagy témák kibúvók voltak és féligazságok. E hiábavalóan szépséges, magasröptű gondolatok - Isten, univerzum, elmélet, gyakorlat, szubjektum, objektum, test, szellem, értelem, semmi - mindez nem a végső titok. Ezek csupán főnevek fiatalok, kívülállók, egyházatyák, szociológusok számára... A mi gondolkodásunkban a fogalmak fellendülésének és a megértés eksztázisainak egy szikrája sincs jelen. Felvilágosodtunk, közönyösek vagyunk. A bölcsesség szeretetéről immár nincs szó. Nincs már olyan tudás, amelynek barátja (philos) lehetnénk. Ha valamit tudunk, eszünkbe sem jut szeretni azt, hanem csak azt kérdezzük magunktól, miként leszünk képesek együtt élni vele anélkül, hogy megkövesednénk.”(V. Szabó László fordítása)

Csakugyan, egyre sürgetőbb, hogy föltegyük a kérdést: ebben a globalizálódó világban hogyan állunk a bölcsesség szeretetével? Van-e olyan tudás, amelynek barátja lehetnénk? Szeretjük-e, amit már tudunk, vagy nem szeretjük, csak megpróbálunk együtt élni véle? Mert mi az, amit világosan látunk? Az, hogy – az igazán gondolkodók szűk rétegét leszámítva–, felelős beosztású „gondolatirányítók” sokasága vesz körül bennünket, mely a szó legszorosabb értelmében lopja a tudást.

És azt látjuk, hogy sokan tudományos címeket szereznek maguknak, anélkül, hogy ezért megdolgoztak volna. Van, aki meg sem védi a dolgozatát, ehelyett pénzért, vagy befolyással veszi meg. Mert meg lehet venni. És ezt nem szégyelli. Hallgat véle és magasabb beosztását kihasználva, élvezi annak előnyeit.

Az lehet, hogy a filozófia egy évszázada haldoklik. De az nem lehet, hogy a globalizálódó világ megannyi jeles koponyája kiüresedett volna. Vagy, hogy elfogadná a vásárolt tudomány eluralkodását. Mert ha elfogadja, akkor oda jutunk a gondolkodással, ahová Igor és Iván.