 |
| a hétpettyes katicabogár. Forrás:Wikipédia |
A természet rendje
(Gondolatok a mohás kövekről,
a kijelölt illemhelyekről, miniszterekről és a katicabogárról)
Éjféltájban, másnapos
állapotban, fájós fejjel ébredtem egy szovátai kempingtáborban. Eléggé sebes,
de nem vad rohanású patak volt a közelben, gondoltam, elmegyek oda, s a tiszta,
hűs vízben megmosom a fejem, hogy kibírjam valahogy reggelig.
Két nagy, gyönyörű mohás kő
volt a patak medrében, egyik lábammal az egyikre álltam, a másikkal pedig a
szomszédos kőre. És tenyeremmel merítve a vizet, locsoltam a fájó fejemet.
Egyszer egy hangot hallok a
patak martja felől. Egy rekedt, női hangot:
-Mit csinál maga ott, a patak közepén, hogy ott áll éjnek idején? Csak
nem akar öngyilkos lenni…
Mondom neki, asszonyom, én
sok minden akartam lenni életemben, de öngyilkos soha nem akartam lenni. És ha
le nem csúszik a lábam a mohás kövekről, s nem esem belé a rohanó patakba,
talán megúszom most is, meghalás nélkül.
-Szépek ezek a nagy, mohás
kövek, mit gondol, hogyan kerültek ide?-kérdi az asszony.
-Hát nem vette észre, hogy
napokon át egyebet sem csinálok, csak a hegyoldalból gurítom ide a szép, nagy,
mohás köveket? Ezeket mind én hoztam ide! Mert rájöttem, nincs szebb annál,
mint amikor az ember szétvetett lábbal áll a mohás köveken, s az átlátszó,
tiszta vízben mosakodik.
-Szóval maga gurította ide
ezeket a mohás köveket? Ezt én nem hiszem. Ökrökkel is nehezen lehetne ezeket a
köveket fölemelni. És a hegyoldalban csak poros, száraz kövek vannak, mohás
kövek nincsenek. Így az asszony. Én pedig folytattam:- Már azt hittem, elhiszi,
amiket mondok! Énnekem semmit ne higgyen el, csak miután jól megfontolja,
amiket mondok.
-Nem tetszik tudni, merre van
itt az illemhely?-kérdi az asszony.
-Az illemhely? Hát hogyne
tudnám! Ez az egész völgy, az egész hegyoldal, a patak martja, a bokrok és fák
lehajló lombjai, mind illemhelynek valók. Csak nem kívánkozik egy kijelölt
illemhelyre, ahol köztudomásúlag mindig büdösség van!
-Jó, akkor keresek magamnak
valami eldugott helyet, de visszatérek, hogy mondjon még valami szép hazugságot
a mohás kövekről, mert nem tudok elaludni.
Amikor az asszony visszatért,
azt kérdeztem tőle, miért érdeklik magát annyira a mohás kövek?
-Egy minisztériumban
dolgozom, ott csak füst van, lábszag és
kijelölt illemhelyek.
-Jaj, akkor beszéljünk inkább
a miniszterekről, mert most épp a miniszterekhez lenne kedvem.
-Akkor én innen inkább
elmegyek, - mondta az asszony.
-Maradjon még, mert a
katicabogarak is eszembe jutottak…Szereti a katicabogarakat?
-A katicabogarakat szeretem,
de mi közük a miniszterekhez?
-Hallotta már valakitől, hogy
minden összefügg mindennel? Mert ez a természet rendje?
-Fogalmam sincs arról, mi a
természet rendje. De hogy a miniszterek nem függenek össze a katicabogarakkal,
arra mérget veszek…
-Mérget azért ne vegyen,
meghalni nem érdemes, az előbb még az én életemet féltette, nehogy a vízbe
essem.
-Akkor mondja a
katicabogarakat, ha akarja, azt még meghallgatom.
-Vannak tudós emberek, akik
egész életüket a katicabogarak tanulmányázásának szentelték. Ezek a tudós
emberek megfigyelték, hogy a katicabogarak az életükből körülbelül két hetet
bábként töltenek, csak azután fognak hozzá komolyabb dolgokhoz . Például a fák
védelmezéséhez.
Azt beszélik, vannak
miniszterek, akik egész miniszterségüket bábokként töltik el, se ötletük, se
elképzelésük, se javaslatuk nincs arra nézve, hogy valami komolyabb dologhoz
fogjanak. Például a népek védelmezéséhez. Mert ugye, azért tették oda őket…
-Kár magáért, hogy ilyen dolgokkal
foglalkozik. Még olyankor is, amikor fáj a feje, s ott áll éjnek idején egy
patak közepén, a nagy, mohás köveken. Nem is lesz magából soha, semmi ebben az
életben…
Igaza lett ennek a
minisztériumi, illemhelyet kereső asszonynak: nem is lett belőlem soha, semmi
ebben az éltben. De legalább tudom, mi a természet rendje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése