A lelkiismeret természete

Balról jobbra: Lázár László, Elekes Ferenc, Szilágyi Domokos, 1962

Mi ölte meg Szilágyi Domokost?

( Most pedig leleplezem az elejtett „aktát”, a kályhán piruló hagymát, a szurkos cipőt, s a néma imádságot)

„Milyen csodálatos is lenne, ha minden lelepleződésnek lenne egy olyan jelenete, mint a Szilágyi Domokosénak, akiről Péterfy Irén, aki megjárta a börtönt miatta, azt mondta, teljes szívével szánja őt, mert neki volt nehezebb! Csakhogy Szilágyi Domokos öngyilkos lett, s mivel semmit vagy nagyon keveset tudunk tettének indítékairól, azt sem zárhatjuk ki, hogy a lelkifurdalás ölte meg.”

Ezt írja Demény Péter.

(Nyílt levél Dávid Gyulához ,Szabadság, 2013. január 04)

Első jelenet:

Ültünk egy bukaresti, központi kávézóban ezerkilencszázhatvankettőben, mondhatnám, naponta beültünk oda, s hallgattunk. Esetleg irogattunk ezt-azt, vagy kinéztünk az esős utcára a redőnyök mögül.

Egy napon hozta magával az Álom a repülőtéren-című kötetét. Szótlanul letette az asztalra a kávés csészék mellé, kinyitotta és ezt írta belé :

Imitt ez az üres fót,

jajdenagyon üres vót,

akárcsak az én hasam,

az istenit, aki van.

Elolvasom a dedikálást, ő észreveszi, hogy van még hely, kér két rumot és folytatja :

Elekes,

ne légy olyan gyerekes,

hanem mint egy felnőtt felnőtt,

nézz meg az utcán

                         minden

                                        delnőt.

Bukarest, l962 okt. 10, Szisz

Ceruzával valami csípős megjegyzést firkantottam a Forrás-kötet emblémájával kapcsolatosan, erre ő szótlanul odaírta az első oldalra :

Egy embléma

nem probléma,

írta Elekes Ferenc,

aki ugyan nem lelenc

éppen ezért semmit sem is lel –

adassék hát neki egy deci rum és

               egy jó adag ischler.

Aztán írt még egy verset a fülszöveg alá, majd lerajzolt engem profilból, s az orcámra egy kakast is kanyarított, amint a könnyeimet szedegeti. A rajz alá ezt a négy sort írta:

Nem alacsony, nem is magas,

ez itten a Békekakas,

könnyet szed az  istenadta

azér írom, mer ( ez ) nem akta.

Mondom, te, Domi, nekem nem tetszik ez az akta. Hiába rímel arra, hogy istenadta. Ráadásul te soha nem is írsz semmiféle aktát, az sincs, ahol dolgozzál.

Nem szólt semmit. Én sem szóltam semmit. Ennek az akta-szónak számomra csak később lett jelentősége. Nekem abban az esztendőben volt munkám. Az Ifjúmunkásnál dolgoztam, napszámosi beosztásban.

Második jelenet:

Egy napon, amikor már Marosvásárhelyre kerültem, váratlanul érkezett, becsöngetett és halkan ennyit mondott :

Maradhatok nálatok egy ideig ? Persze, válaszoltam, majd látván, hogy nagyon fáradt és megtört, megkérdeztem, mi van veled, Domi ?

-Gyalog jöttem Ploiestiről a vasúti síneken, elfáradtam.

És folytattuk a Bukarestben megszokott hallgatásunkat. Egyszer azt kérdezte a feleségemtől, van-e a házban egy kis hagyma. Volt. Szisz a kályha tetejére rakta a hagymát és nagy szakértelemmel pirítgatta.

Két héten át majdnem semmit nem evett, csak a kályhán pirított hagymát. Feleségem hiába tett eléje jó ételeket, ő maradt a pirított hagymánál. Ennek okát nem firtattuk, de láttam rajta, valósággal gyötri, kínozza magát.

Harmadik jelenet:

-Csupa szurok a cipőd, Domi, hol szedtél össze ennyi szurkot?

-Hát nem mondtam, hogy a vasúti síneken jöttem Ploiestiből Vásárhelyig?

-Azt hittem, viccből mondod.

-Miért mondtam volna viccből, ha ott jöttem?

-Mert épeszű ember nem jön a vasúti síneken Ploiestiből Vásárhelyre.

-Szerinted mit jelent az, hogy épeszű ember?

Erre nem válaszoltam. Hallgattunk. Amiképpen szoktunk.

Negyedik jelenet:

-Megvan  a Trabantod, amit Fazekastól kaptál?

-Meg.

-Elviszel engem egy faluba?

-El. Oda, ahová akarod.

Megyünk egy hegyen át, egy kicsi erdőn át. Egy faluba érünk, azt mondja Domi, a templomnál álljak meg. Megállok a templom előtt. Azt mondja, te tudod, hogy én a papokkal nem vagyok barátságban? Mondom, nincs honnan tudjam. Nem baj, de a templomba bemegyek egy néma imádságra, mondja.

Elkisértem, bementünk a templomba. Leült egy padba és fejét lehajtotta.

Sokan és sok mindent

írtak már Szilágyi Domokos öngyilkosságának lehetséges okairól. Olvastam tudományos igényességgel megírt munkát is.

Az egyik egyetlen versét elemzi, hogy magyarázatot találjon Szisz cselekedetének okáról.  A Szilágyi- vers címe: Héjjasfalva felé.

Spira Veronika : Szilágyi Domokos Héjjasfalva felé című költeményének hermeneutikai értelmezése. (A tanulmány első megjelenése: Irodalomtörténet , 1992/2.  313-327.l.)

Ebből idézek: „Felismerve a lét abszurditását, minden választás látszólagos voltát, egyet, az etikait mégis kötelezőnek tekinti magára (szembefordul a halállal). Paradox módon a kierkegaard-i hit lovagjához éppen ez az etikumba vetett abszolút és abszurd hite teszi hasonlatossá. Ezért nyerheti

vissza, amit elveszített (mint Ábrahám Izsákot), az élete méltóságát és a halhatatlanságot.

(„Örök plebejus: Ő az úr”). Ez egyúttal a vers létértelmezésének etikai vetülete, a műbe kódolt etikai hitvallás”.

Vagy: „Petőfi halálának ez a sajátosan Szilágyi Domokos-i egzisztencialista újraértelmezése egyúttal elvezet az öngyilkosság átértelmezéséhez is. Szilágyi Camus gondolatait a modern költő-Messiások sorsára alkalmazva jut arra a meggyőződésre, hogy filozófiai és etikai szempontból nincs különbség a hősi halál és az öngyilkosság között. Mindegy, hogy az út végén a kozák pikájával vagy a szárszói vonattal kell szembefordulni. A költemény létértelmezése éppen ezen a ponton válik személyessé, és hosszabbítható meg az érvénye a beszélő jelenéig, saját sorsáig. A versből sugárzó vereségérzés ugyanis nemcsak a lét lényegéből fakad, de történeti, térségi és egyedi válságban gyökerező elemei is vannak.”

Miért idéztem most ilyen hosszan Spira Veronika tudományos fejtegetéseiből, -tehetné  fel a kérdést az olvasó.

Talán csak azért, hogy bemutassam, hosszú utat tett meg a szerző, hogy eljusson valamilyen következtetésig. Elment egészen Kierkegaardig és Camusig. Úgy, amiképpen Szilágyi ment végig a vasúti talpfákon Ploiesti-től Marosvásárhelyig.

A nehéz kérdésekről való töprengés hosszú utakra kényszeríti az embert. Ha bizonytalan. Ha nehéz a döntés meghozatala. 

De ez a körülményesség csak az elvont, szellemi tájakra érvényes, a szigorú valóságra nem. Mert sem a fizika, sem a kémia lába nem reszket, amikor cselekednie kell. A vonat elüti az embert, ha elébe áll, a méreg megöli az embert, ha beveszi.

Mégis, vannak az embernek megérzései, amelyek mondhatni egyből rátapintanak valamely jelenség lényegére.

Ilyen a Demény Péter megérzése is. 

Marosvásárhely, 2013, január 11