Szivárgások

Fotó: Ádám Gyula

Wikilik

Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hozta, vitte a pletykát a falunkban, akkora sár nem tudott lenni az utakon, hogy le ne ment volna alszegbe is

a legfrissebb hírekkel, hallottad-e Juliska, miket csinálnak mostanában ezek a furcsa  Magyariék?  

Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hozta alszegből a hírt, vitte

egyenesen Vargáékhoz, hallottátok-e, viselős ez az alszegi Juliska, az bizony, viselős, hiába takargatja a hasát, kilátszik úgyis a domborodás, törheti a fejét, kit nevezzen meg a gyermek apja gyanánt, ha megszületik a csöppség.

Eleget nyüsletett a macskás Sáriné, hiába minden, még most is tele van a falu titokkal, megfejthetetlen, csuda dolgokkal van tele. Senki nem tudja, kinek építik a sportpálya fedett lelátóját, a hatóságnak-e, vagy pedig felsőbbrendű vendégeknek, hogy el ne ázzanak a pályára való lenézés közben, ha jön egy jó, nagy zuhé. Mindenki csak sejt valamit, hallgat, találgat, kételkedik és csodálkozik.

Eleget nyüsletett a macskás Sáriné. De most már vége a sejtésnek, hallgatásnak, találgatásnak, vége a kételkedésnek és csudálkozásnak. Megjelent végre egy ausztrál fickó, úgy jelent meg, mint a fényes üstökös, vagy a villám. Ott csap le, ahol éppen akar. Az igazsággal csap le, a csóré igazsággal, s ahová lecsap, ott országok maradnak meztelenül, királyok, elnökök, diplomaták, szenátorok és püspökök maradnak úgy, mint az ujjam kesztyű nélkül. Kiszivárognak a rejtett titkok, elszólások és mutyizások. Szándékok, tervek jönnek elő a homályból, a sötétségből, a ködből, asztalok fiókjaiból, az eldugott lajbizsebekből, kiderül, hol csattant el egérfogó. Még azt is megtudjuk immár, gömbölyű-é egy fontos ember feje, vagy ovális, mint a besztercei szilva.

Még csak az elején tartunk a nagy kiderülésnek, még csak szivárognak a csudálnivalók, hogy milyen világban élünk. Ebben a szivárgásban máris fölbukkan egy izgalmas kérdés. Az, hogy milyen világban lenne érdemes élni. Olyanban-é, amelyben van némi titokzatosság, meglepetés, vagy pedig ott jobb, ahol csak az igazság van körülöttünk, a szigorú, megúnható igazság?

Nálamnál jobban senki nem szereti az igazságot. De azért azt sem szeretném, hogy ezután ne érjen engem semmiféle meglepetés. Szeretem, ha fülemet olykor megérinti egy szárbaszökkenő, majd magától elhervadó hír. Még a rémhíreket is szeretem. Mert azokban a kitalálás gyönyörűsége lakozik, vagyis maga a szellem. Ezen felül pedig valósággal örömöm telik abban, ha valamit érdemesnek tartok megcáfolni. Ha minden igaz körülöttem, nincs, amit megcáfolni. Még azt a szót is kedvelem, hogy cáf. Pedig tudtommal ilyen szavunk nincs is.

Eleget nyüsletett a macskás Sáriné! Sejthetett ő valamit arról, milyen világban érdemes élni.

Ha élne a macskás Sáriné, most beütné magát anyámhoz, merre vagy Emma, hoztam neked egy hírt! Megszületett a falu legelső ausztrál gyermeke! Hogyhogy ausztrál, kérdezné anyám. Úgy, hogy itt, a fedett lelátó körül  bujkált egy ausztrál csavargó, valami igazság után kutatott, de az alszegi Juliskát fedezte föl. És el is csábította ezt az alszegi Juliskát! Hogy milyen szép Ausztrália, ha ott élnének ketten, örömükben körbe táncolnák őket a szökdöső kenguruk. És ma megszületett alszegben egy szép, gömbölyű, ausztrál gyermek! Már neve is van neki. Wikilik. Mert ez a Juliska szégyenében elbújt egy lyukba, ott szülte meg gyermekét, de kitudódott, s a csöppséget arról a lyukról nevezték el, ezért lett az ő neve Wikilik.

Anyám erre azt mondaná, bolond likból bolond szél fú, miket beszélsz, te, Sári!