Kocsma

Erdély B.Előd fotója

Felmosott padlójú kocsma

Nincs rosszabb hely ezen a világon, mint egy felmosott padlójú kocsma. Ezt egy megrögzött részeges szögezte le, teljesen józan állapotában, miközben füstös ujjaival ott dobolt a sarokbéli, borfoltos asztalon.

-Magának mi baja a felmosott padlóval, kérdezte tőle egy megrögzött antialkoholista, aki csak azért járt a kocsmába, hogy legyen társasága.

-Megmondom magának, mondta a megrögzött részeges. Ahol a padlót felmossák, ott csikket is nehéz  találni.

-Milyen emberek vannak, Istenem, milyen emberek, csak ülnek a kocsma sarkában és kapják a hibát a világban, mondta csöndesen a józanéletű ember.

-Van magának fogalma, milyen volt ez a kocsmasarok a régi, szép időkben, tette föl a kérdést a részeges. 

-Először is volt itt egy kopott zongora. Nyitás előtt a kocsmáros lejött az emeleti lakásából, végighúzta ujját a zonora billentyűin, azzal megadta a hangot az egész napnak. És az egész nap abban a hangulatban telt el, amiképpen a hangot megadta hozzá a kocsmáros. Ha jókedvű volt, visszafelé is végighúzta ujját a billentyűkön, utána szólt az asszonynak, ma ne mosd fel a padlót szívem, ne kínlódj véle, maradjon úgy, ahogyan van. Ilyen napokon volt csikk bőven a földön, s még a zongorán is! Boldog békeidők!

-És másodszor? Mi volt másodszor, mert azt mondta, először is volt itt egy kopott zongora...

-Másodszor pedig tudja, mi volt itt? Nyugodt, békességes élet. Az volt. És hitel! Na, most kérjen valamit hitelbe! Senkinek nincs már hitele. Még nekem sincs! Magának van hitele?

-Énnekem semmiféle hitelre nincs szükségem, mert én egyáltalán nem fogyasztok, mondta a józanéletű ember.

-Legjobban azokat utálják a kocsmárosok, akik semmit nem fogyasztanak, mondta a megrögzött részeges.

-Azt hiszi, magát nem utálják? Mind ihat, mégis megutálják.  Például, ha nem egyébért,  a füstje miatt utálják meg, mondta a józanéletű.

-A füst elszáll, de a józan magatartás nem száll el, hanem valósággal megüli a kocsma hangulatát az ő unalmasságával. Még a függönyök is magukba szívják az egyhangú, józan viselkedést, mondta a részeges. A régi, szép időkben sem azért jártak a népek kocsmába, hogy ott unatkozzanak, hanem a mulatságért jártak. Mit gondol, miért volt régen ebben a sarokban is egy kopott zongora? A vidámságért volt, nem a szomorúságért!

-Maga olyasmiket beszél, hogy  nem is olyan rég még följelentették volna, a hatóságoknál! Ugye, emlékszik még azokra az időkre?

-Miért ne emlékeznék? Az idők leforgása alatt mindig voltak följelentők. Most is vannak. Éppen egy itt felejtett újságban olvastam, hogy följelentették a nagy szálloda tulajdonosát. Hogy miből építette a szállodáját. Engem soha nem jelentettek föl. Soha. Mert rajtam soha nem volt följelentenivaló. És az sem volt, aki följelentsen. Mert ahhoz irigység kell, s az irigységhez barát, vagy ismerős kell. Énnekem se barátom nincs, se ismerősöm. És lakásom sincs, nemhogy szálloldám! Ezt majdnem kifelejtettem.

-Jó magának, mondta a józanéletű.

-Jó, mondta a megrögzött részeges. De sokkal jobb lenne, ha nem volna fölmosva ennek a kocsmának a padlója! Mert ha nem volna fölmosva, csikket is találnék könnyedén.

-Márpedig én, a maga kedvéért most hirtelen nem szokom rá a cigarettára, hogy csikkel tudjak szolgálni, mondta a józanéletű. Esetleg meghívhatnám, jöjjön el hozzám aludni. De attól félek, útközben talál valahol eldobott csikket, nálam rágyújt, s az egyetlen függönyöm is magába szívja azt a büdös dohányszagot, azt pedig én ki nem állhatom.

-Jó lelke van magának, jó lelke. De én még aludni sem tudnék unalmas emberek társaságában, mondta a megrögzött részeges.