Magyari

Nyikorgás

Mondtam már nektek, mire volt képes Magyari Feri ? Kellett, hogy mondjam, mert roppant furcsa dolgokat művelt Magyari Feri. Először is képes volt semmivel nem törődve, suttyomban felnőni Magyari Feri. Nem szólt senkinek, csak felnőtt, önfejűleg. És akkor szépen otthagyta a falunkat. Elment Etédre Magyari Feri. De ez még semmi ahhoz képest, hogy Etéden megházasodott, házat épített, családot alapított, gyermeket nevelt. És többé nem jött haza Magyari Feri. Mintha néki nem is lett volna faluja.  Mintha őt valaki nem szerette volna eléggé a mi falunkban. Mintha nem is ő énekelt volna legszebben minálunk holdas éjjelen. Mintha nem tetszett volna az ő fülének a hazai csűrkapu nyikorgása. Mintha Etéden szebben nyikorognának a csűrkapuk.

Mert ha nem Etédre, hanem egy nagy városba költözött volna Magyari Feri, hogy megváltsa a világot, nem szólnék semmit. Egy nagy városban magas házak vannak, széles utak és sok ember. Azt mondanám most, jól tetted, hogy elmentél. Jól tetted. Legalább megpróbáltad te is, Feri. Mert látod, megpróbáltam én is. Képes voltam valamennyire felnőni és otthagyni a falunkat. Hogy megváltsam a világot. Most pedig belátom, a világot nem lehet megváltani. Még a szeme se rebbent a világnak. Pedig láthatta volna, miért hagytam el a falumat. Azt sem vette észre, hogy megházasodtam, gyermeket neveltem, még valami házat is építettem. Semmit nem vett észre. Pedig én is képes voltam otthagyni a hazai kapuk nyikorgását, hogy mást ne is említsek. Akkor  mire volt jó ez a mi nagy elmenésünk? De az sincs már, akitől valamit megkérdezni érdemes. Erre most jöttem rá, hogy otthon jártam, s kinyitottam a csűrkapunk nyikorgó ajtaját. Most jöttem rá, Magyari Feri.