Nádli

Ami sima, az sima. Kész. El van intézve. A baj a nádlival van. Mert nincs elintézve.  A nádli valahol mindég bografut, megcsavarodik, egy szál belebotlik a másik szálba, előjön egy horpadás, egy göbbenő, valami kiszámíthatatlan fordulat, egy hátraarc, valamit kezdhetünk elölről.  Az ember sokszor azt sem tudja, honnan kezdje, hol van a dolgoknak az eleje, hol a közepe, esetleg a végét tudja néha, mert a végén általában ott szokott lenni a kámpec. Ezzel a kámpeccel sincs semmi gondja az embernek, majdnem olyan, mint a síma. Érthető. El lehet rajta igazodni. Valami be van fejezve, s kész. Pont olyan, mint a síma. El is lehet felejteni. A nádli makacs. Nem lehet könnyen átallépni, kikerülni, félretenni, megkerülni. A nádli természete rokonságban van a bojtorján természetével. Valósággal belecsimpaszkodik az emberbe, reá ragad, viteti magát, mindegy, hogy kivel, s merre, megy szívesen azzal, akivel találkozik, aki hozzáér, nehezen lehet tőle megszabadulni. Ahhoz ragaszkodik, aki épp a közelébe kerül. A nádli ráadásul még rosszindulatú is. És önző. Mindent úgy kell csinálni, ahogyan ő akarja. Nincs tekintettel arra, hogy az ember esetleg mást akar, mint ő. A nádlinak meg is lehetne bocsátani hitvány természetét, ha legalább tudnók, mit akar. De azt nem lehet tudni. Honnan lehessen, amikor ő maga sem tudja, mit akar. Még sejteni sem lehet, miért akar minduntalan bografutni, megcsavarodni, s hogy egy szál miért botlik bele oly nagy igyekezettel egy másik szálba. A nádli ezen túlmenően roppant határozatlan. Állandóan meggondolja magát. Belekezd valamibe, s ahogy belekezdett, máris megbánja, egyébhez fog nagy sietősen, mintha valami célja lenne. De nincs. Határozottan állítom, nincs neki semmi célja.  A nádli csak van. Azért van a nádli, hogy legyen. Szeret lenni. Egyebet nem szeret, de ha szeret is véletlenül, meggondolja magát. A nádlin nem lehet eligazodni. Ha a nádli útjelző tábla lenne, akkor az volna reáírva, hogy mondjuk, nem erre van Párizs, vagy Róma. Hogy ezek a városok merre vannak, az nem lenne reáírva a nádlira, mert a nádli senkit sem akar eligazítani semmiben. Senkit. De nem is tud, mert maga sem tud eligazodni.  A nádli maga a sors. Kiszámíthatatlan, hebehurgya a nádli természete, tele van teljességgel érthetetlen és megmagyarázhatatlan véletlenekkel. Épp ezért nem állíthatjuk róla, hogy unalmas lenne, azt az egyet nem állíthatjuk. Még a legnagyobb rosszindulattal sem. A nádliról minden rosszat el lehet mondani tiszta lelkiismerettel, csak azt nem, hogy unalmas. Ameddig van nádli, addig semmi nincs elintézve. A nádli olyan, mint az élet.  Elekes Ferenc