szombat, november 22, 2008

Lehet, hogy falra mászom
Nagyon meguntam itt lent, közöttetek, főleg titeket untalak meg nagyon, kik teljesen normálisak vagytok, pontosan tudjátok, miért keltek ki ágyaitokból minden hajnalon és hánykor kell nyugovóra térnetek, hogy másnap új erővel kezdjétek el semmit nem érő napjaitokat, mert mit ér az a nap, amit csak átsiettek, ugyan, mit ér, én most könnyen beszélek, mert már nem sietek, már nem ülök fel az utolsó vonatra, csak eltöltöm ezt a percet még, pedig úgy meguntam itt lent, közöttetek, kik teljesen normálisak vagytok, nincs bennetek egy szikrányi meglepetés, pontosan tudom, milyen egy normális ember, én ezen az állapoton átestem rég, mikor még azt hittem, meg kell ünnepelnem minden percet, ha ünnepről van szó, végig kell dolgoznom minden percet, ha munkáról van szó, végig kell aludnom minden percet, ha pihenésről van szó, végig kell lelkesednem minden percet, ha lelkesedésről van szó, végig kell sírnom minden percet, ha gyászolnivalóm van, csak eltöltöm köztetek ezt a percet még, nincs már semmi dolgom, épp arra gondoltam, mit is kezdenék magammal, ha fentről leszólnának nekem, uram, önnek még egyetlen perce van, mit is kezdhetnék azzal a perccel, az utolsóval, fölvennék talán egy eldobott csikket, nem, azt nem venném föl, vagy káromkodnék egy jó nagyot, nem, nem káromkodnék, minek, annyi a káromkodnivalóm, hogy ahhoz nem elég egy perc, vagy megbocsájtanék az ellenem vétkezőknek, jaj, azt nem tudnám megbocsájtani, annyian vétkeztek ellenem, vagy bocsánatot kérnék mindenkitől, akit megbántottam, nem, azt sem tehetem, én majdnem mindenkit megbántottam már, egy élet nem lenne elég, hogy vétkeim elsoroljam, különben is vannak gyönyörű vétkeim, melyekhez ragaszkodom, még most, az utolsó percemben is azokra emlékezem, a gyönyörű vétkeimre, nagyon meguntam itt lent, közöttetek, lehet, hogy falra mászom, talán azt tenném az utolsó percben, ha fentről most leszólnának nekem, van még egy percem, csak azt nem tudom, elég-e egyetlen perc ahhoz, hogy falra másszak, jó, magas falra, hogy ne lássak senkit ott alant, senkit ne lássak a sok siető, normális ember közül, nagyon meguntam itt lent, közöttetek, na, mi van, hát szóljon már valaki nékem onnan, odafentről... 

1 megjegyzés:

Zsigmond Bathori írta...

mielott leszolnak odafentrol, javasolom elotte jol telefirkalni azt a magas falat, mindenfelevel... csak ugy, dacbol. en mondom, megeri!