Kiderült, hogy király voltam (26)

26. Meg kell bolondulni

Látod-e Ida, mondtam Idának, látod-e, miket beszélsz. Nem te mondtad, mekkora ereje van annak a szónak, hogy bolond ? És hogy azt nem szabad kiejteni, még akkor sem, ha úgy érezzük, csakugyan megbolondulunk. És nem te hoztad fel azokat a kimoshatatlan foltokat, amelyek előjönnek a ruhákból száradás után ? Ebben a faluban a népek többször ejtették ki a szájukon azt, hogy meg kell bolondulni, mint ahányszor a Miatyánkot. Egyebet sem hallottam anyámtól, ha valamibe belebotlott az életünk, csak azt, hogy meg kell bolondulni. Én most ebbe a játékból kitalált királyságomba botlottam bele, s te azt mondod, ismered a járást. Hogy kiutat találsz a reménytelen helyzetből. Miféle járást ismersz Ida, amikor te évtizedeken át ki sem tetted a lábad a kapunkon ? Csak sétáltál a kertben , az udvaron, s lehajoltál a fűszálakért és virágokkal foglalatoskodtál. A túlélés szépségéről beszélsz, amikor néked csupán a bolond életed leélése volt az egyetlen és mindennapi dolgod. Azt sem tudod, mi a munka. Arról pedig fogalmad sincs, mit jelent a hiába való munka. Amikor semmi nem sikerül és mindent újra kell kezdeni.

Mit tudhatsz te azokról az időkről, amikor anyám gyönge, beteges asszony létére füstös vonatok tetején utazott Bukarestbe, kölcsönkért pénzen vett disznólábat vitt , hogy azt eladja ott és kenyeret vegyen nekünk ? Hogy éhen ne haljunk. Mert nehéz idők jártak akkor. És mit tudsz arról, hogy a Férde nevű dűlőben gyermeki erőmmel szedtem össze és hordtam el onnan a nehéz és nagy kövek sokaságát. Hogy teremjen ott valami. És mit tudsz Középlábról, ahol csak sás volt azelőtt és azt apámmal termővé tettük. És nem tudhatod, hogy őszök idején bejártuk a mezei utakat mind és azoknak köves martjairól lekaszáltuk az otthagyott, megvénült füveket. Amiket levágni is nehezen lehet. Hát arról, hogy cséplések idején házról házra jártunk kalákába és mi, gyermekek cipeltük a nehéz zsákokat. És amikor örülnünk kellett volna a termésnek, akkor jött a hatóság és elvette tőlünk a termést.

De a hatóság a kezét sem tette rá a zsákokra. Nekünk kellett azokat cipelnünk a kijelölt helyekre is. És amikor termővé tettük földjeinket, elvették a földjeinket. Mit tudsz te ezekről a dolgokról, hogy azt mered mondani, ismered a járást ? És miféle beszéd az, hogy időnkint egy kicsit meg kell bolondulni ? Mert szerinted ez a kiút, az egyetlen megoldás. Énnekem nem kellett sokat forgatnom a történelmi könyvek lapjait ahhoz, hogy tudjam, mi az a túlélés. És itt vannak a véletlenül életben maradt, örökké üldözöttek. Akik a saját bőrükön tanulták meg a túlélést. Nem a könyvekből.

Nekik is azt a tanácsot adnád, hogy időnkint egy kicsit bolonduljanak meg ? Hogy a véletlenül megmaradt életüket vidámabbá tegyék ? Hát tudd meg, nem fognak megbolondulni. Egy kicsit sem. Látom őket, nyugodtak és bölcsek lettek. Megtapasztalták a túlélés módozatait.  De ezt most ne vegyük elő. Mert ezt a témát ezer esztendőkön át tárgyalhatnók, végére soha nem jutnánk.

Azt mondod, nem vagy hozzászokva az egyszerű élethez és az egyszerű élet nem is tetszik néked. Mit gondolsz, ki van itt ebben a kitalált birodalmunkban hozzászokva az egyszerű élethez ? Senki. Sokszor még arra sem volt időnk, hogy megnőtt körmeinket levágjuk a lábujjainkról. Igaz, erre nem is volt szükség. Mert drága zoknijainkat nem lyukasztották volna ki a megnőtt körmeink.

Emlékezz arra, mit mondtál, amikor nehéz kérdéseket tettem föl néked a normális és a bolond emberekről. Azt mondtad, a bolond ember  a valóságról sokkal többet tud, mint amennyit a normális emberek tudnak. Mert a normális emberek egymásnak mindent nem mondanak el. Ezt akkor én igaz beszédnek ismertem el. De te azt is mondtad, hogy jó bolondnak lenni. Mert a normális emberek többet ártottak a világon, mint a bolond emberek. Akkor most arra felelj, te milyen birodalmat képzeltél el magunknak, hogy arra felé menjünk. Ha már ismered a járást. Amiképpen magad mondtad. Normális emberek birodalmát hozzuk-e tető alá, vagy pedig bolond emberek birodalmát ? Mert én azon nem tudok eligazodni, hogy éljünk is túl mindent, de időnkint egy kicsit bolondok is legyünk. Még akkor sem tudok ezen eligazodni, ha arra gondolok, ezt a birodalmat most játékból találtuk ki.

Kiderült, hogy király voltam (25)

25. Ismeri a járást

Egyszer mondom Idának, te Ida, szerintem nem nekem való a királyi mesterség. Igen sok vesződéssel jár. Huzatos helyen van a birodalmunk. Vannak esztendők, amikor még a szilva is megfagy a fákon, nem úgy, mint Medeséren.

Egy királynak kell legyen katonasága is, nem csak királysága. Anyám elég katonás teremtés, de őt nem állíthatjuk oda, hogy őrízze a birodalmunkat. Mert ha oda állítjuk, ki rendezi a tyúkokat, mert ugye, tyúkra is szükség van. És a disznók is állandóan csak ennének. Azért is nevezik őket disznóknak. De vannak disznó emberek is, akik valósággal letörik a kerítésünket, hogy ne legyen nekünk se kerítésünk. Ha már nekik nincs. Egy királyság  pillanatok alatt úgy tönkre tud menni, hogy semmi nem marad belőle. Volt már erre is példa a történelemben.

Itt, a faluban is. Élt a patakon túl egy ember, de akkora módban, mint egy király. Ez a gazdag ember egyik napról a másikra valami bank miatt elveszítette minden vagyonát. És szégyenében el is ment a faluból. A fiával együtt. Kóboroltak ketten falvakon és erdőkön át. Eljött egy hűvös este és az ember azt kérdezte a fiától, mi most mit eszünk, mert semmi ennivalónk nincs már. A gyermek azt felelte, mit eszünk, de hol hálunk, azon gondolkozzék, apám. Ez a mondás fönnmaradt a falunkban. Annyira, hogy ha valaki hirtelen nagyon leszegényedik, nem azt mondják,  leszegényedett, hanem azt, hogy mit eszünk, de hol hálunk helyzetbe került. Ezt most azért hozom elő, mert nekünk ennivalónk még van, de te a nyárikonyhában hálsz és egy király bolondja nem szokott nyárikonyhában hálni, hanem ő is kényelmes lakosztályban. Mikor lesz itt néked kényelmes lakosztályod a mi királyságunkban, Ida ?

Annyi apró intéznivaló van egy királyságban, hogy azt mi ketten nem bírjuk az idegeinkkel. Én már érezni kezdtem, baj van az idegeimmel. Hiába szedem a pirulákat, fáj a fejem.

Ezért mondom, hogy nem nekem való a királyi mesterség. S a király bolondja tisztség neked sem való. Mi lenne, ha ezt a játékot mi abbahagynók, amíg még nem késő. Mert számíthatunk a közvéleményre is. Egy napon csak megjelenik a házunk előtt a járkáló asszony, benéz a kapunkon, vagy a kerítésünk résein és nekünk vége. Máris kialakul rólunk az újabb közvélemény. És ha egyszer a közvélemény szerint ezen az udvaron nem egy, hanem két bolond is van, akkor mi itt nézhetjük egymást. És kóstolgathatjuk eső után a füvet. Nem az lenne a jó megoldás, hogy én megelégednék azzal, hogy király is voltam, te pedig szépen elfelejtenéd ezt a Fedák Sárit ? És véle együtt az egész bolondságodat.

Azt mondja Ida, úgy veszi észre, keveset olvastam én a történelmi könyvek bizonyos fejezeteiből. Könnyen megfutamodom és szeretek félreállani a bajok elől, ha megsokasodnak bajaim. Például a túlélésről keveset olvastam. Pedig a nehéz helyzeteket túlélni sokkal érdekesebb, mint egyszerűen csak élni. Aki  egészséges, annak élni nem nehéz. Vannak, akik csak élnek, s egyszer csak azt veszik észre, megöregedtek. Átsétálnak az életükön, valamit csinálnak, s annyi az egész. Bújnak is be a földbe. Ő nem szereti az ilyen egyszerű életeket. Nincs is hozzászokva az egyszerű élethez. A túléléshez szoktatta őt az önként vállalt, immár hivatásos bolondsága. Ezt a királyságot feladni könnyű, mert jóformán még el sem kezdtük. Csak egy zöldellő bodzafát tudnánk fölmutatni az eddigi uralkodásunkból. Az pedig szinte semmi.

Mondom, ismét okos dolgokat hallok tőled, de ezek engem nem nyugtatnak meg. Azt várnám el az én udvari bolondomtól, hogy helyettem kiutat találjon ebből a reménytelen helyzetből. Amibe kerültünk. Erre könnyedén azt feleli Ida, sokat nem kell várnom, ő ismeri a járást. Vagyis a kiutat. Szerinte időnkint egy kicsit meg kell bolondulni.

Kiderült, hogy király voltam (24)

24. Közvetlen szomszédok

Engem egy csöppet sem izgatnak a külügyi dolgaink, mondom Idánknak. De mit csináljunk a közvetlen szomszédainkkal ? Mert ott vannak ezek a Borbélyék. És az ő trágyadombjuk egy része be van suvadva a mi birodalmunkba. Ami teljességgel türhetetlen. Azt mondd meg nekem Ida, milyen módszerrel közelítsük meg a mi közvetlen szomszédainkat, hogy meg ne haragudjanak reánk. Azt mondja a mi Idánk, közvetlen módszerrel kell megközelítenünk a mi közvetlen szomszédainkat. Más megoldás nincs. Ne is törjem ezen a fejem, mert más módszer erre soha nem is volt. Mondom, jó ez az ötlet. De te is jól tudod, hogy én milyen ideges, bolond ember vagyok. Főleg, ha a szomszédok szemetének az eltakarításáról van szó. A magam szemetét könnyen elviselem, de semmiféle szomszéd szemetével nem foglalkozom. Különösen, ha király leszek.

Hogy néz ki egy király, aki a szomszédok szemetével bajlódik, s nem az ő birodalmával ? Ezt mondd meg nékem Ida ! Erre azt mondja Ida, hogy ezt a dolgot ő könnyedén el tudja intézni. Harag és veszekedés nélkül. Mert neki van egy nagy segítsége, akinek a nevét nem meri kimondani, mert csak ketten vagyunk.

Mondom, akkor a te segítséged nem lehet más, csak egyedül Fedák Sári. Eltaláltam, mondja Ida, ő a legnagyobb segítsége, de a nevét nem mondja ki, mert nincs senki a közelünkben, s mi abban megegyeztünk már, mikor mondhatja ki azt a nevet, s mikor nem. Mondom Idának, Ida, náladnál okosabb udvari bolond nincs is a világon. De azért nagyon kiváncsi vagyok a te közvetlen módszeredre.

Aztán ez a mi Idánk tett még egy érdekes megjegyzést. Azt, hogy miért mondom azt magamról, hogy én ideges, bolond ember vagyok. Mert szerinte ilyesmit nem szabad kimondani, még abban az esetben sem, ha csakugyan így gondoljuk. Mert annak a bolond szónak olyan nagy hatalma van, hogy könnyen eluralkodik az emberen, ha nem vigyázunk. Rajta is eluralkodott. A kimosni való ruhákkal is így van. Hiába áztatja be őket előre az ember és hiába pazarolja reá a sok szappant. Olyan foltok is elő jönnek száradás után, amiket kivenni onnan csak ollóval lehet. Éppen ezért azt a szót, ha csak lehet kerüljem el. Messze.

Egy napon, amikor ismét körüljártam a hátsó tartományt, s a kertünket, azt látom, hogy a Borbélyék trágyadombja már nem olyan, mint amilyen volt. Előtte szép, bokros bodzafa zöldellt, s a domb felénk besuvadt része eltűnt annan, ahol volt. Az udvarunkon találkoztam Idával, kérdem tőle, hogyan került oda az a szép, bokros bodzafa. Azt mondja, az ő közvetlen módszere által került oda. De nem ő ültette, hanem maga, az öreg Borbély. Mégpedig a saját jószántából. És semmi haragról nincs szó. Hanem inkább a legnagyobb békesség uralkodik most már a birodalomnak abban a fertályában. Idát nem is faggattam tovább az ő módszeréről. Örültem, hogy legalább egyet léptünk előbbre, nem csak szavakban, hanem a valóságban is.

Kiderült, hogy király voltam (23)

23. Röpködő ötletek

Mondom Idának, akkor felejtsük el ezt a Délafrikát. De Károlyt ne felejtsük ki a számításainkból, mert nem Délafrikából áll a világ. Ott van például Siklód. Ida ismét a szájához tette a kezét, épp csak ki tudta mondani, milyen birodalom alapítás az, ha egy királynak annyira röpködnek az ötletei, hogy Délafrikából egyenesen ide tud szökni Siklódra. És mit lehet kezdeni ezzel a hegyek közé eldugott faluval, Siklóddal, ahová még szekérrel is nehezen lehet eljutni esős időben. Miképpen tudná Siklód képviselni az én birodalmam külügyeit, amikor a saját baját is nehezen intézi az a falu. Mondom, az lehet, hogy a saját baját nehezen intézi az a falu, de az én öcsém az ő pesti barátjával, Stefanovits Péterrel olyan kazettás mennyezetet festett a siklódi templomnak, hogy annak csodájára jártak. Messzi földről eljöttek a művelt népek. Filmezték, fényképezték azt a mennyezetet és csak csodálkoztak az ő nemes cselekedetük láttán. Szóval, ne hagyjuk ki Károlyt. Nem is beszélve arról, hogy ennek a Károlynak akkora életrajza van leírva, hogy alig fér el egy könyvben. És neki is sok barátja van. Még Amerikában is van  barátja.

És milyen jó, hogy eszembe jutott Amerika ! Emlékszel a te testvéredre, Miklósra ? Aki Johnson elnök idejében itthon járt ? Olyan repülőgéppel utazott át a tenger fölött, amilyenen az amerikai elnökök járnak a világban. Ennek a repülőnek három számból van a neve. 747. És tudod te azt, hogy én is utaztam egy pont ilyen repülőgépen ? És Láttam magát Nixon elnököt is a maga, élő valóságában ? Éppen melletünk suhant el az ő fekete autóján. Az is lehet, fékezett, amikor engem meglátott. Kezet nem fogtunk, ez igaz, mert nékem akkor sürgősen el kellett mennem egy moziba. De láttam őt. És ez nem kicsiny dolog. Mert nem mindenki látta ezt az elnököt a mi falunkból. A maga, élő valóságában.

Mondod, hogy röpködő ötleteim vannak. Tudd meg, hogy nem árt, ha szökdösik az ember képzelete. Mert attól az ember képzeletének nem lesz semmi baja. Ha szökdösik. Erre mondok néked egy példát, Ida, hogy jobban megértsed, mit akarok mondani. Mert egy udvari bolond nem maradhat ki semmi fontos tudományból. Képzeletben az ember elmehet egészen a forró Nap legbelsejébe és attól nem perzselődik meg a képzelete. És elmehet a legnagyobb jéghegyek közé és nem fagy meg az ember képzelete. Persze, én tudom, hogy te ezeket a dolgokat mind egy szálig ismered. Mert  egy jó királynak csakis okos bolondja lehet, s te okos vagy, Ida !

De említettem az imént a testvéredet, Miklóst. Az igaz, hogy ő csak házmester San Franciscoban. De azt tudnod kell, hogy a fontos dolgokat nem minisztériumokban intézik az okos emberek, hanem kapusokkal és házmesterekkel intézik ebben a világban. És honnan tudhatnók, hogy hány fontos ember lakott éveken át abban a nagy házban, amelynek intézője volt ez a Miklós ?

Mert a házmesterek tudják legjobban a náluk lakó, fontos emberek viselt dolgait és ezáltal szerteágazó kapcsolataik vannak. Énnekem például Cleveland városában olyan fontos beosztású barátom is volt, akire azt  bízták, hogy az űrhajók tartósságát számítsa ki. Hogy ne hulljanak darabokra az űrhajók. Ezt az embert Gyékényessy Györgynek hívták. Sajnos, elment a föld színéről. De él a fia. Aki szintén Gyuri. Ez a fiatal Gyuri egy tömlecnek az őrízője most abban a városban. És nem árt jó barátságban lenni a tömlecek őreivel sem. Azt mondom néked, Ida, a mi, eljövendő birodalmunk külügyi dolgai jó kezekben vannak.

Kiderült, hogy király voltam (22)

22. A kert nem fut el

Lassan annyira komolyan vettem ezt a szép játékot, a birodalom alapítását, hogy ha időm engedte, naponta körbejártam a kertünket és a Nyugati tartományt. Vagyis a hátsó udvarunkat. Megvizsgáltam, helyükön vannak-e a határt jelző kövek és megszámoltam, hány új vakondtúrás jelent meg az előző naphoz viszonyítva. Néhányszor átnéztem a szomszédok felé is, nem került-e birtokunkhoz közelebb a kerítésük. Borbélyékkal nem voltam megelégedve. Kerítésük nem jött hozzánk közelebb, de a trágyadombjuk egy része valósággal be volt suvadva az én birodalmamba. És akkor elképzeltem, miféle királyság az, amelynek birodalmába be van suvadva egy idegen tartomány trágyadombja. Már jött, hogy átszóljak Borbélyékhoz, hogy ezt a rondaságot szüntessék meg. De azonnal, mert én itt egy olyan birodalom megalkotásán fáradozom, amelynek még a közelében sem lehet semmiféle trágyadomb. És vigyázzanak magukra, mert itt én leszek a király. A közvetlen szomszédjuk. És egy királynak messzire nyúlik a karja. Még a szomszédokon is túlra. De erről azonnal le is mondtam. Attól féltem, másnap rólam is azt fogja mondani a közvélemény, hogy a bolondságot elkaptam a mi Idánktól, mint amiképpen a gyermekek kapják el egymástól a himlőt. Megfelelő alkalom adódott és én tanácsot kértem Idától, mivel is kezdjem a birodalom alapítását. Említettem, hogy bejártam mind a két tartományt, s a kertet is. A mi Idánk röviden és okosan annyit mondott, a kert nem fut el. Ez azt jelentette, hogy most ne a kertünkkel foglalkozzam, s a vakondtúrásokkal, hanem előbb a külügyekkel.

Mondtam is Idának, milyen nagy igazságot szólott. Mert egy birodalom sorsa a szomszédaitól függ. A történelem is azt mutatja, ha egy ország nincs jó viszonyban a szomszédaival, akkor az az ország nemhogy haladni nem tud, hanem még helyben topogni is alig. Mert nem hagyják békében. A rossz szomszédok minden okot megkeresnek arra, hogy sötét színekkel fessék le a velük vitába keveredett birodalmakat és akkor megbénul a kereskedelem, a turizmus, a kultúra, tudomány, egyszóval minden. Mondom, akkor ott fogjuk kezdeni, a külügyekkel.

Nagykövetünk már van is, mondtam Idának. Mert az én öcsém, Károly haza szokott látogatni Pestről anyánkhoz és ha legközebb jön, akkor én megkérem őt, képviselje külhonban a mi érdekeinket. Mert ez a Károly nem egyszerű, pesti lakos, hanem a világjáró ember is. Nemrég jött vissza Délafrikából, nagy lehet az ő befolyása a világ dolgaiba. A mi Idánk erre a szájához emelte kezét, hogy ne lássam a kacagását. De én láttam, hogy kacag a mi Idánk. Kérdem, mit tudsz te ezen mulatni, mert komoly dolog, ha valaki megjárja Délafrikát. Azt mondja Ida, biza, ő hallotta, jól megjárta a mi Károlyunk azt a Délafrikát. A festményeivel ment oda, hogy azokat ott kiállítsa, s olyan hitvány társaságba keveredett, szinte agyon is verték. Örült, hogy onnan épségben haza tudott jönni. És ő nehezen tudja elképzelni, hogy ez az én öcsém valaha is a mi ügyeinket képviselni tudná Délafrikában.

Kiderült, hogy király voltam (21)

21. Feriland és a turisták

Nem volt olyan nap, hogy ne ízlelgettem volna azt az idegen és mégis jól hangzó szót, hogy Feriland. Elegáns és nagystílű szó a Feriland. Sokkal szebben hangzik, mint azt, hogy Feriföld. Főleg az ö-betű zavart ebben a saját szavunkban. Hogy minek kell abba a szóba az az ö-betű... És persze, elképzeltem az ide látogató turista népeket is, akik ki sem tunák ejteni a Feriföldet. És az az igazság, hogy én régen is sokszor gondoltam idelátogató turistákra. Mert szép őszök idején gyönyörűnek láttam a mi udvarunkat. S a kertünket is. Egyszer, egy szép ősz idején még fogalmazást is írtam kedvtelésből a mi udvarunkról. Itt, a falra fölfutó szőlőlevelek árnyékában. Amikor már hosszúra nyúlott az árnyék. Gondoltam, ha úgy adódik, bele is teszem azt a fogalmazást egy kicsi könyvecskébe. Az lett a fogalmazásom címe, hogy Papsajt. 

Elmegy ez a nyár is, a Hargita felől már üzent az esti szél, hogy valahol köszörülik a jégcsapokat. De amiként a ruhát illik beszegni egy varrással, a friss szántást egy ekenyommal, a járdát egy sor kockakővel, szeretném még egyszer beszegni, körbejárni egy gondolattal ezt az elmenő nyarat, el ne felejtse a mi udvarunkat. A szakképzett turista csak röhögne rajtam, hogy egy szürke, kis udvarról fecsegek az elmenő nyárnak, mikor ő mindent megjárt immár ezen a széles világon. Röhögne rajtam, és azt mondaná, mit akarok, hiszen nem tudnék néki felmutatni semmit, se egy jókora gombát, se egy fagyöngyöt, se egy merész fölvételt a sziklák csúcsairól. Még egy utolsó szál árvalányhajat sem tudnék néki adni. Igaz. Csakhogy a mi udvarunk a legszebb hangulatú táj : papsajt nő rajta, s a bugyuta kicsi récék sietésükben orra esnek. Virágot, szőlőt nevel, eljönnek ide a méhek, a darazsak is, akár a pletykás vénasszonyok, vagy a szomszéd gyerekei. Az alma is úgy hull le a fűbe komótosan, nem gurul tovább. Itt szereti. Tavasszal fecskék köröznek fölötte, ősszel csillog az ökörnyál, mint a harmat. Vagy mint a gyémánt. Nekem mindegy a kettő. Van, akinek nem mindegy, de az se baj. Még az ég is jobban látszik innen. S a Hold is. A nyár ismeri ezt az udvart, nem kell néki különösképpen lefesteni. Csak fölemlítem a hangulatát, el ne felejtse. A szakképzett turistán csak mosolygok ilyenkor, mert csakugyan, mit is fényképezne a mi udvarunkon, ha egyszer ide tévedne. A bugyuta kicsi récéket, amint sietésükben orra esnek, vagy a méheket, vagy azt, hogy nő a papsajt ?

Ezt fogalmaztam. Most pedig a birodalmamra gondolok. Aminek már neve is van. Feriföld. És elképzelem, csakugyan, miképpen hangzana, ha egy ide tévedő turista azt mondaná az udvarunka, s a kertünkre nézve, hogy ez a birodalom Feriland. És színes pántlikákkal földiszítve megjelenne s valami üde táncot lejtene előtte a mi Idánk ? Azért később beláttam, ilyen birodalomnak királya nem szeretnék lenni. Mert még a végén igazi bolondnak nézné valaki az én udvari bolondomat. Aki normális és okosabb, mint sok más ember a falunkban.

Kiderült, hogy király voltam (20)

20. Botlásaim Feriföldön

Egy tapodtat sem tudnék most tovább menni anélkül, hogy a legelső botlásomat meg ne említsem. Feriföldön. Ennek a botlásomnak pedig maga a földrajz volt a kiinduló pontja. Mert az én birodalmam földrajzilag nem volt a környék legalkalmasabb helye a kormányzásnak. Negyed részét körbe vette a Nyikó pataka. Annak természete bolondabb volt az Ida bolondságainál. Csak gondolt egyet a patakunk, s elárasztotta vizével az egész birodalmat, sőt, a szomszédos országokat is. Le, egészen alszegig. Volt olyan esztendő, hogy apám háromszor is elültette a kukoricát, s a víz háromszor öntötte el a mi kertünket. Minden évben pontosan május tizenkettedikén ültette el a kukoricát, ahogy az szokás, de volt eset, még júniusban sem kelt ki a harmadik ültetés.

Hányszor tárgyaltuk meg apámmal, milyen jó lenne a szomszéd faluban, Medeséren lakni. Mert ugyan ez a Medesér csak egy jó hajításnyira van tőlünk, de olyan jóságos hegyek veszik körül azt a falut, hogy a májusi cseresznyék épebbek ott  és szebbek, mint a leányok orcája. Nem is beszélve arról, hogy Medeséren a dió is megterem. Minden esztendőben. Nálunk kifagynak a diófák. Nincs dió. És az én legelső botlásom pontosan a dió miatt következett be. Feriföldön. Mert anyám Segesvárról hozatott diót, s hogy az Idánk orvoslását munkával folytassa, elővett egy fél zsák diót. Hogy azt törje meg. Mármint a mi Idánk. És gondosan szedje ki a dió belét. Mert drága a dió.

Anyám nem szólt nekem, hogy segítsek Idának, csak annyit, hogy adjak neki egy jó kalapácsot. Nem szólt, mert tudta jól, hogy én a paszuly válogatásánál is bonyolultabb és idegölőbb munkának tartom a diótörést. Adtam hát egy jó kalapácsot Idának, s ott is hagytam, hogy törje a diót a mi szegény Idánk. Aztán egy kis idő múlva megsajnáltam, s elővettem magamnak is egy kalapácsot. És leültem melléje. Hogy legalább beszélgessünk. Mondom Idának, azért jó nevet adtál te ennek a birodalomnak. Mert ha például angol turisták látogatnak meg minket, akkor nem kell kínlódnunk a birodalmunk nevének lefordításával. Azt mondjuk, Feriland. Így máris érteni fogják, mi az a Feriföld. És nem is csúnya az a szó, hogy Feriland. Talán még szebb is, a Feriland, mint a Feriföld.

Amint kiejtettem azt a szót, hogy Feriföld, megjelent anyám és azt kérdezte, miféle Feriföldről beszélgetünk mi ketten Idával. Ilyen gyorsan még soha nem váltott az agyam, mert azonnal azt válaszoltam anyámnak, hogy Fedák Sári szeretőjéről, Molnár Feriről váltottunk néhány szót. Mert az a Molnár Feri azért roppant érdekes ember volt. Talán a legjobb író ezen a földön. Így aztán szépen elboronáltam a Feriföldet Molnár Ferivel, s a földdel is. Anyám csodálkozott, hogy én töröm a diót, de a mi Idánk is meglepődött az én találékonyságomon.

De nem csak meglepődött, hanem még szemrehányást is tett azért, hogy minek kellett nekem hazudnom anyámnak. Mert ő elő sem hozta Fedák Sári nevét. Mondtam Idának, nem baj. Sőt, az lenne jó, ha ő is ritkábban emlegetné a Fedák Sári nevét. Mert minél ritkábban ejti ki  a Fedák Sári nevét,  anyám annál gyakrabban gondol arra, hogy jól találta ki a bolond embereknek munkával való gyógyítását. Erre a mi Idánk fejét csóválva mondta, mi ketten nem abban állapodtunk meg, hogy neki ki kell gyógyulnia a bolondságából. Mert ő a közvélemény előtt meg akar maradni bolondnak. Az a kettőnk titka, hogy ő tulajdonképpen normális. Mint más.

Kiderült, hogy király voltam (19)

19. A birodalom neve

Egy reggelen mondom Idának, fésülködjön meg szépen, tegye rendbe a haját, mert ilyen bozontos fejből nem tudnak ép gondolatok elő jönni. Márpideg nekünk most ép és ötletes gondolatokra van szükségünk. Mert semmit nem tudunk kezdeni a birodalommal, ameddig annak nincs neve. Még egy egyszerű fogónak is neve van. Az egyik harapófogó, a másik csípőfogó, aztán laposfogó is van, s így tovább. Pont egy birodalomnak ne legyen neve ? Ida azt mondja, a névadás a legnehezebb dolgok közé tartozik. Mert mifelénk egy tenyérnyi földnek is már századok óta neve van. Például Tanórok, Gátrétje, Ferde, Likat, Szorosrét, Albükk, Cserehát. Fölsorolni sem tudnók a dűlők neveit.

Mi lenne, ha egyszerűen azt adnók a birodalom címének, hogy Feriföld. Mert az ő tudomása szerint ilyen még nincs. Sehol a világon. Mert ugye, Fokföld, az van. Tűzföld is van. De a mi kertünk nincs fönt, valaminek a fokán. És a tüzet ne is említsük, mert a tűztől mentsen meg mindenkit az Úr. Lehetne Ferencföld is. De Ferenc-József csatornánk, az már van az Alba pataka mellett. De annak a csatornának csak az egyik fele Ferenc, a másik fele József. Nem lenne helyes egy fél csatornát egy egész birodalommal összecsapni. Ha pedig olyan szerencsétlen valaki, hogy nevet sem tud adni a birodalmának, akkor inkább mondjon le, ne kacagtassa magát. Mert ő tudja, mit jelent ha a falu népe kacag valakin. Abba bele lehet bolondulni. Sokszor érezte ő is, hogy belebolondul a sok csúfolódásba, a feléje röpülő kövekről és husángokról nem is beszélve.

Mondom Idának, jól van, legyen a birodalmunk neve Feriföld. Ahogy mondod. Jó ez a név a mi birodalmunknak. Azért jó, mert a mi kertünknek nem nagy a kiterjedése. És én nem is lennék képes egy hatalmas kiterjedésű birodalomnak királya lenni. Nálamnál nagyobb uralkodók is abba buktak belé, hogy nem voltak megelégedve a meglévő birodalmuk nagyságával. Ezért állandóan mások földjét akarták az ő földjükhöz hozzácsapni. Ott van Nagy Sándor, vagy a kicsiny termetű Napoleon példája ! Minek kellett egy kicsiny termetű embernek akkora nagy birodalom, amikor azzal sem tudott tisztességesen foglalkozni, ami neki volt.

Azt mondja erre a mi Idánk, helyesen gondolkodom a névadást illetően, de azért ő hibát talált a birodalomban. Kérdem, mi lesz  később, ha már ebben is hibát talált. Azt mondja, ebben csak annyi hibát talált, hogy “birodalmunk”-nak neveztem Feriföldet, tehát a király bolondját is a tulajdonoshoz, vagyis a királyhoz soroltam. Márpedig még nem volt a világon olyan király, aki a birodalmát az ő bolondjával megosztotta volna. Még a saját gyermekével is nehezen osztotta meg ezen a földön sok király. Mert ilyenek a királyok. Nézzek csak jobban szét a történelemben.

Mondom, igazad van, Ida. Ilyenek a királyok. De az én királyságom a te ötleted volt, nem az én ötletem. Még annak a nevét is te találtad ki. Hogy legyen Feriföld a neve. És te tártad szét a karjaidat, amikor rámutattál a kertünkre, hogy az jó lesz birodalomnak. Én, a saját fejemtől ki sem találtam volna. Miért ne lehetne kettőnké az a birodalom ? És arra sem gondoltam soha, hogy én valaha is király legyek. Márpedig te mondtad azt nekem, kiderült, hogy király voltam.

A mi Idánk azt mondta, akárhogyan is forgatjuk ezt a dolgot, legjobb, ha mindenki megmarad a saját mesterségénél. És neki semmiféle birodalomra szüksége nincsen. A bolondság, az más. Az neki legalább jól áll. Annyira jól, hogy abban még a közvélemény sem tudna hibát találni. Tehát én leszek egyedül a király és ő lesz a király bolondja.

Kiderült, hogy király voltam (18)

18. Amire nem gondoltam

Minél beljebb kerültem a régi könyvek olvasásában, annál inkább elment a kedvem a királyságtól. Kiderült, hogy létezik parlamentáris monarchia is. Ez a fölfedezés egyenesen mellbe vágott engem. Mert az ilyen királyságban az uralkodó a parlamentnek van alárendelve és nem úgy kormányozza birodalmát, ahogyan akarja. Hanem úgy, amiképpen a parlament jónak látja. Az ilyen monarchiában a király egy nagy, díszes semmi. Tele aranyos ékszerekkel és övekkel. De egy szava sincs birodalmának irányításában. Csak ül egész nap egy hatalmas fotelben és pipázik. Ha engedik. Mindössze arra való, hogy ha unalmas vendégek jönnek a birodalomba kiváncsiskodni, akkor azokat az unalmas vendégeket legyen aki fogadja. És beszélgessen velük unalmas, jelentéktelen dolgokról. Kormányozni a világon semmit nem kormányozhat az ilyen király. Legföntebb a tolószékét kormányozhatja, ha van neki, ameddig erejével bírja. Ez a lehetőség engem nagyon elkeserített, mert anyám, amilyen határozott és erőszakos teremtmény volt mindig, egyedül betöltötte volna a parlament szerepét is. Sőt, mérgében egy valóságos parlamentet  föloszlatott volna. Ha valami kis oka  lett volna rá. És nekem az is eszembe jutott, hogy az én birodalmamban mindig is anyám uralkodott. Nem apám, s nem én.

Egy este például, lefekvés után hallom, amint azt mondja anyám apámnak, Ferenc, ezt a közfalat egy fél méterrel arrább kell tenni. Mégpedig minél hamarabb. Apám, aki a házunkat építette, szelíden, szinte félve megkérdezte anyámtól, miért kell azt a falat egy fél méterrel arrább tenni. Anyám azt mondta apámnak, Ferenc, azt a falat azért kell egy fél méterrel arrább tenni, hogy a rakott csempekályha mellett jobban elférjen az a láda, amiben a tűzifát tartjuk. Mert így szorosságban van a láda és annak a födelét nehéz fölemelni. Apám csak sóhajtott egy jó nagyot, jelezvén, hogy az mégis csak túlzás, hogy ő egy közfalat fél méterrel tovább tegyen egy semmi, kis láda miatt. Én pedig magamra húztam a paplant az első szobában, hogy legalább a röhögésemet ne hallja anyám. Ilyen körülmények figyelembe vétele mellett semmi módját nem láttam annak, hogy én ebben a birodalomban valaha is király lehessek.

Egy alkalmas pillanatban mondtam is Idának, hogy az én királyságom eléggé bizonytalan, s ezzel együtt az ő “Király bolondja”-címe is veszélybe került. Mert ebben a birodalomban anyámé a kormányzás nem az enyém. Erre a mi Idánk csak annyit mondott, mint amennyit más alkalmakkal szokott. Hogy nézzek szét jobban a történelemben. Mert a királyságok általában föl szoktak borulni, mint az eltörött tengelyű szekerek. És emlékezzek arra az időre, amikor apám fogságban volt, s anyám a kórházban. És egyedül én vezettem az egész gazdaságot. Mégpedig szinte gyermek fővel vezettem. És jól. És semmit sem kell elsietni, mert az idő kiforogja mindenkinek a sorsát. Még a birodalmak sorsát is az idő forogja ki.

Kiderült, hogy király voltam (17)

17. Falusi királyság

A mi Idánknak az a javaslata, hogy legyek király, s őt udvari bolonddá léptessem elő, szép játéknak tűnt. És hasznos játéknak. Mert legalább így Idának is lett volna elfoglaltsága. Anélkül, hogy anyám irányította volna őt, mikor, mit kell elvégeznie az udvarunkon. Vagy a kertünkben. Éjjeleken át nem aludtam. Azon törtem a fejem, milyen is lehet a királyi mesterség. Ez a fejtörés játék volt ugyan, de én tudtam, nincs komolyabb dolog a játéknál. Először is abból indultam ki, hogy nem lehet nagyon nehéz a királyi mesterség, ha pédául Mátyásból király lett, amikor még alig töltötte be a tizenötödik életévét. Én pedig jócskán betöltöttem. De amikor arra gondoltam, hogy a királyság nagy ceremóniával jár, kissé megszeppentem. Mert honnan szerezzek magamnak bíbor palástot, fénylő ékszereket, szolgákat, a birodalmamat őríző, megbizható embereket ? Amikor nékem a ruházatom is eléggé pórias. Hogy ne nevezzem porosnak. Pedig az volt legtöbbször, poros. Ezt a dolgot egyelőre függőben hagytam és rátértem a köteleségeimre. Mert gyönge király nem szerettem volna lenni, ezt leszögeztem.  Gyönge királyokról épp eleget olvastam. Lelki szememmel arra tekintettem, hogy nékem ezután okos döntéseket kell hoznom. Nem követhetek el nagy tévedéseket, mert akkor széthull a birodalmam. Akármilyen kicsiny. Széthull. Amit tulajdonképpen nem is én szereztem, hanem örököltem. Az öröklött dolgokra pedig illik vigyázni, mert hamar megszólják az embert. Különösen faluhelyen. Aki eltékozolja szüleitől öröklött vagyonát, arra azt mondják, hitvány, tékozló ember. Még arra sem tud vigyázni, amit készen kapott. És meg is állapítottam, falun királynak lenni nehezebb mesterség, mint városon. És fölmerült egy ennél is komolyabb kérdés is. Az hogy tudok-e mindig helyesen választani az igaz és a hamis dolgok között. Ilyenkor Idára gondoltam, mert néki az ilyen dolgokban nagyobb tapasztalata volt, idősebb is lévén. És okos is volt a mi Idánk. És én éppen az Ida okosságában bíztam legjobban. Mert soha nem volt olyan király a történelemben, aki oktalan embert választott volna magának a király bolondja elnevezésű beosztásba. A jó királyok a legokosabb embert választották ki  és minden léhaságot és bolondságot megengedtek neki. És a király bolondja szemébe mondhatta a királynak, ha nem jól cselekszik valamilyen ügyben. És a kellemetlen igazságokat is bátran megmondhatta. Mert csak így tudhatta meg a jó király, mi az igazság az ő birodalmában.

Nagy nehezen régi könyveket szereztem és elbújva olvasgattam őket, hogy lássam, miben áll tulajdonképpen a királyi mesterség. Megtudtam, hogy ha egyetlen személy gyakorolja a hatalmat, akkor őt királynak nevezik. Vagy császárnak. Vannak még ezen kívül hercegek, szultánok is, de ezeket az elnevezéseket nem tartottam magamhoz illőeknek. De találtam egy olyant, hogy sah. A perzsáknál. Ez nekem kedvemre való lett volna, mert sakkozni elég jól tudtam. De perzsának lenni furcsa dolog lett volna az én falumban. Mert ott senki nem volt perzsa. És ha én beállok perzsának, akkor még jobban meggyűjtöm a bajomat. Mert egy igazi perzsa nem tűri el, ha fölötte nem perzsa király uralkodik. Valamelyik könyvben azt találtam, hogy vannak alkotmányos monarchiák is, de azokban a király hatalmát az alkotmány korlátozza. Márpedig az én birodalmamban csak gyönge alkotmányok voltak. Megroggyant állapotban volt az istálló, s a csűr is. Most honnan szerezzek jó alkotmányt ? És főleg miért, amikor én nem tudnám elviselni, hogy az én királyságomat korlátozzák. Szóval, már a legelején megsokasodtak a gondjaim ezzel a királyi meterséggel.

Kiderült, hogy király voltam (16)

16. Kiderült, 
hogy király voltam

Egyszer, amikor csak ketten voltunk, azt mondtam a mi Idánknak, most jól figyelj reám, Ida. Mert én néked fontos dolgot szeretnék mondani. Meg vagyok győződve arról, hogy te nem vagy valóságos bolond. Nehezen győződtem meg erről. A te Fedák Sárid miatt. De meggyőződtem. És bármi is történjék ezután a mi sorsunkkal, ha a nevedet megemlítik további életünk során, akkor én azt fogom mondani, te nem voltál bolond soha. Mert kiderült, hogy színész voltál. Mégpedig nagy színész. Ezt én derítettem ki rólad. Mert te az egész életedet ennek a mesterségnek szentelted. És szenvedtél érette egész életeden át. Mert néked szent meggyőződésed volt, hogy egyedül a művészet az a mesterség, mely képes csodálatos dolgokat hozni elő az emberi lélek mélységeiből.

Az élet értelme, hogy csodálatos dolgokat hozzunk elő az emberi lélek mélységeiből.

Így látom én ezt, Ida. Ha valaki ezt elhiszi, az jó. Ha pedig nem hiszi el, az az ő dolga. És a döntésem ettől a pillanattól kezdve maradjon közöttünk. Én meghagyom néked a te döntésedet, hogy téged bolondnak lássanak a népek. Felőlem bármikor emlegetheted Fedák Sárit. De ha csak mód van reá, az én jelenlétemben ne említsd többé Fedák Sárit. Előfordulhat, hogy ott vagyok én is, amikor néked elő kell hoznod a Fedák Sári nevét. Hogy bolondnak lássanak téged. Én nem futhatok el onnan minden ilyen alkalommal. Feltűnő is lenne, ha én mindig elfutnék a közeledből, ha meghallom a Fedák Sári nevét. De én úgy teszek, mintha nem is hallanám ezt a nevet. Mert tudom, miért vagy kénytelen az ő nevét említeni. Maradjunk ebben. Ha te is jónak látod.

Észrevettem a mi Idánk arcán, hogy teljességgel megkönnyebbült e szavak hallatán és normális ember módjára nézett reám. Kissé elgondolkodva. Egyszer megszólalt. Azt mondta, nem baj, ha csupán egyedül énnekem van tudomásom arról, hogy ő nem bolond. Neki bőven elég, ha legalább egy ember tudja róla az igazságot. Mert minden ember egy világ. És én is egy világ vagyok.

Idának ezt a válaszát gyönyörű válasznak tartottam. Egyszersmind igaznak is. Mondtam néki, Ida, te szépen fogalmaztad meg, hogy minden ember egy világ. A te világod most már teljességében látszik énelőttem. De én, a saját világomat nem látom teljességében. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy én ki vagyok. Erre a mi Idánk azt mondta, ő most már az én életemet is teljességében látja. Aki az ő rejtett világát föl tudta fedni, ezzel önmagát is kitakarta. Most már tisztán lát engem. Mert rólam kiderült, hogy király voltam. Mondom a mi Idánknak, megint bolondságokat beszélsz, Ida. Hogy mondhatsz rólam olyasmit, hogy én király lettem volna ? Hát láttál te valaha a mi udvarunkon királyt ? Azt mondja a mi Idánk, igen, látott a mi udvarunkon királyt. És az a király most is éppen itt áll előtte. Mert előtte én állok. A magam teljességében.

Mondom Idának, te úgy beszélsz, mint egy próféta. Aki mindent tisztán lát. Szeretném, ha gondolataidat, bővebben is megmagyaráznád. Mert számomra teljességgel érthetetlen, amit rólam mondtál. Ida széttárt karokkal rámutatott az udvarunkra, s a kertünkre is vetett egy pillantást. Azt mondta, ez az én birodalmam. Ez az udvar, s a kert. És még a hátsó udvarunk is az én birodalmamhoz tartozik. Az én udvaromnak van egy keleti tartománya és van egy nyugati tartománya. Ez az én birodalmam. Ez a két tartomány. Ha pedig gondolatban végignézek a történelmen, láthatom, hogy minden valamirevaló királynak volt udvari bolondja. És nekem az is van már. Udvari bolondom. Aki nem más, mint ő. És én roppant szűk látókörű, gyönge király lennék, ha őt nem fogadnám föl udvari bolondomnak. Ilyesmit föltételezni is nagy vétek lenne. Mert egy királynak sok a dolga és rendes udvari bolondot nehéz találni egy birodalomban. De nekem könnyű a dolgom. Mert a királyságomhoz a két legfontosabb  feltétel készen van. Nézzek szét, mondta Ida. Ott van a birodalom. A két tartományával. És nézzek rá, ő az udvari bolond. Mi kell még egy királysághoz ? Majdnem semmi. Jól van, mondtam Idának, ezen még gondolkodom.

Kiderült, hogy király voltam (15)

                                      Fotó : Pusztai Péter

15. Nehéz kérdés

Mondom Idának, te, Ida, amit nekem most elmondtál, csupa nehéz kérdés. És hihetetlen is. Azt kérdi Ida mi abban a hihetetlen. Mondom, főleg egy csomó apróság. Például mit jelentsen az, hogy ha tőled bárki megkérdez valamit, mondjuk azt, mikor született egy híres ember, vagy egy régen meghalt falunkbéli ember, te arra mindig pontosan válaszolsz. De néhány mondatod után azonnal Fedák Sárit emlegeted. Amikor Churchill került szóba, akkor is helyesen válaszoltál. Miért tetted oda a válaszod után Fedák Sárit ? Mert azt egy normális ember azonnal észreveszi, hogy ez már bolond beszéd. És többé nem figyel arra, amit még mondani szeretnél. Erre azt válaszolja Ida, ezzel én pontosan a szög fejére ütöttem. Mert ha nem tette volna oda Fedák Sárit, akkor azonnal kiderült volna, hogy ő nem valóságos bolond. És ő már ezt a bolond-szerepet annyira megszokta, hogy másképp élni sem tudna. Jó bolondnak lenni, mondta nekem a mi Idánk.

Kiadós szünetet tartottunk. Aztán megkérdeztem Idától, miért tartja jónak bolondnak lenni. Azért, mert bolond embernek nem adnak nehéz munkát ? Te pedig lusta vagy és kerülöd a nehéz munkát ? Vagy pedig azért, mert bolond embernek mindent elnéznek ?

Azonnal éreztem ez tőlem túlságosan durva, faragatlan kérdés volt, de elnézést nem kértem, vártam a válaszát. Azt mondja Ida, amit én föltételezek róla, abban semmi igazság nincs. És ő most megmondja nekem a tiszta igazságot. Azért jó bolondnak lenni, mert bolond ember jelenlétéről nem vesznek tudomást a népek, amikor egymás között beszélgetnek. És nem törődnek azzal, hogy ő is ott van a közelükben és hallja, amiről beszélnek. Ezért ő a valóságról sokkal többet tud, mint amennyit a normális emberek tudnak. Mert a normális emberek egymásnak mindent nem mondanak el. Amiképpen már említette, az emberek rosszak. Aki nem hallja, mit beszélnek róla a háta mögött, el sem hinné, milyen rosszak az emberek. Ha semmi baj nincs valahol a világban, akkor ott csinálnak valami bajt. Nem láttam soha embereket, akik élvezettel kínozzák állataikat ? Akik számára gyönyörűség leszúrni egy ártatlan bikát ? Vagy megnyúzni egy ártatlan bárányt ? Nem láttam soha mások kínján röhögni normálisnak tekintett embereket ? De ha ezektől el is tekintünk, nézzek bele a történelembe. Egyebet sem találni a történelemben, mint azt, hogy ki ölt meg valakit valamiért. Célokért ölik meg egymást az emberek. Mert a célok előbbre való dolgok az emberek szemében, mint maga az élet. Bolond ember legföntebb bolond dolgokat művel. És maga is szórakozik a saját bolondságán. És szebb dolog szórakoztatni  embereket, mint megölni őket. Szebb dolog. Ezért jó bolondnak lenni. És ő, ha valami helyes választ tud adni egy neki föltett kérdésre, ezt szívesen megteszi. És utána előveszi Fedák Sárit, nehogy normális embernek tekintse őt valaki. Mert a normális emberek többet ártottak a világon, mint a bolond emberek.

Kiderült, hogy király voltam (14)

                     Fotó : Székely Sándor, Káfé-Képtár

14 Különleges nap

Már lassan kezdtem beletörődni abba a gondolatba, hogy egész életemet úgy fogom leélni, egy bolond társaságában.

Valami malacot venni ment apám, s anyám Keresztúrra, a barompiacra. Ketten maradtunk Idával. Gondoltam, ez jó alkalom arra, hogy egy kicsit beszélgessünk, az ő bolondságáról. Nem zavar senki. Azt kérdeztem tőle, miért nevezi őt bolondnak a falu népe, amikor ő tulajdonképpen nem igazi bolond. Hanem inkább igazi színész. Mert én ezt rég észrevettem rajta. Erre a mi Idánk arca valósággal kivirult és fölhozott egy roppant egyszerű példát. Azt mondta, ha valaki csak egyszer is betör egy bankba, azt az embert betörőnek, vagy rablónak nevezik. Akkor is, ha soha többé nem tör be semmiféle bankba. És ő azóta bolond, amióta valaki megleste, amint színes pántlikákba öltözve táncolt az udvaron. Amiképpen a primadonnák szoktak táncolni. Éppen csak kipróbált egy szép fordulatot a hátsó udvarunk friss füvén. És ezért őt bolondnak nevezték.

A bankrablóval pedig az a helyzet, hogy ha van benne egy csöppnyi önérzet, akkor több alkalommal is betör a bankba. Hogy legalább rászolgáljon a bankrabló, vagy a betörő névre. Ha már egyszer úgy nevezik. És benne is volt annyi önérzet, hogy bolondságokat művelt ott, a hátsó udvaron. Hogy ne minden ok nélkül nevezzék őt bolondnak. Először halkan beszélgetett magában, később hangosabban. Aztán fákkal, füvekkel, madarakkal társalkodott. És színészi mozdulatokkal is mulattatta az arra járókat. És ő is mulatott azon, hogy mások mulatnak rajta. És lassan egy nagy, nyitott színpaddá változott körülötte az egész udvar. És jól érezte magát ezen a nagy színpadon.

Sajnos, túlságosan is jól érezte magát, mert neki nehéz munkát nem adott többé senki. És ő megszokta, hogy nehéz munka nélkül is lehet vidáman élni. És jobb bolondnak lenni, mint normális embernek. Mert egy bolondnak elnézik az ő bolondságát. De ez a vidám élete nem tartott sokáig. Mert az emberek rosszak. Aki nem olyan, mint más, azzal másképpen bánnak. Vele sokan annyira másképpen bántak, hogy kezdett elviselhetetlen lenni az élete. Csúfolódtak vele és megdobálták. Igy élt sok éven át és  megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy ő csakugyan bolond. Ráadásul az a golyva is szorította a nyakát. Szeme kidülledt és ha tükörbe nézett, egy igazi bolond asszony képét látta. Amilyenek az orvosi könyvekben vannak. Gondolkodását sokszor próbára tette, ellenőrízte emlékező tehetségét is és mindent rendben talált. De valahányszor megszólította őt valaki, mindig bolondságokat mondott . És ő is bolondságokkal válaszolt. Aztán eldöntötte, örökre megmarad bolondnak.

Kiderült, hogy király voltam (13)

                           Fotó : Tankó Farkas Endre, Káfé-Képtár

13 A kocka fordulása

Egy reggel, amint fölkelek, hallom, hogy anyám Idával veszekszik. Azt mondja neki, te, Ida, hogy voltál képes engem azzal fogadni ezen a szép reggelen, hogy Fedák Sári több, mint egy évtizeden át vadházasságban élt Molnár Ferenccel ? Nekünk most a legkisebb gondunk is nagyobb annál, hogy Molnár Ferenccel foglalkozzunk. Mert a tegnap lekaszált füvet el kell rázni a kertben, hogy tudjon megszáradni. És nekünk mi közünk van ahhoz, hogy ez a Fedák Sári előbb elvetette magát feleségül, s csak azután volt hajlandó Molnár Ferencet szabadon engedni, hogy Molnár Ferenc elvehessen egy fiatal színésznőt ? És az pedig ugyancsak nem reánk tartozik, hogy Fedák Sári terhes lett-e Molnár Ferenctől, vagy nem lett terhes. Nem veszed észre, hogy éppen eléggé terhes a mi életünk ? Minden napunk csupa teher és kínlódás. Nem veszed észre ? Milyen szépen kiválogattátok azt a két véka paszulyt ! Semmi panaszom nem lehet rád, de én ezt a Fedák Sárit már nem tudom elviselni.

Egy világ omlott össze bennem, amint mondani szokás. E szavak hallatán. Azt mondtam magamban, nincs mit csinálni, igaza volt apámnak. A bolondság akkor jő elő az emberből, amikor akar. Mert megint itt van Fedák Sári. Kimentem az udvarra, s kerestem egy villát, hogy azt a lekaszált füvet elrázzam a kertben. Látom, a mi Idánk is talált egy villát, s jön utánam. Egy kis félelem azért átfutott rajtam, tudván, hogy villával jő mögöttem egy bolond. De ezt a félelmet azonnal elhessentettem magamtól, mert a mi Idánk soha, senkinek egy ujjal nem ártott. Még a hátára fordult cserebogárnak is segített lábára állani, s a hangyákat is sokszor átvezette egy fűszálon. Hogy ne kínlódjanak. Lehangolt lélekkel, unottan ráztuk a vizes füvet Idával. Semmit nem kérdeztem tőle. Ő sem kérdezett tőlem semmit. Én elkönyveltem, hogy ő csakugyan bolond és ő is elkönyvelte, amit rólam gondolt.

Amikor a dolgunkat befejeztük, s a villáinkat helyükre tettük, jött anyám, s azt mondta, Idánkkal megint baj van. De ő nem adja föl, amit eltervezett. Vagyis a munkával való gyógyítást. Mert annál jobb orvosság nincs. És eljő az idő, hogy nem veszi elő többé Fedák Sárit a mi Idánk és normális ember lesz belőle. A munka varázslatos hatása által. Gondoltam, azért elvégzek egy kis próbát a mi Idánk észbeli képességéről. Ezért megkérdeztem anyámtól, szerinte ebbe a golyva nevű betegségbe bele lehet-e halni, vagy el lehet viselni egy életen át. Anyám azt mondja, biza, abba bele lehet halni. Hát nem belehalt itt, a szomszédban, a Bárgácban egy Szabó Anna nevezetű, szép leány ? A mi Idánk is belehalhatott volna mert az ő gyámja, Szőcs Gergely sajnálta az Ida műtétére kiadni a pénzét, amikor arra szükség lett volna. A gyám, az gyám. A szülő, az szülő, mondta határozottan anyám.

És akkor nekem eszembe jutott, hogy a paszulyválogatás idején ezt a Szabó Annát és Szőcs Gergelyt a mi Idánk pontosan így adta elő. Tehát az Idánk észbeli épségével nagy baj nem lehet. Csak éppen ne kezdte volna el megint ezt a Fedák Sárit. Mert attól féltem a legjobban, hogy egyszer elkezdi, s akkor ezzel együtt előjön az ő bolondsága. Arra is gondoltam, egyszer egy napot arra kellene szánnunk, hogy végighallgassuk Idát, mondjon el mindent, amit tud Fedák Sáriról, s ha már nem lesz amit mondjon róla, el sem kezdi többé az ő történetét. De ez a gondolatom csupán egy futólagos elképzelés volt. És teljességgel reménytelen. Mert hol van  olyan ember, aki a mi Idánk lassú, unalmas beszédét egy egész napon át végig tudná hallgatni. Fedák Sáriról. Kit érdekel minálunk éppen Fedák Sári élete ? Aztán kételkedni kezdtem az anyám orvosságában is. Hogy a munka lenne a legjobb orvosság minden betegségre. Mert hány dologkerülőt lehet látni a világban, aki pattan ki az egészségtől...

Kiderült, hogy király voltam (12)

                    Fotó : Hlavathy Károly, Káfé-Képtár

12 Ugye, megmondtam

Csöndes napok következtek. A paszuly válogatását befejeztük. De újabb házi és kerti dolgok következtek. Amint az falun lenni szokott. Egy napon anyám arra kérte a mi Idánkat, egy rövid, könnyű szőnyeget vigyen magával a patakra, s azt öblítse ki a szépen folyó, tiszta vízben. Semmi az egész, igyekezzék haza. Ezt a föladatot Ida pontosan teljesítette és jött is haza. Anyám azt mondta Idának, most már ha ilyen szépen kiöblítette azt a szőnyeget, terítse is ki egy spárgára. A napra, hogy száradjon. És Ida azt a szőnyeget szótlanul kiterítette egy spárgára. A napra. Én ezt a bonyolult műveletet izgatottan néztem végig a favágó tőkéről. Arra számítottam, minden pillanatban előkerülhet Fedák Sári. De nem került elő Fedák Sári.

Miután Ida a mi fennhatóságunk alá került, anyám ott vetett ágyat neki a nyárikonyhában. Mi pedig bent aludtunk, ahol szoktunk. Anyámék a középső szobában, én pedig az elsőben. Ida jelenléte nem borította föl a házi szokásainkat. Mindenki végezte a maga dolgát. Anyám  örült is annak, hogy most már velünk van a mi Idánk, sok, fehérnépnek való dologban segítségére van egy asszonyi kéz.

Este, amint lefeküdtünk, anyámék egy ideig még beszélgetni szoktak a másnapi teendők sorrendjéről. És én ezt az első szobából mindig jól hallottam. Egyszer azt mondja anyám apámnak, ugye, megmondtam, hogy a bolondságra a legjobb orvosság a munka. Látod-e Ferenc, ez a mi Idánk, mióta dolgot adtam neki, még nem hozta elő Fedák Sárit. És magában sem beszél. Végzi a dolgát, amire megkérem. Teljesen megváltozott. Már nem is lehet észrevenni rajta, hogy bolond.

Apám erre csak annyit mondott, ezzel az üggyel még várjunk, mert a bolond emberen nem lehet eligazodni. Akármelyik pillanatban kiütközhet Idából a bolondság. Még volt úgy, évekkel ezelőtt, hogy Ida egy egész héten át úgy viselkedett, mintha normális lenne, aztán egyszer kiütött rajta a betegség és magában kezdett beszélni. Félig hangosan, később pedig erősebben. A macskákkal pedig úgy társalgott, mitha azok a macskák emberek lettek volna. Szóval ezzel a dologgal még várni kell. Az idő kiforogja, mi a helyzet a mi Idánkkal.

Sokáig nem tudtam elaludni. Apámnak egyszer igazat adtam, máskor pedig nem adtam igazat. Mindegyre azon töprengtem, ha csakugyan nem bolond a mi Idánk, csak színészkedik, miképpen tudott annyi éven át bolond szerepet játszani. Mert nem lehetett könnyű az a szerep, amit ő játszott, ha normális volt a mi Idánk. Olyan helyzetekre gondoltam, amikor nagy hidegek voltak, s ő kint állt az udvaron, abban a nagy hidegben. Vagy nyáron nem keresett magának árnyékot. Ott állt a napon, órákon át. És eltűrte, hogy csúfolódjanak véle. Azt is, hogy a hitvány gyermekek megdobálják. És bolondnak nevezik őt.

El is képzeltem magam az ő helyében, meddig bírnám, hogy engem kövekkel dobáljanak és bolondnak nevezzenek. És arra a következtetésre jutottam, hogy nem sokáig bírnám. Esetleg egy hétig. De az sem biztos. Mert én, ha egyszer azt hallanám, hogy énekelj is te bolond, akkor én éneklés helyett fölkapnék egy jókora husángot és végig kergetném a csúfolódó gyermekeket a Nyikó mellett, le, egészen Keresztúrig, s ott még meg is pökdösném őket. Ilyen gondolatokkal aludtam el és jól emlékszem, azon az éjjelen rémálmokat láttam.

Kiderült, hogy király voltam (11)

                        Fotó : Nagy P. Zoltán, Káfé-Képtár

11. Békességes kutatások

Másnap kérdem anyámtól, van-e még válogatnivaló paszuly, mert nagyon megkedveltem ezt a foglalatosságot. Olyan jó érzés látni, amint különválnak a szép szemek a hibás szemektől és minden a helyére kerül...Anyám azt mondja, mi ütött belém, mert én életemben soha effélét nem csináltam. Egy muroknak sem tudom rendesen leszakítani a szárát. Ha pedig sokáig válogatom a paszulyt Idával, pont olyan leszek, mint ő és maholnap én is Fedák Sáriról fogok meséket mondani. Attól pedig Isten őrízzen meg minket, neki elege volt a bolondságból. Azért hozott még egy véka paszulyt, ha már azt mondtam, megkedveltem ezt a foglalatosságot.

Elkezdtük hát az újabb véka paszuly válogatását. Idával. Én pedig azt figyeltem, merre jár anyám, mikor bukkan föl, hogy ellenőrízze, jól végezzük-e reánkbízott munkát. Valósággal elfogott engem valami furcsa izgalom, mert attól féltem, egyszer megszólal a mi Idánk, és Fedák Sárit hozza elő. Márpedig akkor semmi értelme nem lett volna annak a cinkos nézésének, amivel utoljára elváltunk. Többször dobtam hibás szemeket az épek közé,  nem tudtam figyelmemet a paszulyra összpontosítani. Az forgott a fejemben, miképpen tehetném olyan próbára az Ida gondolkodásának épségét, mely által biztosan meg tudnám állapítani, csakugyan bolond-e Ida, vagy csak színészkedik.

Egyszer kérdem tőle, te Ida, szokott-e fájni néked az a golyvád ? Azt mondja, nem szokott. Csak kellemetlen és csúnya dolog, hogy az ember egy nagy bogot viseljen a nyakán. Kérdem, miért nem operáltattad meg magad, mint annyi más leány a faluban, amikor annak ideje volt. Azt mondja, két okból kifolyólag. Az egyik, hogy abban az időben teljesen árván maradt, s a gyámja, akit Szőcs Gergelynek hívtak, nem lelkesedett az orvosi beavatkozásért, mert az pénzbeli kiadással járt volna. A másik pedig az, hogy műtét alatt, vagy azután, meghalt egy Szabó Anna nevű leány, aki itt lakott, nem messze tőlünk, a Bárgácban. Ettől a szomorú eseménytől ő nagyon megijedt és végérvényesen lemondott az orvosokról. Úgy döntött, ha megbolondul, akkor bolondként éli le az életét. Az még mindig jobb, mint meghalni. Különben is sok bolond ember él ebben a világban.

Sokáig hallgattunk. Aztán mondom néki, igazad van Ida. Csakugyan sok bolond ember él ebben a világban. De nem mindenki igazi bolond, aki annak látszik. Nekem is volt egy író barátom, aki minden áldott esztendőben beutaltatta magát a vásárhelyi bolondok házába. Úgy hívták, hogy Bajor Andor.

Ez a Bajor nagyon jó író volt és ezen felül roppant okos ember. Mégis szeretett bizonyos időt ott tölteni az igazi bolondok között. Egy reggel azzal állt a kezelő orvosa elé, hogy amikor ő borotválkozik, kérdéseket tesz föl neki a villanyborotvája. És arra lenne kiváncsi, hogy aki meghallja a villanyborotva kérdéseit, bolond-e az olyan, mert a bolond emberek sokszor különleges képességekkel rendelkeznek. A kezelő orvos azt mondta Bajornak, az nem baj, ha kérdezősködik a villanyborotvája. Az lenne baj, ha ő válaszolna is a villanyborotva kérdéseire. Erre Bajor azt felelte, mit képzel róla doktor úr, hát lehet egy villanyborotvával beszélgetést folytatni ? Az orvos helyesnek tartotta a választ és kijelentette, ezután csak akkor jelentkezzék nála, ha véletlenül egy napon válaszolna a borotva kérdéseire. Mert ameddig nem válaszol, addig ő nem bolond.

Érdekes történet, mondta Ida, érdekes történet. És ő megpróbálja fölidézni eddigi, bolondként leélt életét, mert neki is szoktak kérdéseket föltenni a fák, fűszálak, s a virágok is. De arra nem emlékszik, hogy ő valaha is válaszolt volna a fák, fűszálak és virágok kérdéseire. Valamennyire megnyugodva álltam föl a hokkedliről, mert a Fedák Sári neve ezen a napon nem került elő.

Kiderült, hogy király voltam (10)

                              Fotó : Székely Sándor, Káfé-Képtár

10. Idegjáték

Nagy nehezen nekifogtunk ennek az idegtépő, teljesen hiábavaló, tömleci elitélteknek kitalált, vallatással fölérő foglalatosságnak. Anyám mindegyre megvizsgálta azt a tálat, amely az ép szemeknek volt rendelve. Előfordult, hogy kiemelt onnan egy paszulyszemet, s azt úgy mutatta föl nekünk, mintha egy tudományos fölfedezést tartana a két ujja között. Ez mi ? Kérdezte szigorúan és beledobta a másik tálba. Mondtam azt én dobtam oda, mert nem néztem meg annak a szemnek a másik oldalát is figyelmesebben. De ez többé nem fordul elő.

Ezt az igéretemet abból a célból vettem elő, hogy bizalma legyen bennünk, s ritkábban ellenőrízze munkánkat. Mert engem különösképpen nem érdekelt, ha néhány hibás szem került az épek közé. De Idát kizárólag ez érdekelte. És megforgatott a vékony, gyönge ujjai között minden paszulyszemet, s ha azt épnek találta, úgy tette bele a megfelelő tálba, mintha drága üveggolyó lenne. Vigyázva, el ne törjék. Idának ez a komótos alapossága és ráéréses mozdulata teljességgel fölborította az amúgy sem nyugodt állapotomat. Mondtam, dobd már oda, ahová akarod, Ida. Mert ennek a válogatásnak így vége nem lesz soha. Erre azt mondja a mi Idánk, gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket. Így mondja Máté és mi pedig fogadjunk szót Máténak, s Emmának is, mert nekik igazuk van. 

Erre a megjegyzésére kissé lecsöndesültem, s figyelmesebben kezdtem válogatni a paszulyszemeket.

Láttam, amint anyám átmegy a szomszédba, valamiért. Kérdem Idától, honnan ismered te ilyen jól a bibliai mondatokat. Azt mondja, onnan, hogy volt a házban egy régi biblia, neki pedig volt ideje, hogy azt tanulmányozza, olyan sok esztendőn átal. És nem is árt senkinek, ha tudja a bibliát, mert abban  megfontolnivaló okosságok is vannak. Én ezzel a megjegyzésével nem vitatkoztam, pedig lett volna kedvem ahhoz, hogy próbára tegyem az Ida tudományát. Gondoltam inkább fölteszek neki egy jó, csavaros keresztkérdést, s abból sok minden kiderülhet az Ida okosságáról és eszének épségéről. Azt kérdeztem tőle, szerinte a bibliának melyik részében van leírva, mikor született Churchill és kit vett el feleségül. Mert amikor a mi idős Gruel szomszédunk apám haját nyírta, erre a kérdésre te pontosan tudtál válaszolni. A mi Idánk nem lepődött meg a kérdésem hallatán, azt mondta, a Churchill élete a hátunk mögötti nagy ládának abban a részében található, ahol a régi újságok vannak. Onnan olvasta a második búr háborút, s mindent, ami azzal kapcsolatos. A biblia pedig szent könyv, azt nem illik öszekeverni ezekkel a gyűrött újságokkal.

Ettől a perctől kezdve éreztem, hogy én nem egy igazi bolonddal válogatom a paszulyszemeket, hanem egy igazi színésszel. Aki egész életéből egy hosszú színdarabot csinált, s azt szeretné végigjátszani, ha már sem a házassága, sem a színészi pályája nem sikerült. Ezt a fölfedezésemet véle nem közöltem, hanem úgy tettem, mint akit csak a paszulyszemek épsége érdekel. Mert azért arra gondoltam, okosan válaszolt a mi Idánk az én becsapós kérdésemre, de ha most is előhozza nékem Fedák Sárit, akkor ő mégis valóságos bolond. És igaza van a közvéleménynek. De Fedák Sárit meg sem említette a mi Idánk. Csak nagy gonddal válogatta tovább a paszulyszemeket és időnkint cinkosan nézett reám.