Pustogjak neked valamit?
(Levél ifjú Matekovics Jánosnak)
Írtál egy jó
verset, János!
Apád emlékére írtad, s ettől én valósággal meghatódtam.
Alarmíroztam is nyomban Cseke Gábor barátomat, olvassa el, s ha ő is jónak
ítéli, szerkessze belé abba az internetes lapfolyamba, melynek immár eléggé
széles a sodra.
Tudod, mitől
jó ez a vers, János? Nem attól, mert fogtad a prozódia vésőjét és szigorú
szabályok előtt meghajolva, görnyedt alázattal kifaragtad az ékes mondatokat.
Nem attól. Hanem attól, hogy ez egy őszinte vers, János! És ez nagy dolog.
Nagy, mert messzire elszálltak szellemi egünkről az őszinteség madarai,
elmentek délre, valahová, ki tudja, merre, meddig, s vajon, élnek-e még...
Lassan hozzá
kell szoktatnunk szemünket a nájlon madarak csapkodásához, ha nem akarjuk
egészen elveszíteni látásunkat, azt a fölbecsülhetetlen adományt, amellyel meg
tudjuk különböztetni a jót a rossztól, az egyszerűt a fölöslegesen
agyonbogozott bonyolulttól, a hazug beszédet az igazi beszédtől.
Írtál egy jó
verset, János!
Pustogjak neked valamit? Írtál a blogodba egy kicsiny
bejegyzést is, melynek címe: Tévéjavítás. Úgy kezdődik, hogy „Apám szerette
maga megjavítani a dolgokat.
Néha eredeti ötleteivel még újítani is tudott.”
Egyszer mégis szerelőt kellett hívni.
„A szerelő, amikor belenézett a tévébe,
a szívéhez kapott: Hát ezt ki szerelte így??
Minden lámpa bugyigumival volt összekötve,
hogy érintkezzen.”
Na, látod, ez a csóré, őszinte, tiszta
fogalmazás semmivel sem alábbvaló a te jó versednél, János!
2 megjegyzés:
Köszönöm az írást
Tisztelt Elekes Ferenc! Engedelmével megjelentetném mindkét Matekovics Jánossal kapcsolatos bejegyzését, a Matekovics János Emlékblogon, a forrás megjelölésével.
Várom az engedélyét. Köszönöm.
Megjegyzés küldése