péntek, május 01, 2009



Dizájn

 

Erre a táblára az van fölírva, hogy Elekes Lajos tanszékvezető egyetemi tanár. Alumínium keretbe foglalva. Most tettem föl a házam falára. Ma nem volt jobb ötletem. Nem vagyok Lajos, de Elekes azért vagyok. Nem vagyok tanszékvezető, csak ülök egy széken, mint egy szimpla tanár. Szemben a fallal és nézem a művemet. Olyan, mintha bejárati ajtó lenne valamely egyetemen. De ez nem ajtó. Ezen nem érdemes kopogtatni, előtte lábat sem kell törölni. Ez egy fal. Két ablak között. Ez már nem is fal, mert százhúsz éves és leomolhat, amikor akar. De még nem omlott le és fehér. Magam meszeltem fehérre.  Ott van a meszelőszerszám is a tábla alatt, valami effélével meszeltem, évekkel ezelőtt. Nem vagyok szobafestő, se kőműves, se ács. De szobát festek, falakat igazítok, lépcsőt, karzatot ácsolok. Most épp fényképezem ezt a falat. De nem vagyok fénylépész sem. Csak épp vagyok. Úgy teszek, mintha gondolkodnék. A művemről, melynek azt a címet adtam, hogy Dizájn. Máris eszembe jutott valami. Egy híd jutott eszembe, amit valahol az Óceánon túl láttam. Egy nagy országban. Nagy hidat láttam egy nagy folyó mellett. Ezen a nagy hídon nem lehetett átkelni a nagy folyón, mert úgy építették meg, a folyóval párhuzamosan. Dísznek. Látványnak. Dizájn volt az is. Nem volt jó semmire. De dizájnnak jó volt. És eszembe jutott egy betonból öntött lépcső is, amit itthon láttam, egy állomáson. A lépcső fölé az volt fölírva, hogy ez a lépcső nem a padlásra vezet. Csak ennyi. Hogy hová vezet, az nem volt fölírva. Sokszor törtem a fejem ezen a fölíráson. Mi lenne, ha például egy útjelző táblára nem azt írnák reá, hogy merre vezet az út, hanem azt, hogy merre nem vezet ? Mondjuk, ilyenformán : „Nem erre van Szováta.” Vagy :” Csíkszeredába nem erre kell menni „...Aztán találja ki az ember, hogy merre menjen. Ha egyáltalán menni akar valahová. Találja ki. Miért kell mindent az emberek szájába rágni ? Vagy kérdezősködjék útközben, ha van kitől. Kérdezni nem szégyen. A kérdő útját nem veszti. Mire valók ezek a bevált mondások ?  És mire való a dizájn ? Az olyan dizájn, ami se szép, se jó nem akar lenni ? Akárcsak Júlia a nótában ? Mire való ?

 

Ez az én mai alkotásom se ér a világon semmit. Sok olyan alkotást ismerek, ami ugyancsak nem ér a világon semmit. De azért alkotják őket. A művészek állandóan törik a fejüket, hogy mit alkossanak. Mert szeretnek alkotni. Csak úgy, az alkotásért. Szenvedélyből. Mint amiképpen olykor csak a menésért megy az ember. Eljutni nem akar sehová. Csak menni. Ez is valami. Semmit sem szabad lebecsülni, ami első látásra teljesen fölöslegesnek tűnik. Akkor se szabad, ha százszori látásra is annak tűnik. Mert előfordulhat, hogy eszünkbe jut róla valami. Ami fontos. Vagy fontosnak tűnik. Mindegy. Ki tudná eldönteni, mi fontos és mi nem ? Sokszor az a legfontosabb, hogy ebben a törődéses, ideges világban az ember hirtelen elmosolyodjék. Mint például én most, amikor a teljesen fölösleges, haszontalan  alkotásomra tekintek...


( A nagyításért kattints a képre )

1 megjegyzés:

világosító írta...

A nagyításért a képre kattintottam, de nem az jelentette számomra a megoldások megoldását, hanem a mesterien összekuszált, majd kibogozott gondolatmenet. Úgy bújkálnak egymás hóna alá a hajladozó gondolatszálak, mintha nem lenne helyük nőni, pedig minden irányban tekergőzhetnének, de ők minden áron egymásba akarnak gabalyodni. Jó itthon olvasni ezt a mosolyfakasztó valamit.