Pusztai Péter fotója

Értesítem a kapitalizmust

 

Ezúton értesítem a kapitalizmust, hogy bizony, valami el van szúrva. Más, nálamnál neveletlenebb fickók bizonyára vásottabb, útszélíbb, válogatás nélkülibb szavakkal hívnák föl a kapitalizmus figyelmét arra, hogy valami el van szúrva. Én fínom vagyok. Épp csak megemlítem, hogy valami csakugyan el van szúrva. Például azt vettem észre, hogy városunkban eggyel több a bank, mint amennyire szükségünk lenne. Csupán eggyel van több, nem kettővel, de ez épp elég ok arra, hogy figyelmeztessem a kedves kapitalizmust. Emberekről is szokták mondani, hogy eggyel több, vagy eggyel kevesebb  kerék forog az agyukban. Mert azt azonnal észre lehet venni az embereken, pedig azok sokkal bonyolultabb szerkezetű alkotmányok, mint  a bankok. Ha valakinek eggyel több a kerék a fejében, akkor például túlságosan sokat beszél haszontalan és érdektelen dolgokról, még gesztikulál is az unalmasságához. Van, aki saját, sületlen viccein nevet, vagy azt sem lehet tudni, mit akar mondani. Akinek pedig eggyel kevesebb a kereke, az hallgat akkor is, ha kérdezik, meg nem szólalna a világért se, csak elnéz valahová, a semmibe. Furcsák az emberek, alig találni valakit, akinek pontosan annyi lenne a kereke, amennyi szükséges ahhoz, hogy ne idegesítsen, vagy ne untasson másokat. A bank, az más. A bank pontosan ki tud számolni mindent. Talán még azt is ki tudná számolni, hogy hány bankra van szüksége egy városnak. De meglehet, nem számolja ki, csak a pénzzel törődik. Az a dolga. A kiszámolást reábízza a kapitalizmusra, abban megbízik. Vakon. Aki pedig nyított szemmel jár a városban, azonnal észreveszi, ha eggyel több a bank, mint amennyire szükség lenne. Vagy ha eggyel kevesebb. Én, ha azt látnám, hogy eggyel kevesebb van, akkor is szólnék azonnal, figyelmeztetném a kedves kapitalizmust, hogy baj van. Sőt, reá is mutatnék egy csinos kis zöldséges boltra, hogy né, oda egy gyönyörűséges, takaros bankocskát kellene nyítani, aranyos lakattal, fel, s alá járkáló, mosolygós őríző emberrel, aki fegyvernek látszó tárgyat lóbál a kezében. A káposztafejeket, a murkot és petrezselymet csak árulják egyebütt, ne itt, a központban, ahol épp hiányzik egy bank.

 

Ezúton értesítem a kapitalizmust, hogy bizony, egyéb is el van szúrva, nem csak a bank. Például légy esett a tejbe. Azért esett légy a tejbe, mert például az én falumban a kifejt tejet csak akkor veszik át az erre hivatott hatóságok, ha kedvük tartja. Ott a tej, nem kell senkinek, hát persze, hogy beleesik a légy. Az ember nem azt várná el a kapitalizmustól, hogy ne törődjék a kifejt tejjel. Épp a minap mesélte két falumbeli ember, hogy fontolgatják, érdemes-e egyáltalán tehenet tartani. Mert ugye, manapság a tehén nem igavonó állat, a tejéért tartják, de ha nem kell a tej, akkor minek a tehén ? Csak csodálkozni tudok azon, hogy ez az apróság elkerüli a kapitalizmus figyelmét. Vagy azt várja a kedves kapitalizmus, hogy én szóljak neki ? Rendben van, szólok, de akkor elvárom azt is, hogy figyeljen reám, ne soroljam föl állandóan, hogy hol és mi van elszúrva. Ameddig még fínom vagyok. Mert más, nálamnál neveletlenebb fickók durvábban figyelmeztetik a kedves kapitalizmust, hogy nem erről volt szó. És jól tenné a kedves kapitalizmus, ha időnkint megnézné, miről is volt szó. Akkor, amikor olyan nagy lendülettel harcoltak a széles népi tömegek érette, boldogságukat remélve tőle, szép jövendőben bízakodva.