Scribe

Romanovok rokonai

Tegnap egy könyvet találtam az otthoni nagy összevisszaságban, lapozgatom, s hát kiderül, hogy ez volt az én százhatodik szerzett, vagy vásárolt könyvem. Címe: Le verre d'eau.
A francia Scribe írta, s én lefordítottam franciából magyarra 1952-ben, talán azért, mert megtetszett a címe, Egy pohár víz. Jól emlékszem a lefordított lapokra, a füzetre, ami ott volt az iskolai fiókomban egy év múlva is, örökösen
javítgattam valamit rajta.

Egy napon, 1953 március 5-én, ezt a füzetet félre kellett tennem, mert bejött az osztályba az igazgató, s mondta, hogy Sztálin meghalt, ma tanítás nem lesz, csak gyász és aggodalom. Ha pedig sírni akar valaki, hát sírhat bátran, de kint, a folyosón, ahol az a kis Sztálin-szobor is van, a gyász és aggodalom marad az osztályban, legyetek csöndben, majd meglátjuk, mit hoz az idő…
Maradtam hát az osztályteremben, s a történelmet tanulmányoztam. A történelemből pedig ezt vettem ki: "Külpolitikáját tekintve Sztálin a Szovjetunió nemzetközi elismertségét tartotta legfontosabbnak, a valóságban azonban több nagyhatalommal (például Nagy-Britannia) megromlott a kapcsolata. (A jó benyomások miatt nevezték ki még 1918-ban külügyi népbiztosnak a Romanovok rokonát, Georgíj Csicserint, aki a forradalom előtt is a külügyben dolgozott."

Egyszer, amikor Szabó Gyula épp a Gondos atyafiság-című regényét írta Rugonfalván elhúzódva, megkérdeztem tőle, te, Gyula, te is a rokonokkal, az atyafisággal hadakozol? Tudod te azt, hogy a nagy orosz forradalom után Sztálin egy cári , külügyi embert nevezett ki népbiztosnak? Azt felelte, nem tudott erről, de olvasta Móricz Zsigmond Rokonok- című könyvét, s a világirodalom is tele van rokoni kapcsolatokkal, nem is beszélve az antikvitás íróiról és politikájáról. Ez így volt mindég és így lesz ezután is: a hatalmon lévők egy pohár vízben megfojtanák legközelebbi rokonaikat, ha úgy adódik.

Mindez most arról jutott eszembe, hogy azt az Egy pohár vízet Sztálin halála verte ki a kezemből, elő sem vettem tegnapig, akkor is csak véletlenül. Kár. Nem azért kár, mert nekem nem voltak soha Romanovjaim, hanem azért, mert fogytán az életem, s nem szántam időt olyan fenséges dolgokra, amelyek vidámsággal töltötték volna fel az életem.