EPEPE

                                 EPEPE

Donáth Nagy György felvétele

           (Legújabb könyvem bemutatójáról)

A hetvenes évek elején találkát beszéltünk meg Karinthy Ferenccel a budapesti Hungária kávézóban. Cini, (ahogyan őt ismerősei becézték) már ott ült egy asztalnál. Megálltam előtte, s mondtam, megjöttem…Bemutatkoztunk, amire azt mondta, jól van, most akkor két Ferenc ül egy asztalnál. Erre azt feleltem, még mindig jobb, mint ha egy Ferenc sem ülhetne, annyira kifogynának ebből a városból a Ferencek! – Válaszod szellemes, – mondta Cini, majd azzal folytatta, hogy egy óra múlva több szellemességre lesz szükségünk, mert nem vallhatunk szégyent a csepeli munkások előtt. Kérdem, hát mi történt Csepelen? Erre azt mondja, ott semmi nem történt még, de ha mi oda megérkezünk, biztosan történik valami. Látod ezt a szép, vastag könyvet? Mondom, látom, de olvasni nem olvastam még. Na, ezt a könyvet kell nekem bemutatnom a csepeli munkásoknak, mert ott író-olvasó találkozó van meghirdetve. És ez a könyv nem jó. Még a címe sem jó! Mert mit jelent az a cím, hogy EPEPE? Semmit nem jelent. És nekem erről kell beszélnem. Te hoztál magaddal valamit, ami jobb, mint az én könyvem? Mondom erre, persze, hogy hoztam. De nem biztos, hogy az enyém jobb, mint a tied. Verebeket hoztam magammal. Hivatalos helyre el sem indulok verebek nélkül. És kivettem a kabátom zsebéből az egyetlen könyvemet, melynek az a címe, hogy Városi veréb. – Jaj, ez jó! Nagyon jó, legalább van a címében is valami szokatlan, valami furcsa és majdnem érthető…
Kérdem Cinitől, mondd, miért nem jó a te könyved, az Epepe? Azt feleli, azért nem jó az Epepe, mert abban csak egy ismeretlen nyelvről van szó, az is csak nyelvészkedés. És azért sem jó az Epepe, mert van benne kupleráj, ami nem való egy könyvbe. A te verebes könyvedben van kupleráj? Mert ha van, azt onnan ki kell hagyni!
Mondom, ha úgy vesszük, nincs, ha másképpen vesszük, akkor van benne kupleráj is.
– Ezt hogy értsem? Van, vagy nincs?
– Ha a sorokat nézzük akkor nincs benne kupleráj, de ha az életet, vagy a világot nézzük, akkor az egész könyv tele van kuplerájjal.– feleltem talányosan, de Cininek jól vágott az esze, azt mondta, akkor rendben van minden, indulhatunk Csepelre.

A marosvásárhelyi várban működik Kedei Zoltán festő barátunk korszerű, családias hangulatú műterme, ide hívtak meg engem a napokban, hogy legújabb könyvemet bemutassam. Ahogy megérkeztünk a vár kapujába, eszembe jutott Karinthy Ferenc könyve, az Epepe. Arra gondoltam ebből baj lesz, mert az én könyvem címe sem jelent semmit. Mert milyen cím az, hogy Bekameron? Semmilyen. Szokatlannak szokatlan, furcsának furcsa, ráadásul érthetetlen. Ha Dekameron lenne a címe, azzal sem mennék semmire, mert olyan már van, sőt, „nagyon van” már a világirodalomban. És különben is, milyen könyv az, amelynek már a címét is meg kell magyarázni?
Az Epepe rossz könyv – a szerzője szerint,– pedig még kupleráj is van benne, az enyémben egy apró, egyszemélyes kupleráj sincs, hogyan állok majd az olvasók elébe?

A könyvbemutató azzal a ravaszságommal kezdődött, hogy a Bekameron mellé kitettem az asztalra még két másik olyan könyvemet, amelyek néhány évvel ezelőtt jelentek meg. Arra gondoltam, ha a Bekameron az Epepe sorsára jutna, s nem kérne senki autogramot rá, akkor ott van a másik kettő, hátha azok sikeresebbek lesznek. De nem így történt! A másik kettő nem kellett senkinek!
Ebből azt a tanulságot vettem ki, hogy jól teszi az író, ha olyan könyvet ír, amelynek első ránézésre nincs semmi értelme.