Matekovics János |
-Mit keresel te az asztalon,
János?-kérdezte Lazics egy reggelen a szerkesztőségi asztalon fekvő
Matekovicstól, aki úgy aludt az újságok között, hogy a nyála oda folyt le a
címlapokra.
-Ez az asztal tegnaptól az én szállodám is,
felelte Matekovics, miután fölébredt és megtörölte a szemét.
-Szép, magas szállodád van, János, tied a
tizedik emelet, ha fölkelsz látod az egész Bukarestet, mondtam Matekovicsnak,
hogy szóljak valmit én is.
-Szép és magas, mondta Matekovics. Csakhogy
én nem Bukarestet nézem innen, hanem az egész országot nézem. Pontosabban az
egész ország ifjúságát. Még pontosabban, a magyar fiatalok jövőjét. Egész éjjel
ezen törtem a fejem. Hogy miképpen tudnám a jövőjüket föllendíteni. Ismeritek
ti a libikókát? Úgy is mondják, palinta. Na, engem a szerencse fölültetett a
palinta egyik végére, mert ugye, újságíró lettem. A másik végén ott van a
magyar fiatalság, mert ugye, ez a lap, a miénk, ifjúsági lap. Normális esetben
a fiatalságnak föl kell emelkednie, ha én a palinta egyik végére ülök. Ennek az
átvirrasztott éjszakámnak ez lenne az értelme. El is határoztam, megmaradok
ebben a sorsban, ebben az elképzelésben. Vegyétek úgy, hogy ezután ez lesz
minden mozdulatomnak a lényege.
-Meg akarod váltani a világot,
János?-kérdezte Lazics.
-Meg. –mondta Matekovics.
-Egyszer én is meg akartam váltani a
világot, de tudod, mi lett abból a megváltásból, János?-tettem föl a kérdést.
-Mi lett?
-Az lett, hogy a világ elfordította a fejét
s én bánatomban ruhástól beleugrottam itt egy nagy, bukaresti tóba.
-Saztán?-kérdezte Matekovics.
-Sasztán tovább semmi. Mindenki megy tovább
a maga útján.
-Így nem lehet élni, ahogyan te élsz,
Frici. A megváltással addig kell próbálkozni, ameddig megfeszül ez ember, vagy
belehal. Hát nem azért vagyunk, hogy megpróbáljuk állandó jelleggel,-szögezte
nekem a kérdést Matekovics.
-Hát te csak próbálgassad János, azzal a
kialvatlan, bedagadt szemeddel, mondtam, s már meg is bántam, amit mondtam a
bedagadt szeméről.
Soha nem tudtunk bajtársias barátságban lenni
mi ketten, Matekovics és én. Soha. Azért nem, mert ő mindent meg akart
szervezni, én pedig nem szeretek semmit megszervezni.
Egyszer hallom, hogy Matekovics igazgató
lett egy bukaresti művelődési házban. El is mentem, hogy lássam, mit igazgat
benne Matekovics János. Beszélgetni kevés időnk volt, csak éppen üdvözöltük
egymást. Mindenki őt kereste valamiért. Hogy ezt ide kellene tenni, azt oda
kellene tenni, mert így és úgy.
Egyszer hallom, hogy Matekovics színdarabot
ír. Kérdem, milyen színdarabot írsz, János? Sírás lesz benne több, vagy inkább
kacagás? Azt felelte mindenből annyi lesz benne, amennyire szükség van egy jó
színdarabban.
Egyszer hallom, hogy Matekovics elhagyta a
fővárost, el az ifjúság föllendítését,
beállt egyszerű munkásnak egy gyárba.
Kérdeztem Lazicstól, te, mi történt a mi
Jánosunkkal, most akkor mi lesz a megváltásból. Azt mondta, Matekovics
állítólag teljesen megvilágosodott és Sepsiszentgyörgyön kijelentette, ha
tisztességes akar lenni valaki, álljon be egyszerű munkásnak. Mert ebben a
rendszerben csak az egyszerű munkás lehet tisztességes, mindenki mást elkap a
gépszíj és elveket kell szolgálnia, nem a népet.
Most hallom, hogy meghalt Matekovics János.
De nem az egyszerű munkás Matekovics halt meg, hanem egy tiszteletre méltó
közember, a kultúra nyughatatlan szervezője. Az az ember, akinek nevét Czegő
Zoltán is méltónak találta arra, hogy tollának hegyére tűzze.
Az az igazság, hogy igazából gyászolom én
is Matekovics Jánost. Azért gyászolom, mert ismét elment közülünk valaki, aki a
megváltást élete céljának tekintette és aszerint is élt. Nyugodjék békében
Matekovics János.
2 megjegyzés:
Nagyon szép írás. Köszönöm a gyászoló család nevében is.
Matekovics János fia
2012. szeptember 25-én Matekovics János Emlékblog jött létre, amit érdemes felkeresni:
http://matekovicsjanos.blogspot.ro/
Megjegyzés küldése