Leborult Szivarvég
Zsémbes ember volt a patkókovács. Nem a lovakkal, az emberekkel volt zsémbes. Ha valaki patkolni lovat hozott, s látta, hogy neki várakoznia kell, rend szerint kifejezte nemtetszését a várakozás miatt. Volt, aki azt mondta, a macska rúgja meg. Volt, aki a betyár mindenségét emlegette ennek az életnek, hogy az embernek mindenütt várakoznia kell.
Ilyenkor abbahagyta a munkát a zsémbes patkókovács, félretette a forró vasakat és nyelvleckét tartott a klienseknek. -Meféle beszéd, az, hogy a macska rúgja meg ? Rendes embert a lova sem rúgja meg, hát akkor egy gyönge, jámbor macska ? És az mit jelentsen, hogy manapság sehol egy betyár, mégis őt emlegetik, mégpedig a mindenséggel egyetemben ? De ez még semmi. Mert van, aki úgy állít be a kovácsműhely udvarára, hogy szinte elkiáltja, azt a teringettét ! Hát kit akar a más udvarán egy lovas gazda teringetni ? Csak teringessen otthon, a maga portáján, ne itt, nálam !
Azért legjobban az hozta ki sodrából a zsémbes patkókovácsot, ha valaki olyan szavakat ejtett el az ő udvarán, hogy azt a teremburáját ! Vagy azt a nemjóját ! Ezeket az értelmetlen kifejezéseket ki nem állhatta. Sem azt, hogy esti fény, vagy valaki menjen a manóba, s ha nem megy, akkor a térde kalácsa.
Valahányszor kifejtette nyelvészeti nézeteit ez a zsémbes patkókovács, azonnal meg is bánta. Attól tartott, még a végén valaki megsértődik, s nem jön többé errefelé a lovával. Ilyenkor azért nem kért bocsánatot senkitől, hanem oda hajolt a segédjéhez és azt kérdezte tőle, jól mondom-e, te, Leborult Szivarvég ? Ez a Leborult Szivarvég sem volt különb a teremburánál, de arra jó volt, hogy porhanyítsa a kemény, otromba szavakat, amelyeket odavetett a vendégeinek. Azért, hogy tanuljanak helyesen beszélni.
Egyszer egy lovas gazda azt mondta a zsémbes patkókovácsnak, őt helyesen beszélni ne tanítsa senki, különösképpen olyan ember ne, aki a saját segédjét Leborult Szivarvégnek titulálja. Mert ez a név rajta marad a segédjén, az idők végezetéig.
Aztán az évek kiforogták, mennyire igaza volt ennek a lovas gazdának. Mert a faluban Pétert, a zsémbes patkókovács segédjét valamennyi idő elteltével csakugyan Leborult Szivarvégnek szólították. Még a legszentebb helyen, a kocsmában is.
Leborult Szivarvég egy napon azt kérdezte a zsémbes patkókovácstól, hogy ő most már mitévő legyen a nevét illetően. Mert így szólítják meg a kocsmában is és ő ezt megsokallta, már kezdi szégyelleni a reáragasztott nevet. – Az nem baj, ha így szólítanak meg Péter, mondta a zsémbes patkókovács. Az lenne baj, ha emiatt nem adnának néked pálinkát.
Erre Leborult Szivarvég azt akarta válaszolni, hogy a mester jobban tenné, ha nem nyelvészkedne, hanem beérné a patkolással. De nem mondott semmit, mert gyönge, vézna ember lévén, nem neki találták ki a lópatkolást. Naponta el kellett viselnie olyan megjegyzéseket, hogy hányszor mondjam néked, nem jól fogod meg a ló lábát. Fogd fordítva, Leborult Szivarvég ! És hányszor mondjam néked, fogd erősebben, mert ha a ló lába nedves, akkor csúszik ! Szóval, Leborult Szivarvég semmit nem válaszolt, inkább engedélyt kért arra, hogy életében legalább egyszer legyen szabad néki is nyelvészkedni. – Felőlem nyelvészkedjél, de csak röviden, mondta a zsémbes patkókovács. Leborult Szivarvég azt mondta, csak éppen meg ne sértődjék, mester. Dehogy sértődöm, hát mondd már, amit akarsz, Leborult Szivarvég, - bíztatta Pétert a zsémbes patkókovács. –Sokszor hallom magától, hogy ha a ló lába nedves, akkor csúszik. Ilyenkor arra gondolok, az enyém is. De nem a lábam, mester ! A magáé nem csúszik, ha nedves ?- kérdezte bátortalanul Leborult Szivarvég.
Ezt hallván, a zsémbes patkókovács szó nélkül ott hagyott minden sorára várakozó lovas embert és elment a kocsmába.
Leborult Szivarvég megszámolta a patkolni való lovakat, s egy kockás fűzetbe fölírta őket, érkezésük sorrendjében. Hogy legalább ne álljon tétlenül a zsémbes patkókovács udvarán.
Péter nyelvészkedését többen hallhatták a lovas gazdák közül, mert valamennyi idő elteltével, egy vasárnap, amikor a kugligolyó kiesett egy legény kezéből, valaki azt mondta rá, kiesett, mert csúszik, mint a zsémbes patkókovácsé. És mintha végiggurult volna a falun a kugligolyó, valamennyi idő elteltével mindenre azt mondták a faluban, ami nedves volt, vagy csúszott, olyan, mint a zsémbes patkókovácsé.
Ma már se ló, se kovácsműhely nincs ebben a faluban. Azt is kevesen tudják, ki volt Leborult Szivarvég és ki a zsémbes patkókovács. Még a kuglipálya is elvásott az évek során. De ha valakinek az élete megcsúszik valamiért, arra is azt mondják, úgy járt, mint a zsémbes patkókovács.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése