Fehér az én
ingem
(Ünnepi levél a 70 éves Pusztai
Péterhez)
Péterem,
van itt egy színes fénykép a falamon, amit
tőled kaptam valamelyik születésnapomra.
Ezen a képen ott ülsz egy kényelmes fotelben, piros ing van rajtad, s
melletted, rögtönzött fogason egy szép, fehér ing látható.
A kép aljára ceruzával ezt írtad: „Ingeddel,
PP. 2010.”
Valahányszor ránézek erre a képre, az a nóta
jut eszembe, amit ifjú koromban sokszor énekeltünk a siménfalvi kocsmában. Úgy
kezdődik ez a nóta, hogy fehér az én ingem…
Gondolom, Szárazajtán is ismerik ezt a nótát,
mert magad írtad egy leveledben, hogy kettőnk életében nagyon sok a hasonlóság.
De nagy a hasonlóság a mi szülőfalunk között is, ami nem csoda, mert a mi
falvaink lakói már az ezerháromszázas években adót fizettek, nem most szálltak
le a falvédőről, volt idejük egymás nótáit megtanulni. Egy alkalommal el is
ragadtattam magam, azt írtam, hogy a mi falunknak temploma volt abban az
időben, amikor a nagyhatalmak vezetői a lázukat se tudták rendesen megmérni,
csak száz esztendőkkel később, miután Celsius úr feltalálta a ma is használatos
hőmérsékleti skálát.
Látod, Péterem, milyen messzire futottam vissza
az időben hirtelen, az én fehér ingem miatt? Az én koromban nem csoda, ha az
embernek futkároznak a gondolatai, majd megtudod te is, ha átléped a
nyolcvanat! Azért ne ijedj meg nagyon, a
fehér ingemre máris visszatérek. Mert annak az ingnek szép története van.
Azt a fehér inget te küldted nekem Kanadából, még
egy apró versem sorait is fölírtad reá, hogy ne legyen csak egy közönséges,
megszokott, egyszerű ing!
Nem tudhatom, körülményes művelet volt-e annak a fehér ingnek az elküldése, de azt
igen, hogy az átvétele nem volt egyszerű:
A törékeny kisasszony kihozza a posta
raktárából a szépen megalkotott csomagot és leteszi a vámos ember elé. A vámos
ember nem csukja be a friss újságot, amit épp olvasott, csak a szemüvegét veszi
le.
– Szép csomagja jött ! Egyenesen
Kanadából. Mit gondol, mi lehet benne ?
– Pontosan tudom, mi van benne, mert
megírták levélben. Egy ing. Fehér ing.
– Egy ing nem lehet három kiló, abban
egyéb is kell, hogy legyen!
– Egyéb is lehet benne. Például könyv,
fénykép, rajzok, ilyesmi.
– Én ezt a csomagot most, a maga
jelenlétében ki fogom bontani. Ez a szabály. Külföldi a csomag. Kényes dolgok a
külföldi csomagok... Lépjen közelebb.
– Akkor szíveskedjék kibontani. Soha nem
lehet tudni, mi van egy külföldi csomagban. Még fel is robbanhat az az ing.
Olyan világot élünk.
– Ez nem vicc ! Ki fogom bontani.
Egy nagy, lapos késsel körbevágja a
csomagot a vámos ember.
– Ez csakugyan egy ing. Szép, fehér ing.
Ki is van varrva az eleje. De van itt egy papír. Hogy ennek a csomagnak az
értéke száz dollár. Maga száz dolláros ingeket visel ?
– Ezután azt fogok viselni. Száz
dolláros ingeket.
– Nézze meg a gallérján, hátul azokat a
cetliket ! New York, Toronto. Maga onnan hozatja az ingeit ?
– Onnan. Szeretem ezeket a külföldi
ingeket. Minél messzibbről jönnek, annál jobban szeretem az ingeket. Tudja,
énnekem mindig olyan szedett-vedett ingeim voltak, némelyikről könnyen
lepattantak a gombok, s a színük is hamar kifakult. Ez a fehér ing például nem
hiszem, hogy kifakulna. És föl sem robban immár...
– Mi az, hogy immár ? Ezt miért mondja ?
– Mert ez az ing egyszer már fölrobbant.
A fényképe bele volt téve egy internetes újságba, melynek az volt a címe, hogy
Káfé. Hát fölrobbant az az újság. Az ingemmel együtt. Elszállt a levegőben,
mert ilyen az internet, ha akar működik, ha nem, akkor nem. De ez az ing most
már itt van a kezünkben...
– A maga inge hiába van a kezünkben.
Vissza kell küldjük. Oda, ahonnan jött. Mert az értéke nincs jól megadva.
Nincs száz dolláros ing ! Vagy pedig lenne egy másik megoldás. Maga szépen
kifizeti a postai költségeket. Nem kevés a postai költség... Ha nem fizeti meg
a postai költségeket, vegye úgy, hogy felrobbant az inge. Elszállt a
levegőben...És most nézzük, mi van itt még : ez a lovas kép micsoda ? Ilyen ló
nincs. Hogy elől szarva legyen. Ki küld magának olyasmit, ami nincs ?
– Egy barátom küldi. Híres ember.
Grafikus. Művész. Az a felesége is.
– Bajosan hiszem, hogy egy híres ember
ne tudná, mennyit ér egy ing. És azt sem, hogy a lónak nincs szarva...
– Látja, milyenek ezek a mai művészek ?
Azért nem tudják, mennyit ér egy ing, mert nincsenek tisztában az evilági
dolgokkal. Még a lovakat sem ismerik. Van olyan művész, aki szárnyakat fest a
lovaknak. Szárnyakat, uram ! És vannak olyan festmények, amelyeket fordítva is
fölakaszthat a falára. Fejjel lefelé. Vagy lehet elől a háta. Mindegy. Ezeken a
mai festőkön nem lehet eligazodni.
– Ez a fehér ing is roppant gyanús !
Miért van a cetliken két város is megadva, mit gondol ?
– Én azt gondolom, hogy Torontóban
csinálták azt az inget. De nem volt, aki az elejét szépen kivarrja. Ezért
elvitték Nevijorkba, hogy ott hímezzék ki. Abban a városban mindent szépen ki
tudnak hímezni. Ha jól megfizetik. Ezért is került száz dollárba. A sok
hordozás miatt...
– Na, nézze, itt van egy fénykép is. Egy
fogason lóg egy fehér ing. Ez repült volna a levegőbe ? Abban a Kávézóban, amit
említett ?
– Ez. Egyszerűen fölrobbant, uram.
Mármint a fényképe.
– És ez az ember kicsoda ezen a képen ?
– Az az ember maga a művész. A híres.
Úgy hívják, hogy Pusztai Péter. Ezt a csomagot személyesen ő küldte.
– Lehetetlen ! Ez az ember mezitláb
fényképeztette le magát. Nem látja, úgy van, mezitláb ?
– Látom. Csakugyan úgy van, mezitláb.
Tudja mit mondok ? Küldje csak vissza ezt a csomagot. Oda, ahonnan jött.
Énnekem nem kell olyan ing, amit mezitlábas emberek küldenek. Akármennyire is
ki legyen varrva annak az ingnek az eleje, küldje csak vissza...
– Mondok azért én is valamit. Ahhoz,
hogy ezt a pakkot visszaküldjem, szépen vissza kellene csomagolni. Úgy, ahogyan
volt. De kinek van ilyesmire ideje a mai világban ? Még az újságot sem olvastam
ki egészen. Ne fizessen semmit. Vigye a csomagját. A kijárati vasajtót
pedig jól tegye be maga után. A huzat miatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése